Angliai utazás - Negyedik nap

a buszunk a Holiday Parkban állva

Felkelés után tettem egy gyors sétát a Holiday Park területén és próbáltam csinálni jobb képet a tengerpartról, mint amilyet előző este sikerült. Ezután visszamentem reggelizni és vártam az indulást.

A partunk... azért az esti képnél határozottan jobb lett...

Kissé felhős volt az ég reggel, így azt vártam, hogy kapunk végül a híres-hírhedt angol esőből némi ízelítőt. És valóban, amint elindultunk, elkezdett cseperegni. Azalatt a két-három óra alatt, míg utaztunk, szinte folyamatosan esett. Amikor azonban beálltunk a parkolóba és kiszálltunk, elállt és csak akkor kezdett rá ismét, amikor visszaültünk a buszba. No kérem, ezt nevezik mázlinak.

Windsor egyik, éttermekkel zsúfolt utcája

Az első állomás aznap Windsor volt. Kellemes hangulatú kisváros, kellemesen is telt az idő. Bejártuk a központi részt, csináltam pár képet a királynő szállásáról, de csak kívülről: nem volt belépőnk. Aztán az éttermek között jártunk egyet; látszott hogy még nem volt igazán turistaszezon: mindössze pár ember lézengett az utcákon. Magam részéről vettem egy szendvicset és szép nyugodtan befaltam. Ennek megtörténte után elslattyogtam a mosdóba, majd elindultam a busz felé. Az, mint kiderült, rám várt, a többiek már fenn voltak. Upsz, kínos. De sebaj, a türelem szép erény. (Meg a pontosság is...)

a királynő windsori rezidenciája

Leszálláskor furcsa volt nekem kissé a látvány, mivel gyakorlatilag több tíz kilométerre el lehetett látni: egy vékonyka erdősávot leszámítva csak zöld, füves pusztát látott az ember. Ez nekem azért volt furcsa, mert a hegyvidékhez vagyok szokva, ahol a látóteret dombok/hegyek határolják. A mellettünk futó utat leszámítva volt egy sajátos vadregényes hangulata a tájnak, amit fokozott a Stonehenge több ezer éves kőtömbjeinek a jelenléte. Érdekes módon korábban akárhány emberrel beszéltem, aki járt itt, mindegyik csalódásnak élte meg. No igen, ha az ember ET-t várja előugrani, vagy egy druidát megjelenni, vagy egyéb csodát akar látni, akkor a csalódás borítékolható. Ezek csak sziklák. Sok ezer éves kövek, amiknek az igazi varázsát az adja, ha az ember a táj egysíkúságát megtörő szikár tömbjeiket nézve belegondol, hogy mi mindennek is lehettek tanúi ezek a kövek. Hogy hány nemzedék, született, élt és halt, mióta ezek a tömbök állnak. Történelmi ereklye mivolta mellett fejbevágó szembesítés ez az emberi halandósággal. Számomra mindenképp érdekes volt és a legkevésbé sem csalódtam benne.

A videó minősége nem tökéletes finoman szólva. Egyrészt a fényképezőm csak erre képes, másrészt erős szél volt, harmadrészt folyamatosan úgy kellett kerülgetnem embereket, hogy senki ne kerüljön közvetlen a lencse elé.

Betérve a szuvenírboltba beszereztem két könyvet a Stonehengeről és a hasonló kőtömbökről. Ezután némi élelmet is szerváltam magamnak a bejárat előtti büféből, majd felszálltunk a buszra. Ismét rákezdett az eső, de ez már senkit nem érdekelt. Viszonylag hosszú út várt ránk a szállásig, de a jó társaságban gyorsan telt az idő, így hamarosan már a szálláshelyen voltunk. A szokásos vacsora-tisztálkodás-beszélgetés szentháromság után elmentem aludni. Másnap az utolsó londoni nap várt rám.

Ez volt a nap poénja! A helyi szupermarketben "Merry Christmas!" (azaz "Boldog Karácsonyt!") feliratú csomagolásban árult kenyér. Mindez május elején...