Mit is keres itt egy 1994-es évjáratú játék? Nos, mivel idestova egy hónapja nem frissült a blog, és mivel egyelőre nem haladtam előre semmivel, amiről itt írni is akarnék, ezért előszedtem az eddigi életem során végigjátszott játékok listáját és szépen elkezdek írni róluk, kezdve a legelején. És ez van a legelején. :)
1994-re az id Sofware már szerezett magának "némi" hírnevet, többek között pont a Doom első részével, illetve a Wolfenstein 3D című játékkal (1992.), amit az első FPS-nek tekinthetünk.
A Doom 2 lényegében az első rész továbbfejlesztett változata: nem tartalmazott semmilyen téren igazán újdonságot: a grafika, a technológia, a játékmenet gyakorlatilag ugyanaz maradt, viszont mivel ez a rész jóval nagyobb pályákat tartalmazott, így valamivel növekedett a gépigénye is. Mai szemmel nézve valószínűleg kiégeti a Crysis-féle csili-vili grafikához szokott játékosok szemét, de akkoriban ez abszolút csúcsnak számított. Én négy évvel megjelenése után, 1998 környékén találkoztam ezzel a játékkal először és az elsők között volt, amiket valaha végigvittem. A történet nem volt nagy szám (állítsd meg egyedül a pokolból előjövő démoni hadat), mégis élveztem: tekintélyes kihívást nyújtott. Annyira, hogy először a játék utolsó pályáit kénytelen voltam csalással végigjátszani (sosem voltam egy reflexbajnok, meg tízévesen nagyjából letojtam, hogy csinálom végig, csak sikerüljön végre). Később azért sikerült Isten-mód nélkül is végigcsinálni, de pofátlanul húzós volt. Tavalyelőtt az egyik gimnáziumi gépen ráleltem egy telepített, full verzióra. Rögtön haza is hoztam és nosztalgiáztam egyet vele. Bár ma már általában kerülöm az FPS műfajt (kevés tud lekötni), de ez van akkora klasszikus, hogy megérte beleölni még manapság is pár órát.
1994-re az id Sofware már szerezett magának "némi" hírnevet, többek között pont a Doom első részével, illetve a Wolfenstein 3D című játékkal (1992.), amit az első FPS-nek tekinthetünk.
A Doom 2 lényegében az első rész továbbfejlesztett változata: nem tartalmazott semmilyen téren igazán újdonságot: a grafika, a technológia, a játékmenet gyakorlatilag ugyanaz maradt, viszont mivel ez a rész jóval nagyobb pályákat tartalmazott, így valamivel növekedett a gépigénye is. Mai szemmel nézve valószínűleg kiégeti a Crysis-féle csili-vili grafikához szokott játékosok szemét, de akkoriban ez abszolút csúcsnak számított. Én négy évvel megjelenése után, 1998 környékén találkoztam ezzel a játékkal először és az elsők között volt, amiket valaha végigvittem. A történet nem volt nagy szám (állítsd meg egyedül a pokolból előjövő démoni hadat), mégis élveztem: tekintélyes kihívást nyújtott. Annyira, hogy először a játék utolsó pályáit kénytelen voltam csalással végigjátszani (sosem voltam egy reflexbajnok, meg tízévesen nagyjából letojtam, hogy csinálom végig, csak sikerüljön végre). Később azért sikerült Isten-mód nélkül is végigcsinálni, de pofátlanul húzós volt. Tavalyelőtt az egyik gimnáziumi gépen ráleltem egy telepített, full verzióra. Rögtön haza is hoztam és nosztalgiáztam egyet vele. Bár ma már általában kerülöm az FPS műfajt (kevés tud lekötni), de ez van akkora klasszikus, hogy megérte beleölni még manapság is pár órát.
videó a játékból
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése