Ez még tavaly ősszel volt, de valahogy elmaradt a beszámoló írása, de most úgy gondoltam pótolom.
Október 23-a, hajnali két óra Komlón a szilvási SPAR Aelőtt egy nagy csoportnyi gyerek, szülő és tanár ácsorgott. Vártuk a buszt, miközben csepergett az eső. Nagyjából ezzel a képpel indult a kirándulás és az időjárás terén.
A busz végül megérkezett, de az indulás így sem ment teljesen rendben azért: egy ember hiányzott (mint utólag kiderült, mégsem jött, csak elfelejtett szólni), egy másiknak pedig pont induláskor jutott eszébe, hogy mégsem akar jönni. A kínos az volt, hogy a busz tele volt egyébként, lett volna, aki helyettük eljött volna, akár ha egy nappal előbb szólnak. De a lényeg: elindultunk végre.
Az utazás relatíve hosszú volt (nyilván nem az angliai úthoz képest) és totálisan eseménytelen, ráadásul látni sem lehetett semmit, mivel a nagyobb része alatt sötét volt kinn.
Nagyjából reggel kilenc felé. Szép hegyvidéki táj, néhány lézengő épületet körbeölelő masszív erdő és felhők mögé búvó Nap jellemezték az összképet. Engem meg az elgémberedett végtagok. Egyéb gondjaimon segítendő a legközelebbi WC felé vettem az irányt, ami járt némi meglepetéssel. Kialvatlan agyamban először az merült fel, hogy vajon hogy fért be a kis kabinba az az úthenger, ami ennyire laposra taposta a vécékagylót. Azért, némi tökölődés után megfelelt a célnak.
Miután újra összegyűlt a csoport elindultunk jegyet venni. Persze előbb a jegyárusító házat kellett előkeríteni, ami megint nem bizonyult annyira egyszerűnek: az első épület a közelben az információs pult volt. Magyarul persze nem beszéltek, anyám meg angolul nem értett, így beszálltam némi tolmácsolásra. Mint kiderült a jegyeket pár száz méterrel lejjebb lehetett kapni. Csoportosan indultunk el lefelé.
A táj már itt is igen szép volt: a sárgától a vörösig mindenféle színben játszó erdő uralta a látképet, amiből néha-néha kibontakozott egy-egy épület, hogy aztán kicsit lejjebb haladva vissza is bújjon a fák takarásába. Sajnos erről a részről elfelejtettem képet csinálni.
A jegyárushoz megérkezvén anyám akart jegyet venni. Tanulva az előbbi esetből, kérdés nélkül mentem utána. Anyám tett egy próbát magyarul, de a a jegyárus a fejével integetve jelezte, hogy nem érti és szlovénul válaszolt. Mondtam neki, hogy váltsunk angolra (persze ezt is angolul). Figyelmesen hallgattam, hogy melyik út hova vezet és milyen közlekedési eszközök hol mennek a parkon belül. Gondoltam majd a végén röviden elmondom anyának, a hallgatásomat viszont a hölgy úgy látszik úgy értelmezte, hogy egy szót sem értek. Hamar kiderült, hogy teljesen felesleges volt az eddigi közjáték és folyékonyan tud magyarul (igaz némi akcentussal). Remek, csak tudnám miért nem ezzel kezdte?!
Fapalló és lépcső vezetett le egy kiterjedt tó mellé. A bejárható részen szinte végig fapalló játszotta a járda szerepét egyébként. Nem irigylem a melósokat, akik mindezt összetákolták a tavakat övező mocsarakban. De lényeg, ami lényeg: a táj már itt is gyönyörű volt. A távolban egy vízesés táplálta a tavat, körülötte igazi őszi színpompa gyönyörködtette az ember tekintetét. A víz lustán fodrozódott és visszatükrözte a színpompás lombokat.
A fapalló sokáig a tó partján, illetve a tavat övező mocsaras, lápos részen vezetett át. Két helyen is elszenesedett tábortűz-nyomokat láttunk, annak ellenére, hogy a park egész területén állandó jelleggel tilos a tűzgyújtás.
Némi sétálás után közelebbről is megtekinthettünk vízeséseket. Sajnos az időjárás kevésbé volt kegyes ezután: eleredt az eső. Eleinte csak csepergett, aztán már zuhogott és nem is állt el az egész túra alatt. Ennek nem örültünk, de a látvány szépségét nem sikerült tönkretennie. Viszont kénytelenek voltunk a hajókikötőig majdhogynem rohanni: többeknek nem volt esőkabátjuk. A levegő is lehűlt, a festői szépségű tavat így alig figyeltük. Állva (a székek többsége csuromvizes volt) és fázva vártuk, hogy végre kikössünk. Pláne, hogy a stég mellett egy bolt és egy büfé kapott helyet.
A boltban - milyen meglepő - különböző szuvenírek mellett az olcsó esőkabátok is slágercikknek számítottak. A büfében pedig leginkább a forró tea és kávé volt népszerű. Elidőztünk itt egy darabig és ezalatt felmerült a kérdés hogy továbbmenjünk-e egyáltalán? Végül a csoport két részre vált: egyik felének elege lett az esőből és a legrövidebb úton visszamentek a buszhoz. A másik csoport viszont az út folytatása mellett döntött, én is köztük voltam.
Hamarosan egy újabb tó partjára értünk. de ez a látvány sokkal markánsabb, monumentálisabb volt: a tó mindkét oldalán gyakorlatilag függőleges hegyoldal meredezett, azon az oldalon, ahol mi mentünk, is csak egy nagyjából másfél méteres ,járda állt a rendelkezésünkre, azon túl semmi. Egyik oldalon a több tíz méter mély víztömeg, a másikon a zord sziklafal. Az eső "érdekessé" tette a haladást. Sajnos innentől a fényképeink sem lettek az igaziak, mert sietni kellett, el ne ázzon a gép, és egyébként is lemaradtam túlzottan. Végül a fényképezőnk el is halálozott, feltehetőleg a túlzott párától.
Az iskola gépe szerencsére még működött, így meg tudtam örökíteni a fantasztikus tájakat. Nem tudom, szerintem nincs értelme nekiállni leírni, a videóban (kicsit lejjebb) úgyis benne lesz. Meg amúgy sem nagyon tudnám körülírni.
Több útvonal is lehetséges volt: le lehetett volna vágni az út felét egy barlangon keresztül, de mi inkább körbe mentünk. Abszolút megérte! A völgybe lezúduló vízesés, illetve az egész tórendszerre nyíló kilátás ahogy haladtunk fel a hegyoldalban, elképesztő látványt nyújtott, aminek a képek csak töredékét tudják visszaadni (főleg, hogy még mindig kapkodnom kellett a készítésükkor).
Aztán felértünk a buszhoz, aki csak tudott átöltözött és indultunk haza. Fáradtak voltunk, az eső pedig továbbra is szakadt, de akkor is megérte. Vétek lett volna visszafordulnom a csoport egyik felével. (Páran meg is bánták azok közül, akik mégis így döntöttek.)
A látvány legjava ugyanis csak most jött: A tavak, illetve az azokat összekötő rövid folyócskák mellett mentünk végig innentől. A tó két oldalán meredek sziklafal húzódott, mi az egyik ilyen alatt gyalogoltunk: jobbra fél méterre az égbe szökő kőfal, balra az ugyanilyen hirtelen mélyülő tó (mondjuk egy korlát nem ártott volna). Sajnos az ezen a szakaszon készült képek közel fele legalább kicsit elmosódott. Ennek az elsődleges oka az volt, hogy a szakadó esőben nem mertem soákig előszedni a fényképezőt, így kissé kapkodtam (feleslegesen tenném hozzá, a gép elhalálozott mire a buszra visszaértünk). De leglább enyi megmaradt, bűn lett volna ezt a tájat nem fényképezni, már már mesebelien szép volt. Előttünk a völgy túlsó oldala, mellettünk pedig a gyönyörű kék víztükör, olyan kék, mint amilyet a különböző tengerparti utazásokat reklámozó prospektusokon látni. (És amiről eddig azt hittem, hogy csak Photoshoppal létezhet.) A tavakat elválasztó "lépcsőkön" apró vízesések látszódtak, másutt széles sávban burjánzott a nádas. Volt egy természetes barlang is, amin (jelentősen levágva az utat) fel lehetett volna menni a hegygerincre, de mi ezt kihagytuk.
És milyen jól tettük! A völgy végéhez érve a meredek sziklafal oldalába volt kiépítve egy faszerkezet, amiről gyönyörűen be lehetett látni a környezetet. ezen túl nem volt már út, az erdő minden lehetséges színben pompázott, középen egy kis tavat vett körbe. Mesés látvány volt. ha nem áztam volna bőrig, akkor órákat tudtam volna nézni.
De sajnos menni kellett. Egy darabon visszagyalogoltunk, aztán áttértünk egy másik útra. Itt egy nagyobb vízeséssel találtuk magunkat szembe. Miután kifényképeztük magunkat, elindultunk vissza a buszhoz. A sziklafal tetején húzódó gyalogútról készítettem pár képet (sajnos siettem, a többségük homályos lett).
Felérve egy parkon belüli közlekedést szolgáló, menetrend szerinti buszjárat állt be épp (tökéletes időzítés). Elektromos motorjával nem száguldott épp, de így is hamar kiértünk. Átöltöztünk, aztán indultunk hazafelé.
Az út már eseménytelen volt, de ezt nem is bántuk: fáradtak voltunk és átfáztunk, némi nyugodt hátradőlés a melegben hihetetlenül kellemes érzés tudott lenni.
Videó
Megjegyzés:
A képeket rég letöröltem a gépemről a DVD pedig momentán nem tudom hol van. Ha kezembe kerül, akkor kidekorálom a cikket pár képpel, de momentán a videót tudom csak felkínálni. Azt is csak linkelve: 400 pixelnél szélesebb videó nem jelenik meg rendesen, ilyen kicsiben pedig nem tudom beágyazni, a Megavideo nem engedi...
Október 23-a, hajnali két óra Komlón a szilvási SPAR Aelőtt egy nagy csoportnyi gyerek, szülő és tanár ácsorgott. Vártuk a buszt, miközben csepergett az eső. Nagyjából ezzel a képpel indult a kirándulás és az időjárás terén.
A busz végül megérkezett, de az indulás így sem ment teljesen rendben azért: egy ember hiányzott (mint utólag kiderült, mégsem jött, csak elfelejtett szólni), egy másiknak pedig pont induláskor jutott eszébe, hogy mégsem akar jönni. A kínos az volt, hogy a busz tele volt egyébként, lett volna, aki helyettük eljött volna, akár ha egy nappal előbb szólnak. De a lényeg: elindultunk végre.
Az utazás relatíve hosszú volt (nyilván nem az angliai úthoz képest) és totálisan eseménytelen, ráadásul látni sem lehetett semmit, mivel a nagyobb része alatt sötét volt kinn.
Nagyjából reggel kilenc felé. Szép hegyvidéki táj, néhány lézengő épületet körbeölelő masszív erdő és felhők mögé búvó Nap jellemezték az összképet. Engem meg az elgémberedett végtagok. Egyéb gondjaimon segítendő a legközelebbi WC felé vettem az irányt, ami járt némi meglepetéssel. Kialvatlan agyamban először az merült fel, hogy vajon hogy fért be a kis kabinba az az úthenger, ami ennyire laposra taposta a vécékagylót. Azért, némi tökölődés után megfelelt a célnak.
Miután újra összegyűlt a csoport elindultunk jegyet venni. Persze előbb a jegyárusító házat kellett előkeríteni, ami megint nem bizonyult annyira egyszerűnek: az első épület a közelben az információs pult volt. Magyarul persze nem beszéltek, anyám meg angolul nem értett, így beszálltam némi tolmácsolásra. Mint kiderült a jegyeket pár száz méterrel lejjebb lehetett kapni. Csoportosan indultunk el lefelé.
A táj már itt is igen szép volt: a sárgától a vörösig mindenféle színben játszó erdő uralta a látképet, amiből néha-néha kibontakozott egy-egy épület, hogy aztán kicsit lejjebb haladva vissza is bújjon a fák takarásába. Sajnos erről a részről elfelejtettem képet csinálni.
A jegyárushoz megérkezvén anyám akart jegyet venni. Tanulva az előbbi esetből, kérdés nélkül mentem utána. Anyám tett egy próbát magyarul, de a a jegyárus a fejével integetve jelezte, hogy nem érti és szlovénul válaszolt. Mondtam neki, hogy váltsunk angolra (persze ezt is angolul). Figyelmesen hallgattam, hogy melyik út hova vezet és milyen közlekedési eszközök hol mennek a parkon belül. Gondoltam majd a végén röviden elmondom anyának, a hallgatásomat viszont a hölgy úgy látszik úgy értelmezte, hogy egy szót sem értek. Hamar kiderült, hogy teljesen felesleges volt az eddigi közjáték és folyékonyan tud magyarul (igaz némi akcentussal). Remek, csak tudnám miért nem ezzel kezdte?!
Fapalló és lépcső vezetett le egy kiterjedt tó mellé. A bejárható részen szinte végig fapalló játszotta a járda szerepét egyébként. Nem irigylem a melósokat, akik mindezt összetákolták a tavakat övező mocsarakban. De lényeg, ami lényeg: a táj már itt is gyönyörű volt. A távolban egy vízesés táplálta a tavat, körülötte igazi őszi színpompa gyönyörködtette az ember tekintetét. A víz lustán fodrozódott és visszatükrözte a színpompás lombokat.
A fapalló sokáig a tó partján, illetve a tavat övező mocsaras, lápos részen vezetett át. Két helyen is elszenesedett tábortűz-nyomokat láttunk, annak ellenére, hogy a park egész területén állandó jelleggel tilos a tűzgyújtás.
Némi sétálás után közelebbről is megtekinthettünk vízeséseket. Sajnos az időjárás kevésbé volt kegyes ezután: eleredt az eső. Eleinte csak csepergett, aztán már zuhogott és nem is állt el az egész túra alatt. Ennek nem örültünk, de a látvány szépségét nem sikerült tönkretennie. Viszont kénytelenek voltunk a hajókikötőig majdhogynem rohanni: többeknek nem volt esőkabátjuk. A levegő is lehűlt, a festői szépségű tavat így alig figyeltük. Állva (a székek többsége csuromvizes volt) és fázva vártuk, hogy végre kikössünk. Pláne, hogy a stég mellett egy bolt és egy büfé kapott helyet.
A boltban - milyen meglepő - különböző szuvenírek mellett az olcsó esőkabátok is slágercikknek számítottak. A büfében pedig leginkább a forró tea és kávé volt népszerű. Elidőztünk itt egy darabig és ezalatt felmerült a kérdés hogy továbbmenjünk-e egyáltalán? Végül a csoport két részre vált: egyik felének elege lett az esőből és a legrövidebb úton visszamentek a buszhoz. A másik csoport viszont az út folytatása mellett döntött, én is köztük voltam.
Hamarosan egy újabb tó partjára értünk. de ez a látvány sokkal markánsabb, monumentálisabb volt: a tó mindkét oldalán gyakorlatilag függőleges hegyoldal meredezett, azon az oldalon, ahol mi mentünk, is csak egy nagyjából másfél méteres ,járda állt a rendelkezésünkre, azon túl semmi. Egyik oldalon a több tíz méter mély víztömeg, a másikon a zord sziklafal. Az eső "érdekessé" tette a haladást. Sajnos innentől a fényképeink sem lettek az igaziak, mert sietni kellett, el ne ázzon a gép, és egyébként is lemaradtam túlzottan. Végül a fényképezőnk el is halálozott, feltehetőleg a túlzott párától.
Az iskola gépe szerencsére még működött, így meg tudtam örökíteni a fantasztikus tájakat. Nem tudom, szerintem nincs értelme nekiállni leírni, a videóban (kicsit lejjebb) úgyis benne lesz. Meg amúgy sem nagyon tudnám körülírni.
Több útvonal is lehetséges volt: le lehetett volna vágni az út felét egy barlangon keresztül, de mi inkább körbe mentünk. Abszolút megérte! A völgybe lezúduló vízesés, illetve az egész tórendszerre nyíló kilátás ahogy haladtunk fel a hegyoldalban, elképesztő látványt nyújtott, aminek a képek csak töredékét tudják visszaadni (főleg, hogy még mindig kapkodnom kellett a készítésükkor).
Aztán felértünk a buszhoz, aki csak tudott átöltözött és indultunk haza. Fáradtak voltunk, az eső pedig továbbra is szakadt, de akkor is megérte. Vétek lett volna visszafordulnom a csoport egyik felével. (Páran meg is bánták azok közül, akik mégis így döntöttek.)
A látvány legjava ugyanis csak most jött: A tavak, illetve az azokat összekötő rövid folyócskák mellett mentünk végig innentől. A tó két oldalán meredek sziklafal húzódott, mi az egyik ilyen alatt gyalogoltunk: jobbra fél méterre az égbe szökő kőfal, balra az ugyanilyen hirtelen mélyülő tó (mondjuk egy korlát nem ártott volna). Sajnos az ezen a szakaszon készült képek közel fele legalább kicsit elmosódott. Ennek az elsődleges oka az volt, hogy a szakadó esőben nem mertem soákig előszedni a fényképezőt, így kissé kapkodtam (feleslegesen tenném hozzá, a gép elhalálozott mire a buszra visszaértünk). De leglább enyi megmaradt, bűn lett volna ezt a tájat nem fényképezni, már már mesebelien szép volt. Előttünk a völgy túlsó oldala, mellettünk pedig a gyönyörű kék víztükör, olyan kék, mint amilyet a különböző tengerparti utazásokat reklámozó prospektusokon látni. (És amiről eddig azt hittem, hogy csak Photoshoppal létezhet.) A tavakat elválasztó "lépcsőkön" apró vízesések látszódtak, másutt széles sávban burjánzott a nádas. Volt egy természetes barlang is, amin (jelentősen levágva az utat) fel lehetett volna menni a hegygerincre, de mi ezt kihagytuk.
És milyen jól tettük! A völgy végéhez érve a meredek sziklafal oldalába volt kiépítve egy faszerkezet, amiről gyönyörűen be lehetett látni a környezetet. ezen túl nem volt már út, az erdő minden lehetséges színben pompázott, középen egy kis tavat vett körbe. Mesés látvány volt. ha nem áztam volna bőrig, akkor órákat tudtam volna nézni.
De sajnos menni kellett. Egy darabon visszagyalogoltunk, aztán áttértünk egy másik útra. Itt egy nagyobb vízeséssel találtuk magunkat szembe. Miután kifényképeztük magunkat, elindultunk vissza a buszhoz. A sziklafal tetején húzódó gyalogútról készítettem pár képet (sajnos siettem, a többségük homályos lett).
Felérve egy parkon belüli közlekedést szolgáló, menetrend szerinti buszjárat állt be épp (tökéletes időzítés). Elektromos motorjával nem száguldott épp, de így is hamar kiértünk. Átöltöztünk, aztán indultunk hazafelé.
Az út már eseménytelen volt, de ezt nem is bántuk: fáradtak voltunk és átfáztunk, némi nyugodt hátradőlés a melegben hihetetlenül kellemes érzés tudott lenni.
Videó
Megjegyzés:
A képeket rég letöröltem a gépemről a DVD pedig momentán nem tudom hol van. Ha kezembe kerül, akkor kidekorálom a cikket pár képpel, de momentán a videót tudom csak felkínálni. Azt is csak linkelve: 400 pixelnél szélesebb videó nem jelenik meg rendesen, ilyen kicsiben pedig nem tudom beágyazni, a Megavideo nem engedi...
