Megjegyzés:
Minek utána befejeződött a képek/videók feltöltődése, így felkerülhetett végre ez a bejegyzés is. Letölteni csak egyben lehet egy-egy nap fényképeit: minden részt le kell tölteni, lehetőleg ugyanabba a mappába. Ezután mindet ki kell bontani. A .crc és az Olvass el! fájl minden tömörített fájl mellet ott van, így ha kitömörítéskor ezek felülírják egymást, az nem baj. Ha a kitömörítés kész, akkor a Total Commanderrel (letölthető itt) össze kell illeszteni a szétdarabolt tömörített fájlt. Ezt megint ki kell tömöríteni. Tudom, bonyolultnak hangzik, de valójában tovább tart leírni/elolvasni, mint ténylegesen megcsinálni és a Rapidshare korlátozása miatt csak így, szétdarabolva tudtam feltölteni. Szóval ez önmagában ne riasszon el senkit. :) Ha igény van rá, feltölthetem máshová is, de ez mocskosul sok időmbe fog kerülni (hetek kérdése lehet), szóval eredményt senki ne várjon másnapra.
A beszámolót eredetileg egy darabban készültem kirakni, de kicsit jobban megszemlélve beláttam, hogy ez egy bejegyzésnek bizony piszok sok lesz. (Plusz kénytelen vagyok újra megírni egy részét, mert némi technikai probléma miatt elveszett a fájl egy darabja.) Szóval inkább napokra bontva rakom fel az egészet. Remélhetőleg még a héten meglesz mindegyik rész.
Szerkesztés [2009. 08. 23.]: A feltöltött anyag egy része törlődött kihasználatlanság miatt, mielőtt egyáltalán felraktam volna. Így inkább letöltési link helyett a legjobban sikerült képeket berakom illusztrációnak.
Előzmények:
2009. május 6.-a: Megírtam az emeltszintű történelem érettségimet, amivel számomra lezárult az írásbeli része az érettséginek és több, mint egy teljes hónapom volt a szóbeli megmérettetés kezdetéig. Ami engem akkor egyáltalán nem hozott lázba. A május 9-én kezdődő angliai út annál inkább.
Ez egy iskolai szervezésű buszos út volt általános iskolásoknak. Hogy kerülök én a képbe akkor ha most érettségiztem? Nos, úgy hogy édesanyám volt a főszervező, így befértem a keretbe én is, mint (a tanárokat leszámítva) legidősebb utas. Vártam nagyon, mióta csak megtudtam, hogy megyünk, azaz több hónapja. Május 6.-a után már csak néhányat kellett aludni, és végre eljött a szombat...
Indulás:
Otthon felkelés után megvolt a fürdés, WC-re menés és kétszázadszorra is leellenőriztem, hogy fel van e töltve az MP4-lejátszóm. Persze fel volt. Miután minden megvolt, elindultunk és az indulás előtt egy órával már a helyszínen voltunk. Kipakoltunk az autóból és apám elindult haza, mi meg vártunk. Az emberek lassan szállingózni kezdtek és egyre nagyobb lett a nyüzsgés: az általános iskolásokat többségében az egész család elkísérte. Nekem is befutott a haverom, beszélgettünk egy sort, majd odaadta a PSP-jét (pár játékkal a memóriakártyán), én meg leperkáltam érte az 5000 forintot, amiben megállapodtunk előzőleg, mint egy hetes bérleti díj. Eredetileg laptopot akartam kölcsönkérni, de senkitől nem sikerült. Utóbb szerencsére a PSP is jó választásnak bizonyult.
A busz - mindössze pár perc késéssel - is befutott végül. Én elköszöntem a havertól, és megnéztem magamnak a járművet. Zöld festés, citromsárga dísztárcsák... Nem volt egy világszépe kombináció éppen. Az ember várná, hogy ha több, mint 60 ember utazik 36 órányi távolságra, akkor esetleg szerelnek a buszra némi plusz csomagteret adó csomagtartót a busz hátuljára. Itt nem így történt, sejthető volt hát, hogy nem fog minden elférni, így a csomagtartóknál brutális tülekedés lett. Az én pakkom még befért, de volt aki hoppon maradt. Otthagyni csomagot nem lehetett, úgyhogy a sofőrök telepakolták a buszon levő WC-ket, mondván úgyis megállunk rendszeresen, meg amúgy se használjuk. Tele lett az is, aztán az alsó szinten levő társalgóasztal is. A maradék csomag az amúgy is szűk folyosókra kerültek, így a leszállás (és minden fajta mozgás a buszon) komoly akadályfutássá vált.
Ausztriához közel, a határ mellett már csak a magyar feliratok jelezték, hogy még itthon vagyunk: tükörsima utak, szélerőművek voltak mindenfelé.
Ezután megkezdődött a felszállás, amiből hamar káosz lett: Sok szülő felszállt, hogy - a folyosó közepén megállva - utolsó instrukciókkal (vagy inkább ezek századszori megismétlésével) lássa el fiát/lányát. Miután sikerült őket letessékelni, valahogy nekem is sikerült felmászni a felső emelet négy legelső üléseinek egyikébe. Itt három dolgot realizáltam hamar: egyrészt, hogy a televízió piszok rossz helyen van (ha jól számolták, akkor egész út alatt huszonkilencszer vertem bele a fejem - vagy csak tizenkilencszer?), másrészt, hogy nem tudok kiegyenesedni, harmadrészt, hogy az elülső szélvédőn nincs egy egybefüggő 5 négyzetcentis rész, ami tiszta lenne. Ez előrefelé fényképezést ellehetetlenítette igazából, de azért megvolt a maga bája a "bogár, bogár, madárszar" díszítésnek (ami egyébként később sem lett lemosva, legfeljebb az eső által megtizedelve).
Azért örültem, hogy beszállhatok, mert kinn időközben a nap legmelegebb szakasza tombolt, kellemes tavaszi harminc-valahány fokkal. Hamar leesett azonban a kétfilléres, hogy valódi légkondi nincs a buszon: vagy a kinti levegő jött be a szellőzőnyílásokon, vagy a motorházban felmelegített meleg (ha épp fűtést kértünk a sofőrtől, egyénileg nem lehetett állítani). Ennek mondjuk épp örültem, mert hosszútávon nem szeretem a légkondicionált zárt helyeket.
Először azt hittük felhő, de hamar kiderült, hogy "csak" egy gyár füstje. Amúgy a kép tanúskodik az elülső szélvédő "tisztaságáról" is.
No, de ami a fő: elindultunk. Ment a rendszeres "Ott vagyunk már?", magyar határ átlépésekor az öröm, hogy már idáig jutottunk... Aztán beesteledett és lassan lehűlt az idő, fűtést kértünk. Miattam pedig meg kellett állni, mert rám jött a hasmenés (valami vírusos cucc lehetett, mert később mások is így jártak). Miután újra elindultunk, lassan mindenki elaludt. Én azonban nem tudok aludni olyan helyen, ami mozog alattam, hacsak nem vagyok hullafáradt. Így aztán elővettem a PSP-t és lenémítva játszottam vele vagy épp a kint egy jó ideig tomboló vihart néztem, mígnem egy örökkévalóságnak tűnő idő után megvirradt...
Minek utána befejeződött a képek/videók feltöltődése, így felkerülhetett végre ez a bejegyzés is. Letölteni csak egyben lehet egy-egy nap fényképeit: minden részt le kell tölteni, lehetőleg ugyanabba a mappába. Ezután mindet ki kell bontani. A .crc és az Olvass el! fájl minden tömörített fájl mellet ott van, így ha kitömörítéskor ezek felülírják egymást, az nem baj. Ha a kitömörítés kész, akkor a Total Commanderrel (letölthető itt) össze kell illeszteni a szétdarabolt tömörített fájlt. Ezt megint ki kell tömöríteni. Tudom, bonyolultnak hangzik, de valójában tovább tart leírni/elolvasni, mint ténylegesen megcsinálni és a Rapidshare korlátozása miatt csak így, szétdarabolva tudtam feltölteni. Szóval ez önmagában ne riasszon el senkit. :) Ha igény van rá, feltölthetem máshová is, de ez mocskosul sok időmbe fog kerülni (hetek kérdése lehet), szóval eredményt senki ne várjon másnapra.
A beszámolót eredetileg egy darabban készültem kirakni, de kicsit jobban megszemlélve beláttam, hogy ez egy bejegyzésnek bizony piszok sok lesz. (Plusz kénytelen vagyok újra megírni egy részét, mert némi technikai probléma miatt elveszett a fájl egy darabja.) Szóval inkább napokra bontva rakom fel az egészet. Remélhetőleg még a héten meglesz mindegyik rész.
Szerkesztés [2009. 08. 23.]: A feltöltött anyag egy része törlődött kihasználatlanság miatt, mielőtt egyáltalán felraktam volna. Így inkább letöltési link helyett a legjobban sikerült képeket berakom illusztrációnak.
Előzmények:
2009. május 6.-a: Megírtam az emeltszintű történelem érettségimet, amivel számomra lezárult az írásbeli része az érettséginek és több, mint egy teljes hónapom volt a szóbeli megmérettetés kezdetéig. Ami engem akkor egyáltalán nem hozott lázba. A május 9-én kezdődő angliai út annál inkább.
Ez egy iskolai szervezésű buszos út volt általános iskolásoknak. Hogy kerülök én a képbe akkor ha most érettségiztem? Nos, úgy hogy édesanyám volt a főszervező, így befértem a keretbe én is, mint (a tanárokat leszámítva) legidősebb utas. Vártam nagyon, mióta csak megtudtam, hogy megyünk, azaz több hónapja. Május 6.-a után már csak néhányat kellett aludni, és végre eljött a szombat...
Indulás:
Otthon felkelés után megvolt a fürdés, WC-re menés és kétszázadszorra is leellenőriztem, hogy fel van e töltve az MP4-lejátszóm. Persze fel volt. Miután minden megvolt, elindultunk és az indulás előtt egy órával már a helyszínen voltunk. Kipakoltunk az autóból és apám elindult haza, mi meg vártunk. Az emberek lassan szállingózni kezdtek és egyre nagyobb lett a nyüzsgés: az általános iskolásokat többségében az egész család elkísérte. Nekem is befutott a haverom, beszélgettünk egy sort, majd odaadta a PSP-jét (pár játékkal a memóriakártyán), én meg leperkáltam érte az 5000 forintot, amiben megállapodtunk előzőleg, mint egy hetes bérleti díj. Eredetileg laptopot akartam kölcsönkérni, de senkitől nem sikerült. Utóbb szerencsére a PSP is jó választásnak bizonyult.
A busz - mindössze pár perc késéssel - is befutott végül. Én elköszöntem a havertól, és megnéztem magamnak a járművet. Zöld festés, citromsárga dísztárcsák... Nem volt egy világszépe kombináció éppen. Az ember várná, hogy ha több, mint 60 ember utazik 36 órányi távolságra, akkor esetleg szerelnek a buszra némi plusz csomagteret adó csomagtartót a busz hátuljára. Itt nem így történt, sejthető volt hát, hogy nem fog minden elférni, így a csomagtartóknál brutális tülekedés lett. Az én pakkom még befért, de volt aki hoppon maradt. Otthagyni csomagot nem lehetett, úgyhogy a sofőrök telepakolták a buszon levő WC-ket, mondván úgyis megállunk rendszeresen, meg amúgy se használjuk. Tele lett az is, aztán az alsó szinten levő társalgóasztal is. A maradék csomag az amúgy is szűk folyosókra kerültek, így a leszállás (és minden fajta mozgás a buszon) komoly akadályfutássá vált.
Ausztriához közel, a határ mellett már csak a magyar feliratok jelezték, hogy még itthon vagyunk: tükörsima utak, szélerőművek voltak mindenfelé. Ezután megkezdődött a felszállás, amiből hamar káosz lett: Sok szülő felszállt, hogy - a folyosó közepén megállva - utolsó instrukciókkal (vagy inkább ezek századszori megismétlésével) lássa el fiát/lányát. Miután sikerült őket letessékelni, valahogy nekem is sikerült felmászni a felső emelet négy legelső üléseinek egyikébe. Itt három dolgot realizáltam hamar: egyrészt, hogy a televízió piszok rossz helyen van (ha jól számolták, akkor egész út alatt huszonkilencszer vertem bele a fejem - vagy csak tizenkilencszer?), másrészt, hogy nem tudok kiegyenesedni, harmadrészt, hogy az elülső szélvédőn nincs egy egybefüggő 5 négyzetcentis rész, ami tiszta lenne. Ez előrefelé fényképezést ellehetetlenítette igazából, de azért megvolt a maga bája a "bogár, bogár, madárszar" díszítésnek (ami egyébként később sem lett lemosva, legfeljebb az eső által megtizedelve).
Azért örültem, hogy beszállhatok, mert kinn időközben a nap legmelegebb szakasza tombolt, kellemes tavaszi harminc-valahány fokkal. Hamar leesett azonban a kétfilléres, hogy valódi légkondi nincs a buszon: vagy a kinti levegő jött be a szellőzőnyílásokon, vagy a motorházban felmelegített meleg (ha épp fűtést kértünk a sofőrtől, egyénileg nem lehetett állítani). Ennek mondjuk épp örültem, mert hosszútávon nem szeretem a légkondicionált zárt helyeket.
Először azt hittük felhő, de hamar kiderült, hogy "csak" egy gyár füstje. Amúgy a kép tanúskodik az elülső szélvédő "tisztaságáról" is.No, de ami a fő: elindultunk. Ment a rendszeres "Ott vagyunk már?", magyar határ átlépésekor az öröm, hogy már idáig jutottunk... Aztán beesteledett és lassan lehűlt az idő, fűtést kértünk. Miattam pedig meg kellett állni, mert rám jött a hasmenés (valami vírusos cucc lehetett, mert később mások is így jártak). Miután újra elindultunk, lassan mindenki elaludt. Én azonban nem tudok aludni olyan helyen, ami mozog alattam, hacsak nem vagyok hullafáradt. Így aztán elővettem a PSP-t és lenémítva játszottam vele vagy épp a kint egy jó ideig tomboló vihart néztem, mígnem egy örökkévalóságnak tűnő idő után megvirradt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése