Angliai utazás - Harmadik nap

Ezen a képen pont nem látszik, de a Big Ben és a parlament épülete fölött egész nap egy helikopter körözött, bármikor jártunk is arra éppen.

Ezt a napot teljes egészében Londonban töltöttük. Először is bebuszoztunk, majd leszállva a járműről gyalogosan kezdtük bejárni a belváros.

Kicsit homályos a kép, elismerem (menet közben nem állhattam meg, így is le voltam maradva), de jól illusztrálja az utcákon hömpölygő tömeget.

Az első dolog, amivel szembesültem az az irgalmatlan méretű tömeg volt. Folyamatosan fényképeztem, így le-lemaradoztam a csoportunktól. Esetenként már-már komoly közelharcra volt szükség a felzárkózáshoz. A szmog szintén gyilkos volt: amikor anyám itthon az ezen a napon viselt ruhánkat kimosta, koromfekete lett tőle a víz. Jó dolog volt látni Londont és élveztem a kirándulás ezen részét is, de nincs az a pénz, amiért én beköltöznék, pláne nem a belvárosba!

az emlegetett park

Miután átverekedtünk magunkat a tömegen, egy parkon át vezetett tovább az utunk. Az idegenvezetőnknek (és a anyámnak is), az volt a módszere a csoport összehívására, hogy "Aki ezt érti, jöjjön ide!". Itt épp ezért lett egy kis kavarodás, mert összefutottuk egy másik - tőlünk teljesen független - magyar iskoláscsapattal. Szerencsére mindenki megtalálta a saját csoportját és így mehettünk tovább. A Buckingham Palace felé vezető főúthoz érve döntenünk kellett: a felvonulást, vagy magát az őrségváltást nézzük-e meg? Mivel a palota előtti terület már tömve volt emberekkel, így inkább az első mellett döntöttünk.

Miután megnéztük a felvonulást próbálkoztunk közelebb jutni a palotához, de reménytelen volt. Magam részéről a közeli gyorsbüféből szerváltam egy helyben készített hot-dogot és bekajáltam. Miután mindenki összegyűlt tettünk egy kis sétát London szívében. Hosszabb időt egyedül a Trafalgar téren töltöttünk, itt pihentünk egy negyedórát. A szökőkutakat pont felújították, szóval zaj és tömeg jellemezte a helyet, lévén a tér egy tekintélyes részét emiatt lezárták. Ezután továbbmentünk és hamarosan felszálltunk a buszunkra (ha jól emlékszem tilosban parkolt épp). Csak a buszon vettem észre, hogy valami hiányzik. A táskám! Benne volt a távcső, a mobiltelefonom, az esőköpenyem és az utolsó adag üdítőm. Tettem pár halva született próbálkozást a telefonom hívogatására, hátha tudok beszélni a megtalálóval (nem ellopták: én hagytam a földön véletlen), de nem nagyon jött össze. Mondanom sem kell, hogy cuccaim soha nem lettek meg.

a Buckingham Palace és az előtte ácsorgó tömeg

Amíg én a figyelmetlenségemen rágódtam, addig a busz már félúton volt a Tower felé. Hamarosan meg is érkeztünk és leszállva egy mélygarázsba kerültünk. Innen felmentünk a bejárathoz. Kicsit lassan haladt a sor, mivel mindenkinek belenéztek a táskájába (nekem bezzeg nem kellett várnom, ennyi pozitívum volt a táskám elhagyásában), persze nem volt szó alapos átkutatásról, ezt a tömeg lehetetlenné tette. Miután sikerült átjutni a védelmi rendszeren előhúztam a ruhám alól a kézigrá... izé az iPodot, és betoltam valami pörgősebb számot, hogy lenyugodjak.

Nelson admirális szobra és az azt tartó oszlop a Trafalgar téren

Sok tárlat volt, de az első egyértelműen a királyi ékszerek megtekintése kellett, hogy legyen mindenkinek. Itt sajnos nem lehetett fényképezni (ezt mindenkinek megmondták, aki bement), pedig lett volna mit! Először nem is a koronázási ékszerekhez kerültünk, hanem vetítőszobákon kellett átmenni, ahol az említett ereklyéket mutatták be videókon. Ezután jutott csak az egyszeri látogató a kincstárba. Hamar kiderült, hogy maguk a koronázási ékszerek csak egy töredékét jelentik a kincstár tartalmának. Több király díszkardja, koronája, ékszerei voltak a vitrinek mögött. De nem csak ezek: ránézésre több száz kilós (méteres átmérőjű), színtiszta aranyból készült tál, gyémánt és smaragdberakásos tányérok, poharak és tudja fene mi minden. Az értékük - ha egyáltalán felbecsülhető - szerintem a teljes magyar évi költségvetés többszöröse.

a Tower főépülete

Miután kijöttünk realizáltam, hogy korántsem lesz időnk mindenre. Még végigjártam néhány kiállítást, de őszintén szólva ahhoz az iszonyatos gazdagsághoz képest, ami a kincstárban volt, alig voltak ezek emlékezetesnek nevezhetők.

London látképe... és némely tükröződés. Sajnos a hobbigépemmel ezt lehetetlen kiszűrni.

Ezen a képen tökéletesen látszik a Londont beborító szmog és kevésbé tükröződik a szemből jövő fény miatt.

Nem telet el sok idő és már a London Eye tövében ácsorogtunk egy rövid buszút után. Egy 152 méter magas, gigászi óriáskerékről van szó, amely nagyjából háromnegyed óra alatt fordul körbe. Ez idő alatt tökéletes kilátás nyílik Londonra, lévén nincs ennél magasabb épület a városban (vagy legalábbis a közelében biztos, hogy nincs). A kilátás lenyűgöző volt, de sajnos a város beláthatóságát behatárolta a brutális szmog. Egyébként voltak, akik tériszony miatt tartottak az óriáskeréktől, de ez el is múlt hamar: annyira lassan és zökkenésmentesen emelkedtünk, hogy a legérzékenyebb ember is könnyen megszokta a magasságot.

A tengerpartból mindössze ennyi látszik a képeimen sajnos. Azért nagyjából kivehető szerintem.

Ezután várt a szokásos hazaút. Mivel hamarabb megérkeztünk a Holiday Parkba, mint szoktunk, így maradt idő egy rövidke kirándulásra a part mentén és a környező erdőben. Erről csak pár homályos képem van. (A London Eye képei tükröződnek, ezek homályosak... hiába, a fényképezőm ennyit tud csak sajnos.) Miután visszaértünk mindenki ment a maga dolgára.