Culture-Maniac

Disciples II: Dark Prophecy

2010-11-05T20:28:00.007+01:00

Körökre osztott stratégiai játékokban nem dúskálunk manapság. Végül is nem csoda: a „keményvonalas” taktikai/stratégiai játékok komoly agymunkát igényelnek, az egyszeri koca játékos jó eséllyel a játékmenet teljes megértése előtt rábök az uninstall gombra. Azért tartja magát a műfaj még: keményvonalas stratégáknak ott a Hearts of Iron sorozat, nagy időtávlatokban gondolkodóknak és az alternatív történelem szerelmeseinek a Civilization széria. A kevésbé stratéga jelleműeknek (mint jómagam) és a fantasy kedvelőinek pedig a Heroes of Might & Magic és a Disciples sorozat. A két széria sokban hasonlít egymásra, így lényegében elkerülhetetlen az összevetés.

Most páran felhördülnek, de szerintem ez az egyik leghangulatosabb főmenü ami létezik. Így lehet, hogy kevésbé jön át, de mögötte a mély, búgóan melankolikus zenével, mennydörgések hangjával és a fényhatások lassú változásával zseniálisan borongós. :)

A játékban négy fél van: a Mountain Clans (törpék és óriások), az Empire (emberek), a Legions of the Damned (démonok) és az Undead Hordes (élőholtak). Mindegyik játszható és külön hadjárattal rendelkeznek egyjátékos módban, így kellemes hosszúságú játékidőt biztosítanak. Emellett megfelelően különböznek is: a törpék lassúak, de szívósak, az emberek az egyetlen faj, amely gyógyítókkal van felvértezve és masszív gyógyító varázslatokkal is, stb. Az kérdés, hogy így mennyire kiegyensúlyozott a helyzet multiban, de ezt alig teszteltem, ritkán játszok neten ilyesmit.

A Legions of the Damned teljesen kifejlesztett fővára. (A nyersanyagokból felgyűlt maximum nem csalás, hanem a századik körön túlra elnyújtott térkép eredménye.)

A történet a Disciples után játszódik 10 évvel, de lényegében különálló sztori, amit meg tudni kell a megértéséhez az első részből, azt kapásból az intro, illetve a játék a hadjáratok története elmondja, így aki az első résszel nem játszott, az sincs kizárva a történet megértéséből. Nem mintha ez olyan bonyolult lenne: tipikus klisék gyűjteménye jórészt, bár azt azért elismerem, hogy vannak benne kellemes meglepetések és csavarok, amiket nem láthat előre az ember, illetve Uther karaktere alaposan körül van járva. Ez így elég általános leírás, de nem akarom lelőni a „poénokat”.

Epikus csata van kibontakozóban egy fejlett birodalmi csapat és egy sárkányduó között.

Grafikailag le a kalappal. Nem a technika miatt (semmi 3D sehol), hanem a stílus miatt. Valami elképesztő, milyen aprólékossággal vannak megrajzolva a szörnyek, illetve a karakterlapjukon a portrék. Élethű, aprólékos, mégis teljesen szürreális, még az emberi portrék is. Van egy sajátos hangulata az egésznek, ezt pedig tovább erősíti a zene. Nem türemkedik ki a háttérből, nem vonja magára figyelmet, mégis, azok a komor, kissé melankolikus dallamok külön ízt adnak az egész játéknak. Más szóval: az ideális háttérzene.

A birodalmi főváros szorult helyzetben: a klánok birtokolják a közvetlen környezetét is.

De igazságtalan lennék, ha csak pozitívumokat említenék. A negatívumok a játékmenetnél bukkannak fel először. Kezdjük a mesterséges intelligenciával (MI), illetve annak hiányával. Kriminális baromságokat művel néha a gép: Nem támad meg, bőven kétesélyes csatából visszavonul, rendszertelenül küldi szét a csapatait. Ezt sokszor túlerővel próbálja kompenzálni a játék, de hasztalan: én könnyedén kifejlesztem minden egységemet általában még bőven az első komolyabb ütközet előtt. Emellett véletlenszerűen (és céltalanul) hajlamos varázsolgatni is ellenem, ezzel elpazarolva a manát. Néha azért működik valamelyest; például, ha egy bányát akarok elfoglalni tőle, akkor MINDIG ráküld a foglaló csapatra egy-egy varázslatot, de második csapás szinte sosem jön, egy meg nem ér magában semmit, legfeljebb bosszant.

Egy Lich karakterlapja: alul egy rövid leírás, hogy mi/ki is ő, jobbra a statisztikák, balra pedig a kép. Ezeket a karakterképeket egyszerűen imádom: gyönyörű részletességgel és stílusosan vannak megrajzolva.

Apropó, nyersanyagok: a játékban öt van belőlük. A legfontosabb az univerzális alapanyag az arany. Ebből lehet építeni, hadsereget venni, boltban vásárolni. A maradék négy a mana: minden fajhoz tartozik egy-egy. Varázslatokból öt különböző szint van (az ötödiket csak mágus főhős használhatja). Az első kettőhöz elég általában a saját mana, magasabb szintűekhez viszont már többféle kell.

Nagyon szemét húzás az ellenfél fővára környékén elfoglalgatni az erőforrásokat, de hatékony: lehet az ellenfélé a térkép 90%-a, ha a bányák a felett nem ő rendelkezik, akkor bizony pórul jár.

Ha már mana: a játékban igen fontos szerepet kap a mágia használata. Különböző tekercsek, mágusbotok és a fővárosban kifejleszthető varázslatok döntőek lehetnek. Néha talán túlzottan is. Ugyanis ha minden rendelkezésre álló mágiát felhasznál a játékos egyszerre (könnyen megoldható, ha elég régóta tart az adott pálya), akkor a legbrutálisabb főellenfeleket is el lehet intézni egy karcolás nélkül. Sajnos a varázslatok terén nincs tökéletes egyensúly: a démonok és az élőholtak szinte csak átkozni tudnak, saját csapatuk erősítésére nincsen mágiával lehetőség. Ennek hátránya különböző létesítmények ostromakor (romos épületek, várak, fővárak, stb.) jön elő: az emberek és a törpék ilyenkor fel tudják magukat védővarázslatokkal szerelni és jelentősen megerősítve eshetnek az ellennek, addig a démoni és az élőholt csaptok maximum a talált italokra és tekercsekre hagyatkozhatnak, hiszen az ilyen erődítményekben állomásozó csapatokra nem lehet varázsolni.

A játék introja.

Ha már erődítmények: a Heroeshoz képest jelentősen egyszerűbb. Nincsenek várfalak, ostromgépek, őrtornyok. Ugyanúgy nyílt mezei ütközet, csak éppen az ellenfélre nem lehet előtte varázsolni és – erődítménytől függően – bónusz védelmet kap. Illetve itt a kezdő főváros nem egy a sok város közül, hanem A VÁROS, így nagybetűkkel. Kap alapból egy brutális védnököt, aminek a leverése (brutális csapat és védőitalok és -varázslatok nélkül) közel lehetetlen, normálnál gyorsabban gyógyulnak az egységek, nagyobb védelmet kapnak benne, csak itt lehet varázslatot fejleszteni és építkezni, illetve a főváros elvestése azonnali vereséget jelent. (A meglevő csapataid felett az MI átveszi az irányítást, ha többjátékos módban kapsz ki.)

A törpék elkaptak egy birodalmi területfoglaló-csapatot. Ez utóbbiaknak esélyük sincs a menekülésre.

Ha már az építkezést szóba hoztam: van három „egyéb” kategóriás épület, ami mind a négy félnél megtalálható: Céh (tolvajok képzését teszi lehetővé), Templom (a várakban az egységek pénzen való gyógyítását és újraélesztését teszi lehetővé) és Mágustorony (varázslatok fejlesztését teszi lehetővé). Az össze többi épület az egységek fejlesztését szolgálja: az csapatba besorolt szörnyek és katonák is szintet lépnek elég csata megvívása után és továbbfejlődnek. Lénytől függő a lehetséges fejlődési irány. Pl. a démonok vízköpője (gargoyle) csak két fejlettebb típussal bír, addig a pl. a birodalmiak alap gyalogosának négy további fejlődési szintje van, ami többfelé ágazik kétszer is. Minél magasabb szintű egy-egy lény, annál drágább a továbbfejlődéshez szükséges épület felépítése.

A birodalmiak nagyon berágtak valakire...

Mint látható, nagy hangsúly van az egységek fejlesztésén. Nem véletlen: itt – a Heroes sorozattal ellentétben – nem lehet halmozni a csapatot. Egy csapatban hat hely van, ebből alapból négyet lehet betölteni, a maradék kettő kihasználásához meg kell venni a megfelelő képességet a hősnek szintlépések alakalmával. Ebből egyet elfoglal a hős maga, marad tehát – fejlett vezetővel számolva – öt hely. Ennyi lényt vihet magával az ember maximum, egy helyre egy darab mehet ugyanis, ha kettőt akarsz ugyanabból, akkor az már két hely. Plusz minden félnek vannak nagy egységei, amik két helyet foglalnak. Így aztán gyakorlatilag lehetetlen minden típusú egységet tartani egy-egy csapatban, a taktikázás legjava a döntés, hogy mit fejlesszen (épületet bontani nem lehet, a döntés végleges) a játékos és – ha elágazik a fejlődési „fa” – milyen irányban. Sajnos ez egyben be is határolja a lehetőségeket: a játék elején kapásból dönteni kell, mégpedig az adott pálya ismerete nélkül. Ha az ember később jön rá, hogy rosszul döntött, akkor már nem tud módosítani. Olcsó egységek tömeggyártásának meg nincs értelme ugye, tehát egy hibás döntést nem lehet a mennyiséggel kompenzálni. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a csaták alatt nem lehet mozogni, nincs felvonulási tér, mint a Heroesban, hanem csak támadni (három típus van alapvetőleg: a közelharcos, aki csak a közvetlen előtte levőket ütheti, a távharcos, aki bármelyik ellenfelet támadhatja és a mágus, aki minden egységet támad egyszerre), védekezni (duplázza az adott körre az egység páncélját) és várni (az egység a kör végére kerül, akkor jön majd) lehet. Ezt én kapitális baklövésnek tartom, hiszen így alig van lehetőség a csaták közbeni taktikázásra. Persze lehet játszani, hogy egy erős közelharcossal szemben álló lényemet védekezésre utasítom, a többivel meg agyonverem a harcost, így mindenki élve jön ki. De akkor is: ez így nagyon vérszegény, és gyakorlatilag értelmetlen: hacsak nem két, egymással közel azonos erejű fél áll szemben a harcmezőn, akkor a harc a kezdés pillanatában el is dőlt. A csatán belül nem lehet varázsolni, maximum a hős tud két tetszőleges tárgyat használni. Ezek ugyan változtathatnak az összecsapás kimenetelén, de ez is csak akkor áll, ha nagyjából kétesélyes a csata. Az ütközetek eredménye így lényegében még azok kezdete előtt dől el: kinek van jobban fejlesztett csapata, ki varázsol erősebben, kinek van több itala.
Viszont meg kell hagyni, hogy bár statikus a rendszer kissé így, mégis eredeti ötlet valamelyest. A Disciplines 3 ellenben egy szégyentelen Heroes lenyúlás: dettó átvették a harcot a Heroes of Might & Magic sorozatból, ráadásul rosszul kiegyensúlyozva.
Egyjátékos módban azonban a gép nagyon ritkán képes egy értelmes taktikát kivitelezni. Általában csak foglalgat és várja, hogy megtámadjam. Így aztán – gyakorlatilag nehézségi szinttől függetlenül – a hadjáratok nagyon könnyűek. Maximum az időhatáros pályák okozhatnak gondot (ahol X kör eltelte után megindul az ellenfél, hogy agyonverjen), ahol előfordulhat, hogy a csapatot nem tudja az ember eléggé kifejleszteni.

Egy démoni csapat adatlapja. Könnyen átlátható és stílusos.

Egyébként, ha már szóba került a foglalgatás, a bányák elfoglalása sajátosan van megoldva és teljesen hangulatosan. Nem magát a nyersanyagforrásokat foglalja el a játékos, hanem a földet. A várak elkezdik átalakítani a körülöttük levő területet, attól függően, hogy milyen fejlettek és hány darabot birtokol belőlük a játékos. Illetve külön területfoglalásra specializálódott hős is van, aki ugyan lényegében alkalmatlan harcra (egy egységet vihet magával), viszont egy-egy rúd letűzésével át tudja alakítani a terület egy kis részét. Ez azonban épp elég, ha pont egy bánya mellé tűzzük le. Ez módszer nemcsak újszerű, hanem hangulatos is: ha jól csináljuk, akkor a kezdetben tarkabarka táj a pálya végére teljesen idomul a saját fajunkhoz.

Játék közben...

Összességében egy hangulatos játékról van szó, ami nálam előidézte a „csak még egy kört” szindrómát. Hangulatilag, történetileg köröket ver a Heroesra, azonban taktikai mélységében messze elmarad tőle, a buta MI pedig szinte kiirtja a kihívásnak még a nyomait is az egyjátékos módból. Mégis, egy próbát a sok szapulásom ellenére is bőven megér, ha még nem találkoztál vele..

Kirándulás a Plitvicei-tavakhoz

2010-07-10T13:12:00.013+02:00

Ez még tavaly ősszel volt, de valahogy elmaradt a beszámoló írása, de most úgy gondoltam pótolom.

Október 23-a, hajnali két óra Komlón a szilvási SPAR Aelőtt egy nagy csoportnyi gyerek, szülő és tanár ácsorgott. Vártuk a buszt, miközben csepergett az eső. Nagyjából ezzel a képpel indult a kirándulás és az időjárás terén.

A busz végül megérkezett, de az indulás így sem ment teljesen rendben azért: egy ember hiányzott (mint utólag kiderült, mégsem jött, csak elfelejtett szólni), egy másiknak pedig pont induláskor jutott eszébe, hogy mégsem akar jönni. A kínos az volt, hogy a busz tele volt egyébként, lett volna, aki helyettük eljött volna, akár ha egy nappal előbb szólnak. De a lényeg: elindultunk végre.

Az utazás relatíve hosszú volt (nyilván nem az angliai úthoz képest) és totálisan eseménytelen, ráadásul látni sem lehetett semmit, mivel a nagyobb része alatt sötét volt kinn.

Nagyjából reggel kilenc felé. Szép hegyvidéki táj, néhány lézengő épületet körbeölelő masszív erdő és felhők mögé búvó Nap jellemezték az összképet. Engem meg az elgémberedett végtagok. Egyéb gondjaimon segítendő a legközelebbi WC felé vettem az irányt, ami járt némi meglepetéssel. Kialvatlan agyamban először az merült fel, hogy vajon hogy fért be a kis kabinba az az úthenger, ami ennyire laposra taposta a vécékagylót. Azért, némi tökölődés után megfelelt a célnak.

Miután újra összegyűlt a csoport elindultunk jegyet venni. Persze előbb a jegyárusító házat kellett előkeríteni, ami megint nem bizonyult annyira egyszerűnek: az első épület a közelben az információs pult volt. Magyarul persze nem beszéltek, anyám meg angolul nem értett, így beszálltam némi tolmácsolásra. Mint kiderült a jegyeket pár száz méterrel lejjebb lehetett kapni. Csoportosan indultunk el lefelé.

A táj már itt is igen szép volt: a sárgától a vörösig mindenféle színben játszó erdő uralta a látképet, amiből néha-néha kibontakozott egy-egy épület, hogy aztán kicsit lejjebb haladva vissza is bújjon a fák takarásába. Sajnos erről a részről elfelejtettem képet csinálni.

A jegyárushoz megérkezvén anyám akart jegyet venni. Tanulva az előbbi esetből, kérdés nélkül mentem utána. Anyám tett egy próbát magyarul, de a a jegyárus a fejével integetve jelezte, hogy nem érti és szlovénul válaszolt. Mondtam neki, hogy váltsunk angolra (persze ezt is angolul). Figyelmesen hallgattam, hogy melyik út hova vezet és milyen közlekedési eszközök hol mennek a parkon belül. Gondoltam majd a végén röviden elmondom anyának, a hallgatásomat viszont a hölgy úgy látszik úgy értelmezte, hogy egy szót sem értek. Hamar kiderült, hogy teljesen felesleges volt az eddigi közjáték és folyékonyan tud magyarul (igaz némi akcentussal). Remek, csak tudnám miért nem ezzel kezdte?!

Fapalló és lépcső vezetett le egy kiterjedt tó mellé. A bejárható részen szinte végig fapalló játszotta a járda szerepét egyébként. Nem irigylem a melósokat, akik mindezt összetákolták a tavakat övező mocsarakban. De lényeg, ami lényeg: a táj már itt is gyönyörű volt. A távolban egy vízesés táplálta a tavat, körülötte igazi őszi színpompa gyönyörködtette az ember tekintetét. A víz lustán fodrozódott és visszatükrözte a színpompás lombokat.

A fapalló sokáig a tó partján, illetve a tavat övező mocsaras, lápos részen vezetett át. Két helyen is elszenesedett tábortűz-nyomokat láttunk, annak ellenére, hogy a park egész területén állandó jelleggel tilos a tűzgyújtás.

Némi sétálás után közelebbről is megtekinthettünk vízeséseket. Sajnos az időjárás kevésbé volt kegyes ezután: eleredt az eső. Eleinte csak csepergett, aztán már zuhogott és nem is állt el az egész túra alatt. Ennek nem örültünk, de a látvány szépségét nem sikerült tönkretennie. Viszont kénytelenek voltunk a hajókikötőig majdhogynem rohanni: többeknek nem volt esőkabátjuk. A levegő is lehűlt, a festői szépségű tavat így alig figyeltük. Állva (a székek többsége csuromvizes volt) és fázva vártuk, hogy végre kikössünk. Pláne, hogy a stég mellett egy bolt és egy büfé kapott helyet.

A boltban - milyen meglepő - különböző szuvenírek mellett az olcsó esőkabátok is slágercikknek számítottak. A büfében pedig leginkább a forró tea és kávé volt népszerű. Elidőztünk itt egy darabig és ezalatt felmerült a kérdés hogy továbbmenjünk-e egyáltalán? Végül a csoport két részre vált: egyik felének elege lett az esőből és a legrövidebb úton visszamentek a buszhoz. A másik csoport viszont az út folytatása mellett döntött, én is köztük voltam.

Hamarosan egy újabb tó partjára értünk. de ez a látvány sokkal markánsabb, monumentálisabb volt: a tó mindkét oldalán gyakorlatilag függőleges hegyoldal meredezett, azon az oldalon, ahol mi mentünk, is csak egy nagyjából másfél méteres ,járda állt a rendelkezésünkre, azon túl semmi. Egyik oldalon a több tíz méter mély víztömeg, a másikon a zord sziklafal. Az eső "érdekessé" tette a haladást. Sajnos innentől a fényképeink sem lettek az igaziak, mert sietni kellett, el ne ázzon a gép, és egyébként is lemaradtam túlzottan. Végül a fényképezőnk el is halálozott, feltehetőleg a túlzott párától.

Az iskola gépe szerencsére még működött, így meg tudtam örökíteni a fantasztikus tájakat. Nem tudom, szerintem nincs értelme nekiállni leírni, a videóban (kicsit lejjebb) úgyis benne lesz. Meg amúgy sem nagyon tudnám körülírni.

Több útvonal is lehetséges volt: le lehetett volna vágni az út felét egy barlangon keresztül, de mi inkább körbe mentünk. Abszolút megérte! A völgybe lezúduló vízesés, illetve az egész tórendszerre nyíló kilátás ahogy haladtunk fel a hegyoldalban, elképesztő látványt nyújtott, aminek a képek csak töredékét tudják visszaadni (főleg, hogy még mindig kapkodnom kellett a készítésükkor).

Aztán felértünk a buszhoz, aki csak tudott átöltözött és indultunk haza. Fáradtak voltunk, az eső pedig továbbra is szakadt, de akkor is megérte. Vétek lett volna visszafordulnom a csoport egyik felével. (Páran meg is bánták azok közül, akik mégis így döntöttek.)

A látvány legjava ugyanis csak most jött: A tavak, illetve az azokat összekötő rövid folyócskák mellett mentünk végig innentől. A tó két oldalán meredek sziklafal húzódott, mi az egyik ilyen alatt gyalogoltunk: jobbra fél méterre az égbe szökő kőfal, balra az ugyanilyen hirtelen mélyülő tó (mondjuk egy korlát nem ártott volna). Sajnos az ezen a szakaszon készült képek közel fele legalább kicsit elmosódott. Ennek az elsődleges oka az volt, hogy a szakadó esőben nem mertem soákig előszedni a fényképezőt, így kissé kapkodtam (feleslegesen tenném hozzá, a gép elhalálozott mire a buszra visszaértünk). De leglább enyi megmaradt, bűn lett volna ezt a tájat nem fényképezni, már már mesebelien szép volt. Előttünk a völgy túlsó oldala, mellettünk pedig a gyönyörű kék víztükör, olyan kék, mint amilyet a különböző tengerparti utazásokat reklámozó prospektusokon látni. (És amiről eddig azt hittem, hogy csak Photoshoppal létezhet.) A tavakat elválasztó "lépcsőkön" apró vízesések látszódtak, másutt széles sávban burjánzott a nádas. Volt egy természetes barlang is, amin (jelentősen levágva az utat) fel lehetett volna menni a hegygerincre, de mi ezt kihagytuk.

És milyen jól tettük! A völgy végéhez érve a meredek sziklafal oldalába volt kiépítve egy faszerkezet, amiről gyönyörűen be lehetett látni a környezetet. ezen túl nem volt már út, az erdő minden lehetséges színben pompázott, középen egy kis tavat vett körbe. Mesés látvány volt. ha nem áztam volna bőrig, akkor órákat tudtam volna nézni.

De sajnos menni kellett. Egy darabon visszagyalogoltunk, aztán áttértünk egy másik útra. Itt egy nagyobb vízeséssel találtuk magunkat szembe. Miután kifényképeztük magunkat, elindultunk vissza a buszhoz. A sziklafal tetején húzódó gyalogútról készítettem pár képet (sajnos siettem, a többségük homályos lett).

Felérve egy parkon belüli közlekedést szolgáló, menetrend szerinti buszjárat állt be épp (tökéletes időzítés). Elektromos motorjával nem száguldott épp, de így is hamar kiértünk. Átöltöztünk, aztán indultunk hazafelé.

Az út már eseménytelen volt, de ezt nem is bántuk: fáradtak voltunk és átfáztunk, némi nyugodt hátradőlés a melegben hihetetlenül kellemes érzés tudott lenni.

Videó

Megjegyzés:
A képeket rég letöröltem a gépemről a DVD pedig momentán nem tudom hol van. Ha kezembe kerül, akkor kidekorálom a cikket pár képpel, de momentán a videót tudom csak felkínálni. Azt is csak linkelve: 400 pixelnél szélesebb videó nem jelenik meg rendesen, ilyen kicsiben pedig nem tudom beágyazni, a Megavideo nem engedi...

Visszatérés és nyári nagytakarítás

2010-07-02T00:10:00.005+02:00

Fél év relatíve hosszú idő. A blogom pedig ugye ennyi ideje szünetelt. Tervezem, hogy újra nekilátok. Témám van bőven, időm is, szóval ezúttal TÉNYLEG heti több anyagot szeretnék kirakni. Először azonban elkél egy kis takarítás. Ahogy elnézem több link meghalt, YouTube videók lettek leszedve, képek nem jönnek be és egyéb nyalánkságok. Ezeket holnap, holnapután javítom, a változtatásokat lementem. Ha ez megvan, akkor utána várhatóan rögtön érkezik is egy cikk. Azt még nem tudom miről, témából több, mint elég van. Részleteket majd kicsit később, most fáradt vagyok már.

Szerkesztés [2010. 07. 03]: Jóval több link halott, mint hittem volna. A hadszínteret újra feltöltöm, és így egyben lehet majd leszedni, illetve a neten meg is lehet tekinteni. A html-kódok lementése a cikkekhez még folyamatban, eltolt kép- és videóbeillesztések javítása szintén.

Szerkesztés [2010. 07. 09.]: Kész! Minden link újra él, html kódolással a cikkek lementve, elrontott videók és képek újra feltöltve, helyesírásai hibák javítva. Ez azért eltartott egy darabig. Még ma jön a következő cikk.

MSBR & Taint - Scopotophilia

2009-12-26T18:18:00.009+01:00

Most némi idegnyúzást szeretnék közzétenni ezzel a lemezzel. A műfaj: noise. Angol szó, mely zajt jelent. Ezt zenére gúnyból vagy lenézésből szokták mondani. Hogy akkor hogy lesz ebből műfaj? Nos egyszerűen: itt szó szerint kell érteni, hogy zaj. Mély búgó hangok és magas, nyikorgásféle hangzás keveredik valami olyan brutális disszonanciában, hogy az a holtakat is felrázná. Aki kedveli az elborult, kaotikus hangzásvilágot, az itt megtalálja a számítását. Vagy nem. Nekem kiváló volt kávé helyett az éjszakai tanuláshoz például: ha már ez sem tart ébren, akkor már tökmindegy.

MSBR

Ami a lemezt illeti, mindössze két szám van rajta (eredetileg bakelit kislemezen adták ki, 66 példányra korlátozva a lemezek számát). A címben említett előadóktól egy-egy. Ha már előadók: mindkettő egyszemélyes projekt. Az MSBR egy mozaikszó, a "Molten Salt Breeder Reactor" rövidítése (aminek a lefordításával most nem szenvednék) és egy japán úriember áll mögötte. nevezetesen Koji Tano. Taint egy amerikai előadó, valódi nevén Keith Brewer.

Taint

MSBR - Jerico

Letöltés

Számlista:

MSBR - Jerico
Taint - Noise Discipline

Boldog karácsonyt (kissé elkésve) és sikerekben gazdag új évet (még éppen időben) kívánok a blogom minden látogatójának!

Neighbours From Hell

2009-12-18T18:33:00.009+01:00

Viszonylag ritka a humorra építő játék. Nem azt mondom, hogy kihalóban van, de ha összehasonlítjuk a számukat a háborúkat szimuláló FPS-ekével, akkor mindjárt nyilvánvaló lesz a helyzet. Végül is valahol érthető: a humor kétélű fegyver. Ha erőltetik, ha egy adott szitura feltétlenül rá akarnak húzni egy poént, az általában inkább lesz fájdalmasan pocsék, mint vicces.

Itt viszont szerintem jól el van találva az egész tálalása. A komolytalanul, karikaturista stílus önmagában is ad egy vidám alaphangulatot az egésznek, mégis igényes. A játékmenet lényegében lecsupaszítható egyszerű ügyességi feladványokra. A feladatunk ugyanis minden pályán az, hogy a "kedves" szomszédot az őrületbe kergessük mindenféle csínytevéssel. Persze, ha elkap az nekünk fájni fog. Nagyon. Így azon kívül, hogy hatékonyan kell "csapdákat" elhelyezni, még kerülgethetjük is őkelmét. ÉS ugye a csapdák elkészítése is időt igényel. Ráadásul a szomszéd képes és lenyugszik egy idő után. Ugye, hogy ez tűrhetetlen? Nos, pont ezért érdemes (főleg a maximális pontszámra hajtóknak), úgy időzíteni a csapdákat, hogy lehetőleg egymás után sétáljon beléjük.

Bár a csínyek ötletesek, mégis monotonná válik az egész a végére. Ennek elsődleges oka, hogy a helyszínek ismétlődnek időnként és többször is járunk ugyanott vagy éppen kell elsütni ugyanazt a poént. Ez így egy idő után önismétlő lesz, ami képes megölni a játék végére a hangulatot.

Apropó, sztori: hősünk egy kandi-kamerás műsor sztárjaként megy a szomszéd idegeire. A történet nagyjából ennyi. De nem is kell több: a játék humoros, ötletes és remekül el lehet vele ütni pár szabad percet. Nem kiváló vagy örök emlékű darab, de határozottan jó.

hivatalos bemutató videó

The Top 100 Masterpieces of Classical Music 1685-1928.

2009-12-15T07:37:00.008+01:00

Tekintsünk el a szánalmasan fantáziátlan borítótól és nézzük mi van - így virtuálisan - mögötte: egy 10 CD-ből álló válogatás. A válogatásalbumokat nem szoktam szeretni: ha egy együttes csinálja a saját dalaiból, annak elég erős lehúzásszaga szokott lenni. Ha meg műfajilag válogatnak, akkor meg általában nem szoktam egyetérteni a válogatóval, ti. hogy mi kerül rá a korongra. Egy CD-n kevés a hely, aztán meg ízlések és pofonok.

Itt ilyen gond nincs: tíz CD-re azért igen sok minden ráfér. Esetünkben 100 szám. Van itt opera áriáktól szimfonikus nagyzenekari előadásig minden. Mondjuk én azért furcsállottam kissé, hogy nagyjából a gyűjtemény harmadát Mozart teszi ki. Nagyjából két és fél évszázad alatt elkészült minden komolyzenei műből szerintem nagyobb arányban lehetett volna más is, de ez egyéni nyavalygás mondjuk. Nem tudok mit hozzáfűzni igazán: ha szereted a komolyzenét vagy nem tudod, hogy szereted-e, akkor ez neked kell! Ha sikítva menekülsz előle, akkor FUSS!

Antonín Dvořák - New World Symphony (Op. 95)

Jules Émile Frédéric Massenet - Thaïs - Méditation

Letöltés: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8

Számlista:

Wolfgang Amadeus Mozart - Requiem (K. 626) - Lacrimosa.mp3
Johann Sebastian Bach - Matthäus Passion (BWV 244) - Erbarme Dich.mp3
Ludwig van Beethoven - Piano Concerto No. 5 (Op. 73) - Adagio Un Poco Mosso.mp3
Wolfgang Amadeus Mozart - Klarinettenkonzert (K. 622) - Adagio.mp3
Antonio Lucio Vivaldi - Le Quattro Stagioni (Op. 8, RV 269) - La Primavera.mp3
Johann Pachelbel - Kanon In D.mp3
Johann Sebastian Bach - Matthäus Passion (BWV 244) - Wir Setzen Uns Mit Tränen Nieder.mp3
Antonín Dvořák - New World Symphony (Op. 95) - Largo.mp3
Sergej Vassiljevitsj Rachmaninoff - Piano Concerto No. 2 (Op. 18) - Adagio Sostenuto.mp3
Tomaso Giovanni Albinoni - Adagio In Sol Minore.mp3
Johann Sebastian Bach - Matthäus Passion (BWV 244) - Kommt, Ihr Töchter.mp3
Georg Friederich Händel - Messiah (HWV 56) - Hallelujah.mp3
Ludwig van Beethoven - Symphony No. 7 (Op. 92).mp3
Edvard Hagerup Grieg - Peer Gynt Suite No. 1 (Op. 46) - Morgenstemning.mp3
Gustav Mahler - Symphony No. 5.mp3
Ludwig van Beethoven - Symphony No. 9 (Op. 125).mp3
Johann Sebastian Bach - Jesus Bleibet Meine Freude (BWV 147).mp3
Samuel Osborne Barber - Adagio For Strings.mp3
Johann Sebastian Bach - Orchestersuite Nr. 3 (BWV 1068) - Air.mp3
Wolfgang Amadeus Mozart - Die Zauberflöte (K. 620) - Der Vogelfänger Bin Ich Ja.mp3
Carl Orff - Carmina Burana - O Fortuna.mp3
Giulio Caccini - Ave Maria.mp3
Wolfgang Amadeus Mozart - Ave Verum Corpus (K. 618).mp3
Bedřich Smetana - Má Vlast - Vltava.mp3
Pyotr Ilyich Tchaikovsky - Swan Lake (Op. 20) - Лебединое Озеро.mp3
Johann Sebastian Bach - Weihnachtsoratorium (BWV 248) - Jauchzet, Frohlocket.mp3
Georges Bizet - Les Pêcheurs De Perles - Au Fond Du Temple Saint.mp3
Giuseppe Fortunino Francesco Verdi - Nabucco - Va, Pensiero.mp3
Maurice Ravel - Boléro.mp3
Gabriel Urbain Fauré - Cantique De Jean Racine (Op. 11).mp3
Johann Sebastian Bach - Toccata E Fuga (BWV 565).mp3
Clément Philibert Léo Delibes - Lakmé - Duo Des Fleurs.mp3
Charles-François Gounod - Ave Maria.mp3
Wolfgang Amadeus Mozart - Eine Kleine Nachtmusik (K. 525).mp3
Ludwig van Beethoven - Für Elise (WoO 59).mp3
Wolfgang Amadeus Mozart - Die Zauberflöte (K. 620) - Der Hölle Rache Kocht In Meinem Herzen.mp3
Johann Sebastian Bach - Orchestersuite Nr. 2 (BWV 1067) - Badinerie.mp3
Max Christian Friedrich Bruch - Violinkonzert Nr. 1 (Op. 26) - Allegro Moderato.mp3
Wolfgang Amadeus Mozart - Requiem (K. 626) - Introitus.mp3
Giuseppe Fortunino Francesco Verdi - Aida - Marcia Trionfale.mp3
Giovanni Battista Pergolesi - Stabat Mater.mp3
Ludwig van Beethoven - Symphony No. 6 (Op. 68).mp3
Georg Friederich Händel - Messiah (HWV 56) - For Unto Us A Child Is Born.mp3
George Gershwin - Rhapsody In Blue.mp3
Charles Camille Saint-Saëns - Danse Macabre.mp3
Wolfgang Amadeus Mozart - Vesperae De Dominica (K. 321) - Laudate Dominum.mp3
Georg Friederich Händel - Wassermusik (HWV 348-350).mp3
Ludwig van Beethoven - Piano Concerto No. 5 (Op. 73) - Rondo.mp3
Antonio Lucio Vivaldi - Le Quattro Stagioni (Op. 8, RV 293) - l'Autunno.mp3
Ludwig van Beethoven - Symphony No. 5 (Op. 67).mp3
Frédéric François Chopin - Concerto Pour Piano No. 1 (Op. 11) - Romance.mp3
Gabriel Urbain Fauré - Requiem (Op. 48) - Pie Jesu.mp3
Sergei Sergeyevich Prokofiev - Romeo And Juliet Suite No. 2 (Op. 64b) - The Montagues And Capulets.mp3
Wolfgang Amadeus Mozart - Symphony No. 40 (K. 550) - Molto Allegro.mp3
Sergej Vassiljevitsj Rachmaninoff - Piano Concerto No. 2 (Op. 18) - Moderato.mp3
Johann Sebastian Bach - Jesu, Der Du Meine Seele (BWV 78) - Wir Eilen Mit Schwachen.mp3
Antonín Dvořák - Rusalka - Měsíčku Na Nebi Hlubokém.mp3
Ludwig van Beethoven - Mondscheinsonate (Op. 27).mp3
Gregorio Allegri - Miserere (Psalm 51).mp3
Wolfgang Amadeus Mozart - Requiem (K. 626) - Dies Irae.mp3
Pyotr Ilyich Tchaikovsky - The Nutcracker (Op. 71) - Waltz Of The Flowers - Щелкунчик.mp3
Vincenzo Salvatore Carmelo Francesco Bellini - Norma - Casta Diva.mp3
Wolfgang Amadeus Mozart - Exsultate, Jubilate (K. 165).mp3
Christoph Willibald Ritter von Gluck - Orfeo Ed Euridice - Che Farò Senza Euridice.mp3
Frédéric François Chopin - Concerto Pour Piano No. 2 (Op. 21).mp3
Aafje Heynis - Dank Sei Dir, Herr.mp3
Jules Émile Frédéric Massenet - Thaïs - Méditation.mp3
Wolfgang Amadeus Mozart - Piano Concerto No. 21 (K. 467).MP3
Johann Sebastian Bach - Brandenburgisches Konzert Nr. 1 (BWV 1046) - Allegro.mp3
Wolfgang Amadeus Mozart - Requiem (K. 626) - Kyrie Eleison.mp3
Giuseppe Fortunino Francesco Verdi - Rigoletto - La Donna È Mobile.mp3
Pyotr Ilyich Tchaikovsky - The Nutcracker (Op. 71) - Dance Of The Sugar-Plum Fairy - Щелкунчик.mp3
Johann Sebastian Bach - Doppelkonzert Für Zwei Violinen (BWV 1043) - Largo Ma Non Tanto.mp3
Georg Friederich Händel - Serse (HWV 40) - Ombra Mai Fù.mp3
Georges Bizet - Carmen - Habanera.mp3
Pyotr Ilyich Tchaikovsky - Piano Concerto No. 1 (Op. 23) - Allegro Non Troppo E Molto Maestoso.mp3
Giacomo Antonio Domenico Michele Secondo Maria Puccini - Turandot - Nessun Dorma.mp3
Niccolò Paganini - Concerto Pour Violon No. 1 (Op. 6).mp3
Gabriel Urbain Fauré - Requiem (Op. 48) - In Paradisum.mp3
Joaquín Rodrigo Vidre - Concierto De Aranjuez - Adagio.mp3
Pietro Mascagni - Cavalleria Rusticana - Intermezzo.mp3
Wolfgang Amadeus Mozart - Die Zauberflöte (K. 620) - Overture.mp3
Johann Sebastian Bach - Wachet Auf, Ruft Uns Die Stimme (BWV 140).mp3
Giuseppe Fortunino Francesco Verdi - La Traviata - Libiamo Ne' Lieti Calici.mp3
Christoph Willibald Ritter von Gluck - Orfeo Ed Euridice - Dance Of The Blessed Spirits.mp3
Wolfgang Amadeus Mozart - Konzert Für Flöte, Harfe Und Orchester (K. 299) - Allegro.mp3
Ennio Morricone - C'era Una Volta Il West (Once Upon A Time In The West).mp3
Wolfgang Amadeus Mozart - 23. Klavierkonzert (K. 488) - Adagio.mp3
Georg Friederich Händel - Solomon (HWV 67) - The Arrival Of The Queen Of Sheba.mp3
Wolfgang Amadeus Mozart - Requiem (K. 626) - Domine Jesu Christe.mp3
Johann Strauss, Jr. - An Der Schönen Blauen Donau (Op. 314).mp3
Wolfgang Amadeus Mozart - Klarinettenkonzert (K. 622) - Rondo.mp3
Jean Sibelius - Finlandia (Op. 26).mp3
Wolfgang Amadeus Mozart - Krönungsmesse (K. 317) - Agnus Dei.mp3
Erik Alfred Leslie Satie - Gymnopédie No.1.mp3
Wolfgang Amadeus Mozart - Le Nozze Di Figaro (K. 492) - Voi, Che Sapete Che Cosa E Amor.mp3
Aram Ilich Khachaturian - Spartacus - Adagio Of Spartacus And Phrygia.mp3
Max Christian Friedrich Bruch - Violinkonzert Nr. 1 (Op. 26) - Adagio.mp3
Wolfgang Amadeus Mozart - 23. Klavierkonzert (K. 488) - Allegro.mp3
César-Auguste-Jean-Guillaume-Hubert Franck - Panis Angelicus.mp3

Crystal Caves

2009-12-12T14:48:00.009+01:00

A legeslegelső játék, amivel játszottam valaha. Igaz, nem a megjelenésekor (akkor, 1991.-ben még csak három éves voltam), hanem évekkel később '95-'96 környékén talán. Akkoriban még nem volt számítógépünk sem, de anyám tanár és az iskolának volt egy kellemesen felszerelt számítógép-terme informatika oktatáshoz. Na most, ezeket a gépeket nyárra haza lehetett hozni a tanároknak, lévén ott úgysem kellett és biztonságosabb is volt így, mint a város széli iskolában hagyni üresen hónapokig. Ez a játék volt rajta többek között és én hihetetlen módon rákaptam: előfordult, hogy napi 8 (!) órát töltöttem ezzel otthon a képernyő előtt, csak enni mentem ki. Ha meg ki akartak zavarni a szüleim, hogy ugyan mozogjak már kicsit, hihetetlenül mérges tudtam lenni és alig vártam, hogy visszamehessek. :)

Ma már fel nem foghatom, mi kötött le ebben a játékban annyira, hogy összességében több száz órát (!) áldoztam rá. Három epizódból áll az egész:

The Troubles with Twibbles (ennek a nyitóképe látható kicsit feljebb)
Slugging it Out
Mylo versus the Supernova

Az első megjelenésétől kezdve ingyenes, shareware verziójú volt. A másik kettőért már fizetni kellett. Más történeti háttér és pályák vannak az epizódokban. Persze nem kell itt tolkieni magasságokra gondolni: az első rész története nagyjából az, hogy van a bányász főhősünk, Mylo Steamwitz. Hogy meggazdagodjon és elérje álmait, elmegy egy másik bolygón levő bányába, hogy az itteni kristályokat összegyűjtve eladja őket és így vagyonra tegyen szert. Nagyjából ennyi. De nem is ez a lényeg, sokkal inkább az ötletesen megoldott ügyességet és minimális gondolkodást egyaránt igénylő pályák, amikbe bizony még ma is be lehet feledkezni. Grafika a DOS korszakban jónak számított, mai szemmel meg értelmetlen megítélni.

rövid videó az egyik pálya végigjátszásáról

Letöltés:

The Troubles with Twibbles
Slugging it Out
Mylo versus the Supernova

DOS rendszerre tervezett játékról lévén szó ugye nem áll szóba modern operációs rendszerekkel és hasonló nyalánkságokkal. Ezért a kipróbáláshoz szükséges egy DOS-emulátor program. Nekem a DOSBox vált be. A jelenlegi legújabb verzió ingyenesen letölthető innen.

Dalolva szép az élet

2009-12-04T12:20:00.009+01:00

Ma délelőtt egy előadáson vetítette le a tanárunk, némi rövid előszót mellékelve a film használatáról, mint történeti forrásról. Ezen felbuzdulva írok is egy rövid cikket ide mindjárt.

A filmet 1950-ben adták, ergo a Rákosi-korszak kellős közepén. Innentől nem kérdés, hogy propagandafilmről van szó: a korszakban a központi irányítás hagyott jóvá minden készülő filmet, így a helyzetet objektívan értékelő, vagy éppen a rendszert kritizáló mű még a kidolgozott forgatókönyvig sem jutott volna el.

A történet egy gyári munkásokból álló, 25 éves fennállását ünneplő Ezüstlant dalárda fellépésével (illetve ennek hirdetésével) indul. A fellépés során nyilvánvalóvá válik, hogy a kórus elavultsága, gyengesége. A fiatal munkások új kórust alapítanak, hogy változást érjenek el. Nagyon tömören és röviden ennyi a film története. Van még itt némi szerelmi szál, összeveszések, meg a többi.

Azonban a propaganda jelleg teljesen evidens: a maradi, érvényesülni nem hagyó karmester (a film legnegatívabb karaktere) természetesen Horthy-korszakból maradt reakciós, Swing Tóni - a film másik negatív karaktere - meg az amerikai stílust utánzó tolvaj és bajkeverő. A politikai titkár természetesen nyakig van a munkában, de azért minden problémát megold. Mindenki mindig vidám, a munkások jókat esznek-isznak (a korszakban valójában ugye élelmiszerhiány volt) és mindig mosolyognak. És a film történeti csúcspontjain azért becsúszik egy-egy szovjet idézet, egy Sztálin dombormű, egy Lenin-arckép vagy épp egy Rákosi-portré.

Mindennek ellenére a film rendelkezik azért potenciállal: a korszak legnagyobb színészei szerepelnek benne és van pár helyzet, ami a gusztustalanul cukormázas idealizáltság ellenére is mosolygásra késztet. Nomeg jól jellemzi a Rákosi-korszak propaganda-gépezetét. És a zenei betétek között is vannak jó minőségű darabok.

Egy rövid jelenet a filmből Swing Tóni főszereplésével...

Szereplők:

Balázs Samu (Réz Győző)
Pongrácz Imre (Swing Tóni)
Ferrari Violetta (Zsóka)
Latabár Kálmán (Seregély Bálint)
Gózon Gyula (Énekkari tag)
Soós Imre (Torma Feri)
Bánhidi László (Kandi, énekkari tag)
Ladányi Ferenc (Lakatos párttitkár)
Bihari József (Énekkari tag)
Simándy József (Énekkari tag)
Gózon Gyula (Énekkari tag)
Bihari József (Énekkari tag)
Kozák László (Énekkari tag)
Lehotay Árpád (Énekkari tag)

Doom II: Hell on Earth

2009-12-03T16:08:00.005+01:00

Mit is keres itt egy 1994-es évjáratú játék? Nos, mivel idestova egy hónapja nem frissült a blog, és mivel egyelőre nem haladtam előre semmivel, amiről itt írni is akarnék, ezért előszedtem az eddigi életem során végigjátszott játékok listáját és szépen elkezdek írni róluk, kezdve a legelején. És ez van a legelején. :)

1994-re az id Sofware már szerezett magának "némi" hírnevet, többek között pont a Doom első részével, illetve a Wolfenstein 3D című játékkal (1992.), amit az első FPS-nek tekinthetünk.

A Doom 2 lényegében az első rész továbbfejlesztett változata: nem tartalmazott semmilyen téren igazán újdonságot: a grafika, a technológia, a játékmenet gyakorlatilag ugyanaz maradt, viszont mivel ez a rész jóval nagyobb pályákat tartalmazott, így valamivel növekedett a gépigénye is. Mai szemmel nézve valószínűleg kiégeti a Crysis-féle csili-vili grafikához szokott játékosok szemét, de akkoriban ez abszolút csúcsnak számított. Én négy évvel megjelenése után, 1998 környékén találkoztam ezzel a játékkal először és az elsők között volt, amiket valaha végigvittem. A történet nem volt nagy szám (állítsd meg egyedül a pokolból előjövő démoni hadat), mégis élveztem: tekintélyes kihívást nyújtott. Annyira, hogy először a játék utolsó pályáit kénytelen voltam csalással végigjátszani (sosem voltam egy reflexbajnok, meg tízévesen nagyjából letojtam, hogy csinálom végig, csak sikerüljön végre). Később azért sikerült Isten-mód nélkül is végigcsinálni, de pofátlanul húzós volt. Tavalyelőtt az egyik gimnáziumi gépen ráleltem egy telepített, full verzióra. Rögtön haza is hoztam és nosztalgiáztam egyet vele. Bár ma már általában kerülöm az FPS műfajt (kevés tud lekötni), de ez van akkora klasszikus, hogy megérte beleölni még manapság is pár órát.

videó a játékból

Virrasztók - Az Emlékezés Órája

2009-11-08T12:52:00.005+01:00

Új együttesnek tekinthetők: idén nyáron jött ki az első nagylemezük. Én a magam részéről tegnapelőtt halottam róluk először. Ami azonban lényeg: ez a zene fenomenális!

Ipari metál erőteljes lüktetése és a magyar népzenei feldolgozások összemosása valami hihetetlenül lendületes, súlyos és hangulatos összeget alkot. A torzított elektromos gitár és a hegedű úgy kiegészítik egymást, mintha erre lennének teremtve eleve. A szövegek jórészt magyar népdalok illetve versek összeollózásából, átdolgozásából jöttek létre, előadásuk pedig kiválóan meg van oldva. A két énekes sokszor egymásra kontrázik, további ízt adva az egésznek.

Igazából nem tudom mit írjak még. Áhh, semmit. Inkább megyek vissza hallgatni őket! :)

A Kaszás című szám.

Számlista:

1. "Bánatmalom" 3:46
2. "Nem Arról Hajnallik" 4:41
3. "Bujdosó" 4:57
4. "A Kaszás" 5:30
5. "Basa Pista" 5:45
6. "Fehér-Fekete" 3:24
7. "Estvéli Ének" 4:57
8. "Bezsán Péter" 8:04
9. "Lépj Át!" 4:10
10. "Siralomház" 4:26
11. "Sirató" 10:15

Letöltés

Sárkányölő

2009-11-02T16:20:00.006+01:00

A Sárkányölő 2003-ban indult el, ezzel az egyik első böngészőből játszható játékok egyike volt. Egy regisztrációval négy karaktert indíthat a játékos. A karaktereknek csak a nevét és a faját (ember, tündér, törpe). Aztán mehet is a játék. A lényege a dolognak, hogy adott időközönként kapsz egy-egy pontot, amit kalandozásra költhetsz. Ez abból áll, hogy rákattintasz a kalandozásra. A gép véletlenszerűen sorsol neked egy ellenséges szörnyet (szintenként 5-6 féle van), majd összeveti a te képességeiddel az ellenfélét és kidobja a végeredményét a csatának. Minden csata egy-egy történettel van körítve. Később lesz olyan hely, ami zárva van előled, így tolvajkulcsot kell enni, hogy sikerrel kalandozhass mindenfelé. Minden sikeres harc után tapasztalatot kapsz, a harcot kísérő történettől függően pénzt is. Illetve időnként tárgyakat is találhatsz. A pénzből felszerelkezhetsz a boltban. A vértezet és a fegyver mellett lehet venni - igaz csak ritkán - tulajdonságnövelő italokat, különböző erősítő köveket, kristályokat. Ha pedig nagyon keménynek érzed magad, kihívhatsz hasonló szintű más játékosokat. Aztán ha elég tapasztalatot gyűjtöttél jön az új szint, új tárgyakkal, történetekkel, ellenfelekkel.

Ez eddig szép és jó, csak a baj az, hogy a játék felett eljárt az idő már. Nem grafikailag értem, olyan nincs is az ilyen játékoknak általában, legfeljebb illusztrációként szolgáló állóképek - hanem játékmenetileg. Az elején, amikor még új az egész, amikor szinte minden szinten kapsz új funkciót, remekül el lehet vele lenni. Ráadásul minimális időbefektetést igényel naponta. Viszont ötvenes szint elérésével külső létsíkokon kalandozol. A baj ott van, hogy ezekből csak tíz van, így a történetek innentől tíz szintenként ismétlődnek. Az új cuccok is elvesztik a varázsukat: semmi "extra", különösen érdekes nincs abban egy idő után, hogy egy új fegyver 36 helyett 37 erőt ad. Nincs a játékban lőfegyver (íj például) vagy éppen varázslat. Nincsenek szövetségek sem, az egymásra vadászás meg az elején poén, de amikor 91-as szint körül (momentán ennyi a karakterem) már csak 3-4 veled egyszintű játékos aktív, akkor kicsit unalmassá válik mindig ugyanazokat leverni, vagy ugyanazoktól kikapni.

Röviden: el lehet vele lenni egy darabig, nem igényel sok időt. De ha már ilyesmit akarsz, van ma már messze tartalmasabb, jobb böngészős szerepjáték a neten. Például a Végzetúr, hogy maradjunk a Beholder Kiadónál. Igen, ott előnyt kap, aki fizet és prémium tag lesz (ilyen a Sárkányölőben nincs, ez teljesen ingyenes), de tapasztalatból mondom, hogy az "ingyenélők" is kiválóan elszórakozhatnak, nem lesznek kirekesztve.

Ha ennek ellenére teszel a Sárkányölővel egy próbát (egy darabig jól el lehet vele lenni, veszteni meg nem veszthetsz semmit), akkor erre fáradj: www.sarkanyolo.hu

Wendigo - Audio Leash

2009-10-19T19:25:00.003+02:00

Tudom, hogy megígértem, hogy a legközelebb nem zenéről írok, de e lemez miatt megéri ezt az ígéretet megszegni.

A Wendigo 2004-ben alakult, progresszív metált játszó banda. A hazai metálzenekarok közül szerintem egyértelműen a legminőségibbek. Az előző lemezük, a Let It Out, hosszú ideje az egyetlen, ami eredetiben megvan (több tervbe van véve: Ayreon, Palya Bea, csak pénzmag kéne hozzá...). tartalmas szövegek, remekül eltalált hangzás, lendületes, de változatos zúzás... minden ami a jó metálhoz kell.

Ez az új lemez remekül sikerült (most, miközben ezt írom, megy végig másodszorra, de még lesz pár végigpörgetés ma...). És ami még jó hír: ingyen és legálisan letölthető az együttes honlapjáról mind mp3, mind veszteségmentes wav formátumban!

Sajnos rossz hír is van: az együttes "bizonytalan ideig szünetel", ergo feloszlik. Voltak problémák a kiadás körül, a szervezéssel (egymástól távol lakó tagok...). De minek én mondom el? Olvassátok el inkább az eredeti közleményt a weboldalon (letöltés alatt linkelve)!

hivatalos lemezbemutató videó

Számlista:

1. "Reach" 3:33
2. "Heroes" 3:33
3. "Leash" 5:30
4. "Entropia" 4:24
5. "Condemned" 4:14
6. "Mirrormask" 4:01
7. "Left" 3:48
8. "Failure" 3:45
9. "Spineless" 2:47
10. "Drift" 6:51

Letöltés

E Nomine - Das Beste aus... Gottes Beitrag und Teufels Werk

2009-10-17T21:12:00.008+02:00

Ma megkaptam, hogy ritkán frissül a blog. Nos, mit ne mondjak, jogosan. :-) Egyrészt időhiány, másrészt meg lassan kezd átmenni a dolog zenei ajánlóvá. Pedig én ilyen "mindenből egy kicsit" jelleget akarok fenntartani. Szóval a legközelebbi bejegyzés biztos, hogy nem zenei lesz. Előre láthatólag hamarosan befejezem Clive Barker Books of Blood című novellagyűjteményét és akkor arról ejtek itt pár szót. Könyvkritika úgyis ritkábban jut, mint ahogy azt szeretném. Addig is: E Nomine.

Az együttes sajátos trance/techno zenét játszik. Saját meghatározásuk szerint monumental dance jelzőt kapott a műfaj. A lényege a dolognak az, hogy van jól kevert és kidolgozott techno alap. Erre jön a német szinkronszínészek által alámondott (tényleg jól átélt, eljátszott) szöveg. Mindez megspékelve lendületes és magával ragadó kórusénekkel, ami kicsit a gregorián egyházi énekre hajaz. A témát tekintve különböző mitológiai jelenségekről és keresztény hittel kapcsolatos dolgokról van szó általában. Elhiszem, hogy ez így leírva elég furcsának tűnhet, de valójában kiválóan működik.

Sajnos azonban nem tudni, hogy létezik-e egyáltalán még az együttes. A két állandó tag, akik a zenéért elsősorban felelnek (Christian Weller és Friedrich "Fritz" Graner) közül az egyik (Friedrich) 2008-ban elhagyta a projectet. Ezen kívül a kiadóval voltak problémák, ami miatt 2008 elején az új single (Heilig) már el sem jutott a boltokba, csak neten keresztül lett forgalmazva. Ezóta volt még egy remixekből álló, semmi újat nem tartalmazó "kacsa" album a neten, a Das Dunkle Element. Feltételezhető, hogy ehhez semmi köze nincs az együttesnek, ha pedig így áll a helyzet, akkor 2008 közepe óta nincs semmi hír az E Nomine-ről. Bár hivatalosan nem oszlottak fel, de azért lassan másfél éves hallgatás nem jelent jót szerintem sajnos.

Az utolsó teljes lemez egy válogatásalbum volt, feljavított, újrakevert dalokkal, külön erre készített (és címadó) introval és egy plusz bónuszszámmal rajta. Ez volt a Das Beste aus... Gottes Beitrag und Teufels Werk. Az egyik abszolút kedvenc lemezem. A számok jók, lendületesek és magával ragadóak. Beindítják a fantáziám és felpörgetnek, ezért van az, hogy a készülgető regényem írásakor mindig ez a válogatás megy. Beindítom, rárakom ismétlésre és sokszor két-három órát is írok egyhuzamban, anélkül, hogy tudatában lennék az idő múlásának.

A Mitternacht hivatalos klipje.

Számlista:

"Gottes Beitrag und Teufels Werk" 1:38
"Vater Unser" 3:19
"Mitternacht" 3:52
"Nebelpfade" 4:15
"Das Omen (im Kreis des Bösen)" 3:48
"Der Ring der Nibelungen" 3:47
"Das Tier in mir (Wolfen)" 4:00
"Nachtwache (Blaubeermund)" 5:10
"Die Runen von Asgard" 5:51
"Schwarze Sonne" 3:48
"Opus Magnum" 3:03
"Laetitia" 3:34
"Die Schwarzen Reiter" 4:28
"E Nomine (Denn sie wissen nicht was sie tun)" 3:23
"Das Böse" 3:44
"Deine Welt" 3:19
"Spiegelbilder" 3:59
"Bibelworte des Allmächtigen" 4:18
"Der Turm" 3:12
"Vater Unser, Pt. 2 (Psalm 23)" 4:01

Letöltés

Cable

2009-10-12T21:59:00.002+02:00

Egy pár perces renderelt (teljesen számítógép által animált) kisfilm. Kicsit elgondolkodtató, nem egyszerű eset. A grafika is szépen meg van csinálva, de igazából az a kicsit depresszív, kicsit keserű, de gondolkodásra késztető jellege az, ami megfogott. Igazából felesleges többet írnom, inkább nézd meg!

Confession - Cancer

2009-10-10T19:44:00.007+02:00

Ez a Confession nevű csapat második albuma, amely pár hete jött ki mindössze. A csapat a Last.fm címke szerint hardcore kategóriába sorolandó. Én nem vagyok efelől meggyőzve. A Last.fm címkéinél pedig előfordult már olyan blama, hogy Rick Astley bekerült a brutal death metal címkéjű előadók közé. Meg a hardcore-t mostanában divat mindenre ráhúzni, amiben elektromos gitár és elmaszatolt ének van. Szóval a bejegyzésem címkéi közé kissé félve tettem ki a "hardcore" besorolást, de jobb híján maradt ez. Na, de szólok pár szót a lemezről is:

Hát(tal nem kezdünk, mondatot, de most már mindegy), ez az album olyan... semmilyen. Van benne rappes lüktetés, meg éneklés, meg hörgés, meg hallgatható, de mégis... ha kimarad az életedből nem vesztesz semmit. Ugyanis nem találtam az egész albumon egy olyan számot sem, amire az "eredeti" jelzőt rá lehetne akasztani. Egyszerűen az az érzésem végig, hogy ezt már hallottam valahol.

Számlista:

1. "Intro" 1:26
2. "Send a Meat Truck" 3:17
3. "Must've Cut His Heart Out" 3:02
4. "Anarchy Road" 3:06
5. "That Scag and His Floozie, They're Gonna Die" 3:04
6. "That's Not the Goose" 2:59
7. "I Am the Nightrider" 3:14
8. "The Bitch Is Born to Run" 2:57
9. "Cundalini Wants His Hand Back!" 3:56
10. "She's Not What She Seems" 2:50
11. "Chewed Up and Spat Out" 3:26
12. "People Don't Believe In Heroes Anymore" 3:59
13. "That's Not The Goose (Ft. JJ Peters)" 2:52

Letöltés

Nile - Those Whom The Gods Detest

2009-10-01T15:35:00.008+02:00

A Nile hatodik nagylemeze ez, amely idén jelent meg. A banda death metalt játszik, amely műfajtól én sokszor ódzkodom. Főleg attól a válfajától, ahol az ének/hörgés helyett, valami teljesen érthetetlen mély hörgés illetve magas hangú "sivítás van. (Nah, ezt jól megfogalmaztam.) Ha jól rémlik, ezt szokták a "slam" jelzővel illetni, de tudja a fene. Nem vagyok otthon ebben a kategorizálásban.

De mielőtt teljesen elkanyarodok, inkább rátérek a lényegre. Az ének bejön; a masszív, erőteljes, de a legtöbb helyen még érthető hörgés tökéletes. Az egész valami iszonyat jó zúzás, a dalok szövegeiért, témáiért meg külön plusz jár: H. P. Lovecraft írásait dolgozzák fel (abszolút kedvenc író), illetve az ókori Egyiptommal foglalkoznak. Összességében egy nagyon jó albumról van szó, aki nem utálja csuklóból az ilyen típusú zenét, tegyen vele egy próbát! Megéri.

Mivel hivatalos klipp (még?) nincs a lemezről, ezért kiválsztottam a kedvenc számom róla és azt ágyaztam be. Videó így nem lesz, csak ez a kép meg a zene.

Számlista:

1. "Kafir!" 6:50
2. "Hittite Dung Incantation" 3:48
3. "Utterances of the Crawling Dead" 5:09
4. "Those Whom the Gods Detest" 8:06
5. "4th Arra of Dagon" 8:40
6. "Permitting the Noble Dead to Descend to the Underworld" 3:32
7. "Yezd Desert Ghul Ritual in the Abandoned Towers of Silence" 2:33
8. "Kem Khefa Kheshef" 6:18
9. "The Eye of Ra" 5:00
10. "Iskander D'hul Karnon" 6:40

Letöltés

Illusion of Art - Aspirations to Fail and Disappoint

2009-09-25T17:08:00.004+02:00

Különös zene ez. Nem is igen tudom hova sorolni őszintén szólva (a címkéket a Jamendoról loptam). A számok hangzása kicsit zavaró, kicsit depresszív, kicsit elgondolkodtató, kicsit olyan mindenféle. Az ilyen általánosítással nem sokra megyek, tudom, de tényleg nem tudom körülírni. Részben mert magam sem tudom mit is gondoljak róla.

Első nekifutásként internetezés közben beraktam háttérzenének. Nem működött: brutálisan idegesített. Aztán ma délután fáradtan ledőltem és benyomtam ezt az albumot. Elindított a képzeletemet, megnyugtatott, pihentetett. A zene az ember teljes figyelmét követeli, különben nem igazán élvezhető. Finom váltások, szándékosan "elrontott" disszonáns hangzás néhol; ha az ember teljesen odafigyel rá, egy igen kellemes hallgatnivalót kap végül, de ha nem, akkor jó eséllyel csak egyes elemek fognak feltűnni belőle, úgy meg tapasztalatom szerint idegesítő.

Az album lényegében egy dupla lemeznyi anyag, a Jamendora két külön albumként került fel (Aspirations to Fail and Disappoint Side A és Side B). Majdnem pontosan két óra együtt a két lemez, szóval elegendő hallgatnivalót biztosít egy kellemes délutáni pihenéshez, elgondolkodáshoz.

Az előadó amúgy marhára ismeretlen (YouTube-os videói két hónap alatt 30-40 megnézést szedtek össze), annak ellenére, hogy szerintem összességében jó (marhára relatív és szubjektív, tudom) zenét játszik. Erősen valószínű, hogy nem a blogom fogja meghozni neki a világhírt, de ha pár ember megismeri, esetleg megkedveli azt a zenét, az is valami. :-)

Weboldal: http://illusionofart.com/

A szokásos videó helyett itt az egész Side A lejátszható.

Számlista:

Side A (letöltés)

1. "Trimorphic Protennoia" 12:51
2. "Because I Am Too Mediocre" 2:40
3. "Introspection" 3:57
4. "Torture" 7:56
5. "When Will the Days End?" 6:10
6. "Random Logic" 5:21
7. "And Now We Eclipse the Apocalypse" 6:27
8. "The Last Storm on Usher" 7:48
9. "Finnegan's Wake" 16:30

Side B (letöltés)

1. "The Pentabarf" 9:53
2. "Breath of Norea" 5:46
3. "Insurgence" 6:27
4. "Mission to Juxtaposition" 4:06
5. "Boo to Buddha" 4:46
6. "A Pact of Amenity" 5:24
7. "The Last Draft of this Letter" 3:30
8. "Where Dost Thou Sleep?" 4:08
9. "The Somnambulist" 6:26

Yume - Álmok

2009-09-18T12:44:00.011+02:00

A GSO Filmklubban került ez a film ajánlásra nemrég. Előtte nem ismertem egyáltalán a japán rendezőmester, Akira Kurosawa filmjeit őszintén szólva. Öreg hiba, de igyekszem változtatni ezen mostantól. :)

Most nem kezdek bele a rendező méltatásába, egy film után azért kicsit képmutatás lenne ez. A filmet viszont méltatom: az egyik legjobb (ha nem a legjobb) film, amit eddig láttam. Kurosawa saját álmait dolgozza fel, méghozzá hihetetlenül jól. Az elején némi "belerázódást igényel, főleg azoktól, akik (hozzám hasonlóan), nincsenek annyira otthon a japán filmek/kultúra világában, de ha ez megtörtént akkor egy igen emlékezetes élménnyel lesz gazdagabb az ember.

A film kicsit olyan, mint egy novelláskötet lenne filmben: nyolc különböző álmot mutat be. Ezek egyben felvázolnak egy képzeletbeli életutat is a néző előtt: az első álom főszereplője még egy kisgyerek, az utolsóé egy öregember. Az álmok azonban történetileg nem függnek össze. Azonban mégis egy egészet alkotnak, mégpedig a hangulat miatt: az összesnek van egy sajátos karakterisztikája, hangulata. Így az ember egymáshoz illőnek, összetartozónak érzi a nyolc álmot, noha konkrét, "megfogható" kapocs nincs köztük igazán.

Ami a film címét illeti, kiválóan illik az alkotáshoz. A valóságos és a teljesen szürreális/fantasztikus jelenetek kitűnően egymás mellé illenek és kiegészítik egymást (okosok ezt a stílust hívják mágikus realizmusnak), így tényleg álomszerűvé téve a film összhatását.

Összességében életem egyik legemlékezetesebb filmélménye volt, maximálisan megérte megnézni.

hivatalos trailer (nem a legjobb, de ha mást tettem volna be, az túl spoileres lett volna)

Letöltés (két CD):

(CD1: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8 CD2: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8)

Sabaton - The Art Of War

2009-09-11T19:49:00.009+02:00

A svéd power metal zenekar ötödik albuma ez, amely tavaly jelent meg. A cím takarja a témát is: harcokról, háborúkról, csatákról szólnak a dalszövegek, jórészt a két világháború idejéből. Nem váltja meg a világot, nem talál fel új zenei stílusokat (pedig az ma mekkora divat...), de nem is kell. Remek hallgatnivaló, a dallam fülbemászó és kiválóan alkalmas egy fárasztó nap után némi életerő feltámasztására. Nálam mindenképpen.

Nekem azért is élmény őket hallgatni, mert minden történelmi kor közül a két világháborúval foglalkozok a legszívesebben, ellenben ilyen témával foglalkozó együttessel rajtuk kívül nem nagyon találkoztam. Egyszer szívesen elmennék egy koncertjükre őszintén szólva. Így, itthon hallgatva is kifejezetten vérpezsdítő zene. Ha elképzelem milyen hatása lehet több ezres tömegben, brutális hangerővel... nem vagyok egy koncertre járó ember nagyon, de ez fenomenális lehet.

A Cliffs of Gallipoli hivatolos klippje.

Számlista:

1. "Sun Tzu Says" 0:23
2. "The Ghost Division" 3:51
3. "The Art of War" 5:08
4. "40:1" 4:10
5. "Unbreakable" 5:58
6. "The Nature of Warfare" 1:18
7. "Cliffs of Gallipoli" 5:51
8. "Talvisota" 3:32
9. "Panzerkampf" 5:15
10. "Union (Slopes of St. Benedict)" 4:05
11. "The Price of a Mile" 5:55
12. "Firestorm" 3:25
13. "A Secret" 0:37

Letöltés

Csajághy György - A "Lehel-kürt"

2009-09-11T15:33:00.004+02:00

Érdemes tisztázni az elején: ez nem regény, nem népszerűsítő irodalom. Ez szakkönyv, mindennel, ami kell: idézetek, források, függelékek, szakszavak, tanulmányi ábrák, miegymás.

A kötet három részre tagolható, lényegében három különböző - tematikailag egymáshoz kapcsolódó - tanulmányról van szó. Az első a kürtféle hangszerek rövid történetét mutatja be (a másik két írás megértéséhez pont elégséges szinten). A második általában foglalkozik a lovasnépek kürtjeivel és kürtszerű eszközeivel (pl. ivókürtök, rangjelzések).

A könyv legnagyobb szekcióját a "Lehel-kürtnek" nevezett (Jászberényi múzeumban tárolt) kürt részletes tanulmányozása teszi ki. Minden egyes faragott ábrát részletesen elemezi és más kürtök ábráival összeveti a szerző. Emellett közérthetően (és megfelelő részletességgel) leírja a faragványokon található jelenetek, jelképek, mitikus lények eredetét, jelentését. Mindezt igen bőséges forrásanyaggal támasztja alá és lépésről lépésre cáfolja meg a hivatalos történettudomány, azon álláspontját, hogy a "Lehel-kürt" egy bizánci cirkuszi hangszer lenne.

Abból indul ki, hogy a magyarság eleve nem az Urál környékéről származik (és nincs is genetikai rokonságban a finnugor népekkel), hanem a belső ázsiai lovasnépek egyike. (Volt szerencsém a szerző személyes előadásait is hallgatni a témában, és népzenei hasonlóságokra, valamint némely régészeti leletekre mutatott rá, amelyek többé-kevésbé igazolták a feltevéseit. Teljességgel persze nem, de a finnugor eredetre sincsenek 100%-os bizonyítékok.)

Vizsgálja még a Lehel-monda esetleges valóságalapját, illetve megkísérel választ adni a kérdésre, hogy a kürt rangjelző szereppel bírt-e elsősorban vagy mint hangszert használták? Ennek érdekében fúváspróbákat végzett és ezek eredményét összevetette a korábbi, mások által végzett ilyen próbák eredményeivel.

A függelék részben található egy-egy pároldalas leírás a párthusokról és a kusánokról, amely népek nevei felmerülnek az könyv törzsanyagában. Továbbá van itt még egy rövid önéletrajz és a főbb írásainak listája, zárásként pedig egy angol nyelvű rövid összegzés.

A könyv összességében teljesen szakszerű, mégis közérthető tanulmány. Aki érdeklődik a téma irányt, annak csak ajánlani tudom.

Közlemény

2009-09-10T17:46:00.004+02:00

A Blogger szolgáltatása megviccelt ma kissé. Mikor be akartam lépni, azt az üzenetet kaptam, hogy a fiókomat letiltották. Brutálisan berágtam és helyből csináltam egy másik blogot, azonban mielőtt bármit is publikáltam volna, kiderült, hogy ide (és a másik két blogomra is) be tudok lépni. Nem értem a malőr okát igazából (cookiekat töröltem és utána sem tudtam belépni), de most nem is ez a lényeg. A probléma az, hogy a másik blognak ugyanúgy Culture-Maniac a címe és az URL cím is csak egy karakterben különbözik.

A másik (teljesen üres) blog címe: culture-maniac.blogspot.com.
Ezé (a továbbra is aktívé): culturemaniac.blogspot.com.

Mindössze egy kötőjel a különbség, de a másik blogba nem fogok írni, amíg ez működik (ez remélhetőleg hosszú időt jelent)! Ha valaki tudja, hogy lehet törölni esetleg, az írjon (én gyorsan végigfutottam a menün, nem találtam lehetőséget rá, de nem voltam valami alapos)!

Szerkesztés [2009. 09. 11.]: A hiba után eldöntöttem, hogy minden eddigi cikkem anyagát lementem merevlemezre. Ezzel ma végeztem, így ha esetleg tényleg beszüntetésre kerülne valamiért a blogom, akkor a feljebb említett címre a lehető leghamarabb felkerül minden anyag és ott folytatódik a dolog. A további cikkeket felkerülésükkor rögtön archiválom, így egy esetleges blogtörléskor semmilyen anyag ne veszik el.)

Kapela na Dobry Dzień - Przez tę naszą wieś

2009-09-07T20:45:00.007+02:00

Lengyel székhelyű, népzenét játszó együttes. Saját bevallásuk szerint a Kárpátok terültén élő népek zenei hagyományaiból merítenek, amiket jazz, blues és rock elemekkel kevernek. Nem értek az ilyen kategorizáláshoz őszintén szólva, de csak tudják. Az együttes 2002 óta létezik, de csak ezt az egy négyszámos lemezt találtam tőlük a Jamendo-n.

Tempós, ritmusos, vidám, pörgős és magával ragadó. Komolyan táncolni lett volna kedvem rá, pedig én aztán két ballábas vagyok az ilyenhez. Csak ma találtam rá, de már párszor végigment és még végig is fog jó néhányszor. A szövegről nem tudok nyilatkozni, lévén egy büdös szót nem tudok lengyelül.

az együttes felállása 2008-ban

Számlista:

1. "Hop" 4:36
2. "Son" 4:17
3. "Przez te naszą wieś" 4:31
4. "Kozak" 4:25

Letöltés / Download

Angliai utazás - Hatodik nap és hazaérkezés

2009-08-30T19:56:00.015+02:00

Reggel elhagytuk a szállást. Nekem búcsúzásul sikerült egy derekasat taknyolnom a mobil-home lépcsőjén lefelé jövet, de szerencsére pár véraláfutással megúsztam a produkciót. Ezután kicsit kellemetlen volt a buszban ülni, de szerencsére nem kellett sokáig ott maradnom. Hamarosan megérkeztünk Leeds-be, hogy megnézzük a kastélyát. Erről képeket akartam feltölteni, de igazból képtelen voltam dönteni, melyikeket tegyen fel. Így inkább összeállítottam egy diavetítést belőle, alá meg beraktam PeerGynt Lobogris három számát. Szerintem passzol, bár ugye ízlések és pofonok. :)

Akinek kellenek a képek jó minőségben, szóljon és feltöltöm valahova! If you'd like me to give you the pictures in their original resolution, them leave a comment and I'll upload it to somewhere!

A képek szerintem magukért beszélnek: egyszerűen meseszép volt az egész hely. Elfogadnék egy ilyet otthonnak (már ameddig a rezsiköltséget nem én fizetem) :). De belül is szépen volt kialakítva az egész. A kastély birtokos úrnője ráadásul időnként használatba veszi egyik másik termet üzleti találkozóihoz. Szerencsénkre amikor ott jártunk, akkor nem volt ilyen, így az egész kastély bejárható volt.

egy véletlenszerűen kiválasztott kép a kastély belsejéről

Aztán eljött az idő távozni. A kirándulásunk alatt a legszebb látványtól kellett búcsút vennem, de nem volt választásom: ha el akartuk érni a Csalagúton átvivő vonatot, akkor menni kellett. Szóval mentünk. Az út rövid volt és lényegében eseménytelen.

Ilyen vagonokba kellett beállni a buszoknak, aztán mindegyiket külön lezárta egy automatika indulás előtt.

Őszintén szólva nyomasztó volt kissé azzal a tudatba utazni egy teljesen zárt vagonban, hogy felettem kilométeres vízréteg húzódik. De nem csak én voltam így: amint előkerült a PSP rögtön lettek, akik beszálltak tekkenezni. Más rajzlapot vett elő, megint más olvasott. Hirtelen szinte mindenkinek sürgős lett, hogy lefoglalja valamivel magát. Szerencsére az út nem tartott sokáig: Alig húsz perc alatt átértünk Franciaországba. Mindenki visszaszállt a buszokba és már mentünk is. Egészen a legközelebbi benzinkútig, itt volt egy kis pihenés, feltöltöttük az úti készleteket és mentünk tovább Belgium felé.

Burgess főterén álló szobor

Burgess belvárosában tényleg olyan volt kicsit, mintha megállt volna az idő: középkorias épületek mindenhol. A baj csak az, hogy a legtöbb látogatható hely és bolt már zárva volt mire mi befutottunk. Pedig a város egyik tornyába szívesen felmentem volna, már csak a kilátás miatt is. No nem baj, attól még így is jól elvoltunk. Körülnéztünk, fényképeztünk és vettünk némi csokit is, csak mert. Kár hogy aranyárban volt. Vetettünk pár futó pillantást a vurslira is, ami mellett megállt a buszunk, de be hál'Istennek nem mentünk.

a vursli

Végül ismét felszálltunk a már félig otthonnak tekinthető buszra és elindultunk a hosszú útra haza. Lement valami film, aludtunk és a vége felé berakott a sofőr pár popszámot, hogy jobban múljon az idő. Fáradt voltam, de sokat még így sem tudtam aludni.

a határátlépés

Aztán egyszer csak feltűnt a láthatáron a magyar határ épületei. Megállás nélkül hajtottunk át mellette. Otthon, édes otthon! Keseédes öröm volt ez: egyrészt jó volt újra itthon lenni, másrészt a végét jelentette az utazásnak lassan, ahogy a jó öreg baranyai utak összeráztak minket. Pár óra volt csak a felszállóhelyig. Aztán leparkolt a busz és mi - ezúttal utoljára - lekászálódtunk a járműről, és mindenki elvegyült a hozzátartozók közt. Magam részéről két bőrönddel utat törtem apám kocsijáig és anyámmal együtt hullafáradtan bekászálódtunk és már robogtunk is haza.

Angliai utazás - Ötödik nap

2009-08-29T23:42:00.010+02:00

szökőkút a Trafalgar téren

Eljött ez a nap is: évek óta szerettem volna eljutni a British Museumba, amely a világ egyik legnagyobb történelmi témájú tárlatának birtokosa. Ma pedig a British Museum és az Oxford Street, a vásárlók angliai paradicsoma volt a cél. Busszal mentünk a belvároson át. Útba esett a Trafalgar-tér is, ahol ekkorra már végeztek a felújítással, így működtek a szökőkutak is. Az ablakon keresztül csináltam róluk pár képet, mielőtt még elhagytuk volna. Elhaladtunk az Oxford Street előtt is egyszer. Volt ott egy rock-színház, a bejárata fölött egy tippre ötméteres Freddie Mercury szoborral. Az idegenvezető szerint nagyjából tíz éve játszák folyamatosan a Queen-ről szóló rockoperát a színházban, és még mindig sikerrel. Mit ne mondjak, én is szívesen megnézném egyszer, Queen rajongó lévén. Erre azonban nem kerülhetett sor sajnos.

British Museum egyik kiállított tárgya a sok ezer közül

Végül egyszer csak megálltunk és a buszból kiszállva egyenesen előttünk ott volt a British Museum épülete. Nagyjából 75 000 négyzetméter kiállítótér és két kilométernyi, galériaként használt falszakasz. Impozáns adatok, de teljesen semmitmondóak, amíg az ember a saját szemével meg nem tapasztalja. Kívülről nem tűnt olyan nagynak, de a központi csarnokba lépve ez a véleményem rögtön megváltozott. A csarnokba a házunk - udvarostul - nehézség nélkül befért volna, nem is egyszer. Ezek után nem volt túl meglepő, hogy az idegenvezető minden csoportnak adott egy térképet a múzeumról, hogy el ne tévedjünk. Mint utóbb kiderült, erre bizony szükség is volt, különben a többszintes épület lépcsőrendszerén a büdös életben nem igazodtam volna ki. Kezdetnek végigslattyogtam a leghíresebbnek mondható egyiptomi tárlaton. Azonban itt olyan tömeg volt, hogy a legtöbb tárgyhoz csak kisebb közelharc árán lehetett odaférni, vagy várhattam a soromra. Sok gyerekcsoport is volt. Az angol iskolákban ugyanis havi (vagy kéthavi? - nem emlékszem pontosan) rendszerességgel kötelező programként szerepel a múzeumlátogatás. Hogy mennyibe fáj ez a sok múzeumlátogatás a szülőknek? Semmibe. Nagy Britanniában - néhány magánmúzeum kivételével - az összes múzeum teljesen ingyenes! Mi sem fizettünk egy árva penny-t sem a bejutásért.

A British Museum egyik bejárata, mi itt jöttünk ki.

Hamarosan elegem lett a tömegből, így elindultam a közép -amerikai tálat felé. Aztékok és a területen élő más népek Cortez előtti élete ez egyik kedvenc történelmi témaköröm. (Cortez meg az egyik legutálnivalóbb történelmi személy számomra.) A tárlat nem volt nagy, de még ezt sem voltidőm alaposan végigböngészni. Megnéztem a tárgyakat, némelyiknél a szöveget is elolvastam, de csak itt el tudtam volna tölteni egy teljes órát, noha a múzeum egyik legkisebb alapterületű kiállításáról van szó. Levideóztam, amit tudtam, aztán átnéztem az észak-amerikai indiánokkal foglalkozó tárlathoz, de itt csak pár kép erejéig maradhattam: eljött a gyülekező ideje a főcsarnokban. Átfutott az agyamon, hogy le van tojva, keressenek meg, ha akarnak, én maradok, de végül inkább visszaindultam. Épületet elhagyni annyira még nem sajnáltam, mint a British Museumét. Három órát töltöttem benn, de semmire nem volt elég. Túlzás nélkül mondom: egy hét is kevés lenne mindent végignézni. Remélhetőleg pár napnál hosszabb időre is kijutok még Londonba, ha így lesz, a British Museum teljes tárlatának végigjárása az első helyen lesz a tennivalók képzeletbeli listáján.

Az emlegetett Mercury szobor. Igazából azon dobtam egy hátast, hogy nem is egy nyolcadikos érdeklődött afelől, hogy "ez meg ki?". A rockzene egyik legnagyobb atyaúristene; nincs két évtizede, hogy meghalt és felnövő generáció egy része még csak a nevét sem tudja már...

A következő célpont az Oxford Street volt. A találkozóhely megbeszélése után szinte mindeki a ruha és a szuvenírboltokat rohanta meg először. Én a magam részéről csináltam egy képet az utca végénél álló rockszínházról és az ominózus Mercury szoborról. A fényképező ezután a tokjába került: egy rakás bolton nem sokat lehet fényképezni. Némi séta és keresgélés után megtaláltam a könyvesboltot, amit még otthon néztem ki magamnak. Előre be volt tervezve Clive Barkertől a Books of Blood novellagyűjtemény, ami magyarul nem kapható (sőt, Magyarországon még angolul sem nagyon láttam a boltokban). De mivel ezidáig semmi szuvenírt nem vettem, így maradt pénz a Christine-re Stephen Kingtől és a The Legened of Sigurd & Gudrún című Tolkien kötetre. Ezután még elkísértem anyámat pát üzletbe, majd mentünk is vissza a találkozóhelyre. Pár órával később már a szálláshelyen voltunk. Nagyjából éjfél körül feküdtem le, hogy eltöltsem az utolsó angliai éjszakát.

Angliai utazás - Negyedik nap

2009-08-29T19:26:00.010+02:00

a buszunk a Holiday Parkban állva

Felkelés után tettem egy gyors sétát a Holiday Park területén és próbáltam csinálni jobb képet a tengerpartról, mint amilyet előző este sikerült. Ezután visszamentem reggelizni és vártam az indulást.

A partunk... azért az esti képnél határozottan jobb lett...

Kissé felhős volt az ég reggel, így azt vártam, hogy kapunk végül a híres-hírhedt angol esőből némi ízelítőt. És valóban, amint elindultunk, elkezdett cseperegni. Azalatt a két-három óra alatt, míg utaztunk, szinte folyamatosan esett. Amikor azonban beálltunk a parkolóba és kiszálltunk, elállt és csak akkor kezdett rá ismét, amikor visszaültünk a buszba. No kérem, ezt nevezik mázlinak.

Windsor egyik, éttermekkel zsúfolt utcája

Az első állomás aznap Windsor volt. Kellemes hangulatú kisváros, kellemesen is telt az idő. Bejártuk a központi részt, csináltam pár képet a királynő szállásáról, de csak kívülről: nem volt belépőnk. Aztán az éttermek között jártunk egyet; látszott hogy még nem volt igazán turistaszezon: mindössze pár ember lézengett az utcákon. Magam részéről vettem egy szendvicset és szép nyugodtan befaltam. Ennek megtörténte után elslattyogtam a mosdóba, majd elindultam a busz felé. Az, mint kiderült, rám várt, a többiek már fenn voltak. Upsz, kínos. De sebaj, a türelem szép erény. (Meg a pontosság is...)

a királynő windsori rezidenciája

Leszálláskor furcsa volt nekem kissé a látvány, mivel gyakorlatilag több tíz kilométerre el lehetett látni: egy vékonyka erdősávot leszámítva csak zöld, füves pusztát látott az ember. Ez nekem azért volt furcsa, mert a hegyvidékhez vagyok szokva, ahol a látóteret dombok/hegyek határolják. A mellettünk futó utat leszámítva volt egy sajátos vadregényes hangulata a tájnak, amit fokozott a Stonehenge több ezer éves kőtömbjeinek a jelenléte. Érdekes módon korábban akárhány emberrel beszéltem, aki járt itt, mindegyik csalódásnak élte meg. No igen, ha az ember ET-t várja előugrani, vagy egy druidát megjelenni, vagy egyéb csodát akar látni, akkor a csalódás borítékolható. Ezek csak sziklák. Sok ezer éves kövek, amiknek az igazi varázsát az adja, ha az ember a táj egysíkúságát megtörő szikár tömbjeiket nézve belegondol, hogy mi mindennek is lehettek tanúi ezek a kövek. Hogy hány nemzedék, született, élt és halt, mióta ezek a tömbök állnak. Történelmi ereklye mivolta mellett fejbevágó szembesítés ez az emberi halandósággal. Számomra mindenképp érdekes volt és a legkevésbé sem csalódtam benne.

A videó minősége nem tökéletes finoman szólva. Egyrészt a fényképezőm csak erre képes, másrészt erős szél volt, harmadrészt folyamatosan úgy kellett kerülgetnem embereket, hogy senki ne kerüljön közvetlen a lencse elé.

Betérve a szuvenírboltba beszereztem két könyvet a Stonehengeről és a hasonló kőtömbökről. Ezután némi élelmet is szerváltam magamnak a bejárat előtti büféből, majd felszálltunk a buszra. Ismét rákezdett az eső, de ez már senkit nem érdekelt. Viszonylag hosszú út várt ránk a szállásig, de a jó társaságban gyorsan telt az idő, így hamarosan már a szálláshelyen voltunk. A szokásos vacsora-tisztálkodás-beszélgetés szentháromság után elmentem aludni. Másnap az utolsó londoni nap várt rám.

Ez volt a nap poénja! A helyi szupermarketben "Merry Christmas!" (azaz "Boldog Karácsonyt!") feliratú csomagolásban árult kenyér. Mindez május elején...

Angliai utazás - Harmadik nap

2009-08-25T09:37:00.017+02:00

Ezen a képen pont nem látszik, de a Big Ben és a parlament épülete fölött egész nap egy helikopter körözött, bármikor jártunk is arra éppen.

Ezt a napot teljes egészében Londonban töltöttük. Először is bebuszoztunk, majd leszállva a járműről gyalogosan kezdtük bejárni a belváros.

Kicsit homályos a kép, elismerem (menet közben nem állhattam meg, így is le voltam maradva), de jól illusztrálja az utcákon hömpölygő tömeget.

Az első dolog, amivel szembesültem az az irgalmatlan méretű tömeg volt. Folyamatosan fényképeztem, így le-lemaradoztam a csoportunktól. Esetenként már-már komoly közelharcra volt szükség a felzárkózáshoz. A szmog szintén gyilkos volt: amikor anyám itthon az ezen a napon viselt ruhánkat kimosta, koromfekete lett tőle a víz. Jó dolog volt látni Londont és élveztem a kirándulás ezen részét is, de nincs az a pénz, amiért én beköltöznék, pláne nem a belvárosba!

az emlegetett park

Miután átverekedtünk magunkat a tömegen, egy parkon át vezetett tovább az utunk. Az idegenvezetőnknek (és a anyámnak is), az volt a módszere a csoport összehívására, hogy "Aki ezt érti, jöjjön ide!". Itt épp ezért lett egy kis kavarodás, mert összefutottuk egy másik - tőlünk teljesen független - magyar iskoláscsapattal. Szerencsére mindenki megtalálta a saját csoportját és így mehettünk tovább. A Buckingham Palace felé vezető főúthoz érve döntenünk kellett: a felvonulást, vagy magát az őrségváltást nézzük-e meg? Mivel a palota előtti terület már tömve volt emberekkel, így inkább az első mellett döntöttünk.

Miután megnéztük a felvonulást próbálkoztunk közelebb jutni a palotához, de reménytelen volt. Magam részéről a közeli gyorsbüféből szerváltam egy helyben készített hot-dogot és bekajáltam. Miután mindenki összegyűlt tettünk egy kis sétát London szívében. Hosszabb időt egyedül a Trafalgar téren töltöttünk, itt pihentünk egy negyedórát. A szökőkutakat pont felújították, szóval zaj és tömeg jellemezte a helyet, lévén a tér egy tekintélyes részét emiatt lezárták. Ezután továbbmentünk és hamarosan felszálltunk a buszunkra (ha jól emlékszem tilosban parkolt épp). Csak a buszon vettem észre, hogy valami hiányzik. A táskám! Benne volt a távcső, a mobiltelefonom, az esőköpenyem és az utolsó adag üdítőm. Tettem pár halva született próbálkozást a telefonom hívogatására, hátha tudok beszélni a megtalálóval (nem ellopták: én hagytam a földön véletlen), de nem nagyon jött össze. Mondanom sem kell, hogy cuccaim soha nem lettek meg.

a Buckingham Palace és az előtte ácsorgó tömeg

Amíg én a figyelmetlenségemen rágódtam, addig a busz már félúton volt a Tower felé. Hamarosan meg is érkeztünk és leszállva egy mélygarázsba kerültünk. Innen felmentünk a bejárathoz. Kicsit lassan haladt a sor, mivel mindenkinek belenéztek a táskájába (nekem bezzeg nem kellett várnom, ennyi pozitívum volt a táskám elhagyásában), persze nem volt szó alapos átkutatásról, ezt a tömeg lehetetlenné tette. Miután sikerült átjutni a védelmi rendszeren előhúztam a ruhám alól a kézigrá... izé az iPodot, és betoltam valami pörgősebb számot, hogy lenyugodjak.

Nelson admirális szobra és az azt tartó oszlop a Trafalgar téren

Sok tárlat volt, de az első egyértelműen a királyi ékszerek megtekintése kellett, hogy legyen mindenkinek. Itt sajnos nem lehetett fényképezni (ezt mindenkinek megmondták, aki bement), pedig lett volna mit! Először nem is a koronázási ékszerekhez kerültünk, hanem vetítőszobákon kellett átmenni, ahol az említett ereklyéket mutatták be videókon. Ezután jutott csak az egyszeri látogató a kincstárba. Hamar kiderült, hogy maguk a koronázási ékszerek csak egy töredékét jelentik a kincstár tartalmának. Több király díszkardja, koronája, ékszerei voltak a vitrinek mögött. De nem csak ezek: ránézésre több száz kilós (méteres átmérőjű), színtiszta aranyból készült tál, gyémánt és smaragdberakásos tányérok, poharak és tudja fene mi minden. Az értékük - ha egyáltalán felbecsülhető - szerintem a teljes magyar évi költségvetés többszöröse.

a Tower főépülete

Miután kijöttünk realizáltam, hogy korántsem lesz időnk mindenre. Még végigjártam néhány kiállítást, de őszintén szólva ahhoz az iszonyatos gazdagsághoz képest, ami a kincstárban volt, alig voltak ezek emlékezetesnek nevezhetők.

London látképe... és némely tükröződés. Sajnos a hobbigépemmel ezt lehetetlen kiszűrni.

Ezen a képen tökéletesen látszik a Londont beborító szmog és kevésbé tükröződik a szemből jövő fény miatt.

Nem telet el sok idő és már a London Eye tövében ácsorogtunk egy rövid buszút után. Egy 152 méter magas, gigászi óriáskerékről van szó, amely nagyjából háromnegyed óra alatt fordul körbe. Ez idő alatt tökéletes kilátás nyílik Londonra, lévén nincs ennél magasabb épület a városban (vagy legalábbis a közelében biztos, hogy nincs). A kilátás lenyűgöző volt, de sajnos a város beláthatóságát behatárolta a brutális szmog. Egyébként voltak, akik tériszony miatt tartottak az óriáskeréktől, de ez el is múlt hamar: annyira lassan és zökkenésmentesen emelkedtünk, hogy a legérzékenyebb ember is könnyen megszokta a magasságot.

A tengerpartból mindössze ennyi látszik a képeimen sajnos. Azért nagyjából kivehető szerintem.

Ezután várt a szokásos hazaút. Mivel hamarabb megérkeztünk a Holiday Parkba, mint szoktunk, így maradt idő egy rövidke kirándulásra a part mentén és a környező erdőben. Erről csak pár homályos képem van. (A London Eye képei tükröződnek, ezek homályosak... hiába, a fényképezőm ennyit tud csak sajnos.) Miután visszaértünk mindenki ment a maga dolgára.

Két hét szünet

2009-07-31T15:35:00.000+02:00

Holnaptól két hétig egyáltalán nem, vagy csak esetlegesen leszek netközelben, mivel nyaralni megyek. Ezért aztán két hétre a blog is szünetelni fog, olyan értelemben, hogy új cikkek nem lesznek. Az eddigiek persze elérhetőek maradnak.

Sajnos némileg elcsúsztam a terveimmel, így az angliai útról készült beszámolót csak nyaralás után tudom befejezni. Ezen túlmenően is vannak már félkész cikkek (például a Tenkes kapitánya musical-változatáról), ezek szintén csúsznak két hetet így. Eredetileg ez mind elutazás előttre volt betervezve, de az elmúlt hetem egy, az egyben ráment a Windows 98 telepítésére tett kísérletekre (ez de magyaros mondat lett...), mind ezidáig eredmény nélkül. (Ezt is a laptopomról írom.)

Megjegyzés: Ha valakit érdekel, a Hadszíntér-hez van magyar szinkronos változat. A kapcsolódó cikk végére belinkeltem. Köszönet érte Beninek!

Szerkesztés [2009. 08. 23.]: Két hétnél némileg több lett ez a szünet, mivel nyaralás alatt elmaradtam pár dologgal, így a blogom is háttérbe szorult kissé. Kárpótlásul még ma feltöltöm a teljes angliai beszámolót képekkel illusztrálva.

Angliai utazás - Második nap

2009-07-24T11:09:00.003+02:00

Korán kellett kelni, hiszen nem késhettük le a kompot, de ez - kivételesen - nem jelentett gondot. Lekapcsoltam a tévét (mivel a filmen aludtam el, egész éjjel ment) és átöltöztem, fogat mostam. Mire teljesen felébredtem már nagyban ment a készülődés. Újra ott volt a hárpia portásnő, illetve megérkezett egy férfi, aki reggelit csinált. (Mi nem igényeltünk ilyet, mert nem értük volna e a kompot.) Meg sem lepődtem, mikor úgy viharzott be, hogy egyrészt nem volt hajlandó köszönni (még vissza sem!), másrészt majd' fellökött. Elnézést ezért, de nekem az ott töltött fél nap alatt a franciákkal kapcsolatban semmi kellemes emlékem nincs: egy nagyképű, öntelt, külföldieket lenéző és kifejezetten bunkó társaság képe maradt meg bennem a helyiekről. Tudom, ostobaság fél nap után általánosítani, de mentségemre legyen mondva, hogy nem találkoztam kivétellel.

kilátás a kompról a francia kikötőre

Ezért aztán kifejezett örömmel néztem az ország elhagyása elé. Mindenki összepakolt, és érdekes módon ezúttal elfértek a csomagok a raktérben, így nem kellett akadályfutást játszani minden leszálláskor.

visszapillantás a francia partokra

Nagyjából egy óra út után megérkeztünk a kikötőhöz, ahol az átkelőket már az angolok ellenőrizték. Nem volt semmi tökölődés: a felnőtteket lehívták (így engem is), gyorsan ellenőrizték az úti okmányokat és már mehettünk is. Felgördültünk a kompra és leszálltunk a buszról, mivel a parkolót lezárták az út alatt, így senki nem maradhatott fent. A komp meglehetősen nagy volt - bár funkcióját tekintve ez nem meglepő -, így több szinten oszlott el a tömeg. Magam részéről befészkelődtem egy büfé előtti tekintélyes mennyiségű - és felettébb kényelmes - székek egyikébe.

a híres fehér sziklák Dovernél

Amint elhagytuk a kikötőt, rögtön egyértelművé vált, hogy a tengeri hajózás kissé más, mint a balatoni: a hullámok érezhetően dobálták még a tekintélyes méretű hajót is, és mert vagyok annyira "szárazföldi patkány", hogy megszoktam a lábam alatt a szilárd és mozdulatlan talajt, inkább hanyagoltam a mászkálást. Szerencsére tengeribeteg nem vagyok, de volt aki e téren pechesebb nálam (anyám is például) és a rosszullét elkerülése végett a legfelső, nyílt fedélzeten húzta ki a közel két órás utat. Ami nem egy kellemes megoldás, lévén a szél viharos erejű volt és ugye a hőmérséklet sem utalt éppen strandidőre.

a doveri kikötő Anglia partjainál

Az utazás lényegében eseménytelenül telt, aztán egyszer csak megszólalt a hangszóró, hogy sü... izé... kikötünk nemsokára és ideje visszamenni a járművekhez. Mentünk is mi, de a lejárót egyelőre nem nyitották ki, így a teljes utashaddal együtt vártunk a lépcső előtt. Kényelmesen elvoltunk, mint heringek a dobozban. Aztán csak lejutottunk és a buszra is felszálltunk, mielőtt még elindult volna. Lassan kigördültünk, kihajtottunk a kikötőből és rákanyarodtunk a közútra. Végre megérkeztünk Angliába.

Dover vára

Volt egy pár perces megállásunk Dovernél, a hogy lefényképezhessük a várat, majd mentünk is tovább Canterbury-be. És ugyan mi az első, ami beugrik az emberek többségének a város nevéből? Naná, hogy a híres katedrálisa. Nos, mi pont oda mentünk. A város egy tekintélyes méretű - és buszokkal tömött - parkolójában megálltunk és onnantól gyalog folytattuk az utat a katedrálisig. Egy folyó (patak?) mellet haladtunk jó darabig, én meg csak győztem fotózni közben a partot, illetve a patakot elhagyva a városképet. Az a városrész, ahol voltunk, egyszerűen pazar látképet nyújtott. Tradicionális angol építészet miatt az egész hely kicsit olyan volt, mintha az idő vagy száz éve megállt volna.

utcakép Canterburyben

Magáról a katedrálisról nem akarok ódákat zengeni most, a képek magukért beszélnek. Ha lett volna időm és lehetőségem, minden ablaktáblát közelről megörökítettem volna, de persze ez nem volt lehetséges. Így is megpróbáltam azonban mindent lencsevégre kapni. Az egész látvány - nem csak a lélegzetelállító részletességgel kidolgozott ablakok - lenyűgöző volt és egyedülálló. A kriptában nem engedtek fényképezni, pedig szívesen tettem volna. (Mondjuk érthető, de akkor is szívesen fényképeztem volna.) Megnéztük még a kincstárat, aztán mentünk is kifelé. Gondoltam rá, hogy veszek valami szuvenírt, de mikor megláttam az árakat, azonnal le is tettem róla. Nem fogok egy 5 négyzetcentis utánzat ablakért tizenezreket fizetni. Sem akkor, sem máskor: hülyének azért ne nézzenek.

az emlegetett "folyó (patak?)" Canterburyben

Vissza ugyanazon az úton mentünk, mint amelyiken jöttünk. Felszálltunk a buszra és már mentünk is a következő látnivaló felé, ami a greenwichi Royal Observatory volt. Az Obszervatórium területén levő kiállítások kifejezetten érdekesek voltak (nekem legalábbis, volt aki csak végigrohant rajta), mégis London távolba (és szmogba) vesző látképe az ami jobban beleégett a memóriámba. Nem a legszebb látvány az út során (az majd később), de mindenképp a legimpozánsabb. A másik, ami lenyűgözött, az az obszervatóriumot övező gigantikus park. Ahogy keresztülmentünk rajta kis túlzással se vége, se hossza nem volt füves-fás területnek. Egy átlagos magyar város teljes lakossága beférne a legkisebb gond nélkül (bár ezzel feltehetőleg alábecsülöm a méretét).

Az egyik festett ablak egyik jelenete közelről...

... egy másik, kicsit távolabbról.

Rövid buszút után beértünk a hajdani gyarmatbirodalom szívébe, Londonba. Némi séta után ott álltunk a Haditengerészeti Múzeum előtt. Csináltunk egy csoportképet, és már nyomultunk is be: ugyanis nagyjából egy óra volt a zárásig. Őszintén szólva számomra kicsit kiábrándító volt, bár ehhez hozzájátszik az is, hogy eddigre már fáradt voltam és az eltompult érzékeim elsődleges követelménye volt egy alattam nem mozgó szállás. Többségében modellek és kisebb alkatrészek voltak, plusz négy angol hajós szobra és néhány eredeti alkatrész. Mondjuk engem a hajózás sosem érdekelt annyira, szóval az egy óra pont elég volt, hogy megnézzek mindent, de ne unjak bele.

London látképe a Royal Observatory mellől

Több múzeum/kiállítás már nem volt a napra, csak egy hajózás a Temzén. Egy menetrendszerű turistahajóra felszálltunk, ez emberek egy része a fedett fedélzetre, én a nyitottra. Csináltam egy raklapnyi fényképet miközben az egyik hajón dolgozó ember (a rangjelzésére nem emlékszem, ha egyáltalán mondta) félig informatív, félig humoros stílusban mutatta be a látnivalókat, természetesen angolul. Mivel a fent ülő utastársaim többsége nem tudott angolul, így időnként csak néztek mi a fenén röhögök. Leszállás előtt még lekaptam a London Eye nevű óriáskereket, és megállapítottam, hogy tényleg jó magas (közelebbről majd csak később ismerkedtem meg vele).

A Haditengerészeti Múzeum éke ez a hajó, amely valamelyik király (elfelejtettem melyik) különbejáratú járgánya volt. Fényképezni tilos, úgyhogy ez a kép nincs itt ;).

Két megállónyit mentünk, majd leszálltunk és felültünk a már ott váró buszra. Elindultunk ki a városból, az útleírásban "London közelében levő szálláshely" felé. Nos végül is relatív, hogy mit mondunk "közelinek", a durván másfél órás úttal elérhető szállás én nem így hívnám mondjuk. Mindenki várta, hogy mikor érünk már oda, de csak nem kanyarodtunk le a főútról. Közben kint már esteledett. Aztán egyszer csak lefordultunk. Áthaladtunk néhány kisebb falun, majd egy még jelentéktelenebb mellékútra fordultunk rá, ami már a legkevésbé sem a mi buszunk ormótlan méreteihez volt tervezve, ráadásul ha szembe jött valami, akkor valamelyik félnek le kellett húzódnia. Mondjuk ez elég ritkán történt meg (minden nap erre jöttünk, de a "forgalmat" jelentő autók számát két kezemen meg tudtam volna számolni). Aztán egyszer csak megállt a busz, mi meg néztünk az éjszakába, hogy hova a fenébe is érkeztünk meg. Mint kiderült, még sehova: csak az egyik sofőr kiszállt, hogy - az gyalogos és autós bejáratot elválasztó - faoszlopot odébb vigye, lévén nem fértünk be. Ez is megtörtént végül és busz lassan begurult. A sötétben látszott egy-két kivilágított pont, de a mobil home-ok (lényegében nagyméretű lakókocsik, amik - átlagos társaikkal ellentétben - nem folyamatos utazásra lettek kitalálva) sötétbe burkolóztak, amiből kitalálhatók volt, hogy mi vagyunk így május elején még az egyetlen vendégek. Megérkeztünk a Holiday Parkba.

a másfél órás temzei sétahajózás közben lefotózott part menti épületek egyike

Leszállás után brutális (tippre 80-90 km/h-t mondanék legalább) erejű hideg szél fogadott. Mondom nem baj, mindjárt bent leszünk a szálláson. Hiú ábrándnak bizonyult ez. Először várni kellett, hogy az idegenvezető elhozza a kulcsokat és a térképeket. Csakhogy a térképek számokkal jelölte a szállásokat, csakhogy a mobil home-okon nem volt feltüntetve sehol melyik hányas számú, a töksötétben pedig a térképet is nehezen lehetett látni, nemhogy a teljes parkot átlátni. Szóltunk a az idegenvezetőnek, hogy kérdezze meg a portást/gondnokot mi hol van. A gondnok nincs itt, volt a válasz. Mint kiderült, elunta várakozást és a térképet és kulcsokat itt hagyta a helyi csaposra bízva. Aki viszont mire odaértünk mattrészeg volt. Szóval minden csoportból elment pár ember szállását keresgélni (sokszor próba-szerencse alapon bepróbálgatva a kulcsokat a zárba).

London Eye

Az egyik csoport talált egy biztonsági őrt, aki útba igazította őket, csak sajnos "elfelejtették" elküldeni őt a többi lent állóhoz. Pedig volt angolul tudó tanár a csoporttal. Így míg ők elhelyezkedtek, mi tovább fagyoskodtunk a fülsiketítően üvöltő szélben. Közben az idegenvezető is eltűnt (megtalálta szállását). A kinn maradó (ha jól emlékszem két) csoportból így esett, hogy egyedül én tudtam angolul. Nem mertem elmenni megkeresni az őrt, vagy akár a szállást, hátha közben ő lejön (nem adtam fel a reményt, hogy valamelyik vele találkozó - azóta már szállását megtaláló - emberben lesz annyi, hogy leküldi). Ez azonban hiú remény volt. Közben már csak az én csoportom (az igazgatónő, két tanár - köztük anyám - és két nyolcadikos lány) volt kinn. Nem emlékszem már, hogy az igazgató vagy anyám találta-e meg a szállást. Örültem, csakhogy addigra a két lány teljesen átfázott, az egyik tanárnak lent kellett maradnia, hogy vigyázzon a még ott hagyott csomagokra, így esett, hogy valahol két-három mázsa közötti pakkot magam után cibálva, húzva, rángatva indultam meg a dombnak felfelé, miközben nem is tudtam hol van pontosan a szállás. Anyám épp jött le és gyorsan megszabadított terhem egy részétől. Miután bepakoltunk már rendeződtek a dolgok és túl voltunk az utazás legkellemetlenebb részén. Vacsoráztunk, beszélgettünk egyet, majd éjfél után lassan lefekvés jött (persze csak miután az iskolai laptopra átmentettem a fényképeket, hogy másnap újra tudjak fotózni). A lakókocsi a magam brutális termetéhez (nem mértem magam mostanában, saccra: 180-190 cm között - 190-hez közelebb -, 100-120 kiló között valahol) nagyon kicsi volt. A zuhanyzófülkébe egyáltalán nem, a wc-fülkébe alig fértem be. De legalább nem mozgott alattam, így hamar elaludtam. Mozgalmas nap volt mögöttem.

Angliai utazás - Első nap

2009-07-18T15:46:00.004+02:00

Eszméletlenül örültem a hajnali első megállónak: mindenki leszállt és miután újra elindultunk, már sokan nem aludtak vissza, így újraindult a beszélgetés és szórakozás; végre történt valami.

utcakép Brüsszel belvárosából

Délután elértünk Brüsszelbe, ahol városszerte újjáépítések voltak. Aztán a buszos talált egy parkolóhelyet végül és mi örömmel kászálódtunk le, hogy végre huzamosabb ideig megmozgassuk tagjainkat. Hamar megindult a rohanás, az idegenvezetőnk nem volt kifejezetten jártas gyerekekből álló csoport vezetésében (konkrétan nekem úgy tűnt, hogy új volt neki a helyzet) és nem számított arra, hogy mindenhol megállunk nézelődni. Aztán kicsit lassítottunk, így már volt idő körülnézni.

Amikor ott jártunk, éppen valami fesztivál volt előkészületben, így igen virágos volt a hangulat...

Nem telt el túl sok idő és eljött a szabadidő: az idegenvezető - a tanárok kíséretére bízva - szélnek eresztett minket miután tisztáztuk a találkozó időpontját. Látnivalóban aztán nem volt hiány! Aki nem járt nyugaton eddig (Olaszországot leszámítva ide tartozom), annak már a jó öreg szocreál blokkházak hiánya és a sokkal ízlésesebb építészeti megoldások is komoly látnivalót jelentettek. Azon túl volt ott az utca közepén leparkolt Hummer, aminek a hátulján egy DJ nyomatta az elektronikus zenét egy napernyő árnyékából. Két utcával odébb egy utcai színpadon épp egy helyi rockzenekar próbált a későbbi fellépésre, miközben pár arra lézengő ember figyelte őket. Ugyanitt ingyen vagdosták az emberhez a héliumos lufikat. Nem messze volt élő szobor is, a központi téren pedig egy jókora rész volt elkerítve és valami brutális méretű kép volt kiterítve. Csináltam róla képet, de nem lett az igazi; a biztosított pódiumnál kicsivel magasabb dologról lehetett volna csak elég jól rálátni. Például egy ház tetejéről.

Az emlegetett kép...

Voltak még gofriárusok (a hasmenésem utóhatásától tartva kihagytam), egy utcai cigányzenész, virágtenger és csokoládéra specializálódott éttermek/üzletek (aranyárakkal...). Kevés volt az a nagyjából egy óra, ami a rendelkezésünkre állt, le is telt hamar. Némi késéssel (voltak, akik nem voltak ott időben a találkozóhelyen) indultunk tovább.

Mindenki szerencséjére hangot nem vettem fel a kép mellé...

Újabb órák teltek el gyakorlatilag eseménytelenül. Lenyomtak egy filmet (a Folytassa... sorozat egyik darabját), de sokat nem láttam belőle: a tévé pont a fejem felett volt és csak igen kicsavart pózban láttam volna. Volt ugyan az előttem levő - általam lábtartónak használt - műanyag borításon egy mini-képernyő (10 X 7-cm talán?), de olyan hülye helyen, hogy szerintem abba minden helyemen ülő ember belerúgott legalább egyszer, mióta csak a busz kigurult a gyárból. Meg is látszott rajta: képe hol színes, hol fekete-fehér volt és vízszintesen két csík futott végig rajta, amin semmit nem lehetett látni, annyira mosott volt bennük a kép. Adtam neki néhány atyai pofont (az itthoni monitornál ez be szokott válni), de miután csak azt értem el, hogy a kép végleg fekete-fehérbe váltott, inkább feladtam.

Ezt a gigászi "molekulát" is láttuk. Impozánsnak impozáns, de nem kéne egy ilyen a hátsó kertbe. (Bár egy akkora kertet elfogadnék, amiben elférne... ;) )

Délután közepe volt, mikor végül megérkeztünk Calaisba. Itt egy átmeneti (tranzit-) szállásunk volt, hogy kialudhassuk magunkat, mielőtt másnap felszállnánk az Angliába tartó kompra. Lekászálódtunk, és alig várta mindenki, hogy megkapja a maga szobáját és az ezt nyitó hatjegyű kódot. Aki megkapta, már ment is be: nem volt egy strandidő. A szoba nem volt túlcsicsázva: egy tévé (kizárólag francia műsorral), egy emeletes ágy, egy mezőre nyíló ablak, egy kis asztal és egy mosdó. Nagyjából ez volt minden. A WC és a zuhanyzófülke közös volt, de a tisztaságra sehol nem lehetett panasz: a szobákat naponta alaposan kitakarították, a WC és a zuhanyzó pedig öntisztító volt. Volt benne mozgásérzékelő és miután az ember elhagyta a helységet lekapcsolta a lámpát és fertőtlenítő habot szórt mindenhova a rendszer, majd le is mosta, a vizet felszárította, mindezt nagyjából két-három perc alatt, a következő ember csak ezután mehetett be.

Calais

A portás - egy fiatal nő - viszont egy ótvar nagy tapló volt. Hallottuk egyszer angolul beszélni (telefonon), de velünk nem volt hajlandó erre a "bravúrra", csak franciául beszélt, amit persze senki nem értett. Ezt is ordítva tette általában.

Calais-széli táj

Anyámnak ekkor jutott eszébe, hogy valószínűleg közel van a tenger, keressük fel. Ez páremberes túrának indult, de hamar (közel) össznépi népvándorlás lett belőle. Persze fogalmunk sem volt merre van a tenger, csak úgy elindultunk. A mellettem gyalogló srác a telefonjával (vagy mi az ördög volt az) sorba törte fel a vezeték nélküli netkapcsolatokat (elmondása szerint a legtöbb jelszója olyasmi volt, hogy 12345, 33333, stb.), de nem maradtunk elég ideig egy helyben ahhoz, hogy keresni tudjon a neten egy térképet. A helyiektől érdeklődtünk, de vagy nem tudtak angolul, vagy nem akartak tudni. Ez utóbbira gyanakszom a legtöbb esetben, mert mikor angolul érdeklődtünk tőlük, némelyik arcára az undor és az utálat sajátos keveréke ült ki. A délutánnak meg lassan vége lett, így végül vissza kellett fordulnunk, hogy a szállásra érjünk még sötétedés előtt.

a szobám

Csináltam pár képet, majd mikor megérkeztünk, elmentem zuhanyozni (közben vagy háromszor kizártam magam a szobámból - soha nem voltam jó számok memorizálásában - mígnem a kezemre írtam a kódot). Ezután csináltam egy képet a szobáról és az ablakokból nyíló tájról, feltettem a PSP-t és a lejátszót tölteni majd benyomtam a tévét. A Pofa be! ment eredeti francia szinkronnal. Egy szót nem értettem, de ez nem volt baj: annyiszor láttam már a filmet, hogy meglepődve tapasztaltam, hogy a jelenetek láttán beugrik a magyar szinkron, így lényegében az emlékeimen nevettem. Nem sokkal később elnyomott a buzgóság.

Naplemente, ahogy az a szobám ablakából látszott...

Angliai utazás - Indulás

2009-07-15T16:02:00.001+02:00

Megjegyzés:

Minek utána befejeződött a képek/videók feltöltődése, így felkerülhetett végre ez a bejegyzés is. Letölteni csak egyben lehet egy-egy nap fényképeit: minden részt le kell tölteni, lehetőleg ugyanabba a mappába. Ezután mindet ki kell bontani. A .crc és az Olvass el! fájl minden tömörített fájl mellet ott van, így ha kitömörítéskor ezek felülírják egymást, az nem baj. Ha a kitömörítés kész, akkor a Total Commanderrel (letölthető itt) össze kell illeszteni a szétdarabolt tömörített fájlt. Ezt megint ki kell tömöríteni. Tudom, bonyolultnak hangzik, de valójában tovább tart leírni/elolvasni, mint ténylegesen megcsinálni és a Rapidshare korlátozása miatt csak így, szétdarabolva tudtam feltölteni. Szóval ez önmagában ne riasszon el senkit. :) Ha igény van rá, feltölthetem máshová is, de ez mocskosul sok időmbe fog kerülni (hetek kérdése lehet), szóval eredményt senki ne várjon másnapra.

A beszámolót eredetileg egy darabban készültem kirakni, de kicsit jobban megszemlélve beláttam, hogy ez egy bejegyzésnek bizony piszok sok lesz. (Plusz kénytelen vagyok újra megírni egy részét, mert némi technikai probléma miatt elveszett a fájl egy darabja.) Szóval inkább napokra bontva rakom fel az egészet. Remélhetőleg még a héten meglesz mindegyik rész.

Szerkesztés [2009. 08. 23.]: A feltöltött anyag egy része törlődött kihasználatlanság miatt, mielőtt egyáltalán felraktam volna. Így inkább letöltési link helyett a legjobban sikerült képeket berakom illusztrációnak.

Előzmények:

2009. május 6.-a: Megírtam az emeltszintű történelem érettségimet, amivel számomra lezárult az írásbeli része az érettséginek és több, mint egy teljes hónapom volt a szóbeli megmérettetés kezdetéig. Ami engem akkor egyáltalán nem hozott lázba. A május 9-én kezdődő angliai út annál inkább.

Ez egy iskolai szervezésű buszos út volt általános iskolásoknak. Hogy kerülök én a képbe akkor ha most érettségiztem? Nos, úgy hogy édesanyám volt a főszervező, így befértem a keretbe én is, mint (a tanárokat leszámítva) legidősebb utas. Vártam nagyon, mióta csak megtudtam, hogy megyünk, azaz több hónapja. Május 6.-a után már csak néhányat kellett aludni, és végre eljött a szombat...

Indulás:

Otthon felkelés után megvolt a fürdés, WC-re menés és kétszázadszorra is leellenőriztem, hogy fel van e töltve az MP4-lejátszóm. Persze fel volt. Miután minden megvolt, elindultunk és az indulás előtt egy órával már a helyszínen voltunk. Kipakoltunk az autóból és apám elindult haza, mi meg vártunk. Az emberek lassan szállingózni kezdtek és egyre nagyobb lett a nyüzsgés: az általános iskolásokat többségében az egész család elkísérte. Nekem is befutott a haverom, beszélgettünk egy sort, majd odaadta a PSP-jét (pár játékkal a memóriakártyán), én meg leperkáltam érte az 5000 forintot, amiben megállapodtunk előzőleg, mint egy hetes bérleti díj. Eredetileg laptopot akartam kölcsönkérni, de senkitől nem sikerült. Utóbb szerencsére a PSP is jó választásnak bizonyult.

A busz - mindössze pár perc késéssel - is befutott végül. Én elköszöntem a havertól, és megnéztem magamnak a járművet. Zöld festés, citromsárga dísztárcsák... Nem volt egy világszépe kombináció éppen. Az ember várná, hogy ha több, mint 60 ember utazik 36 órányi távolságra, akkor esetleg szerelnek a buszra némi plusz csomagteret adó csomagtartót a busz hátuljára. Itt nem így történt, sejthető volt hát, hogy nem fog minden elférni, így a csomagtartóknál brutális tülekedés lett. Az én pakkom még befért, de volt aki hoppon maradt. Otthagyni csomagot nem lehetett, úgyhogy a sofőrök telepakolták a buszon levő WC-ket, mondván úgyis megállunk rendszeresen, meg amúgy se használjuk. Tele lett az is, aztán az alsó szinten levő társalgóasztal is. A maradék csomag az amúgy is szűk folyosókra kerültek, így a leszállás (és minden fajta mozgás a buszon) komoly akadályfutássá vált.

Ausztriához közel, a határ mellett már csak a magyar feliratok jelezték, hogy még itthon vagyunk: tükörsima utak, szélerőművek voltak mindenfelé.

Ezután megkezdődött a felszállás, amiből hamar káosz lett: Sok szülő felszállt, hogy - a folyosó közepén megállva - utolsó instrukciókkal (vagy inkább ezek századszori megismétlésével) lássa el fiát/lányát. Miután sikerült őket letessékelni, valahogy nekem is sikerült felmászni a felső emelet négy legelső üléseinek egyikébe. Itt három dolgot realizáltam hamar: egyrészt, hogy a televízió piszok rossz helyen van (ha jól számolták, akkor egész út alatt huszonkilencszer vertem bele a fejem - vagy csak tizenkilencszer?), másrészt, hogy nem tudok kiegyenesedni, harmadrészt, hogy az elülső szélvédőn nincs egy egybefüggő 5 négyzetcentis rész, ami tiszta lenne. Ez előrefelé fényképezést ellehetetlenítette igazából, de azért megvolt a maga bája a "bogár, bogár, madárszar" díszítésnek (ami egyébként később sem lett lemosva, legfeljebb az eső által megtizedelve).

Azért örültem, hogy beszállhatok, mert kinn időközben a nap legmelegebb szakasza tombolt, kellemes tavaszi harminc-valahány fokkal. Hamar leesett azonban a kétfilléres, hogy valódi légkondi nincs a buszon: vagy a kinti levegő jött be a szellőzőnyílásokon, vagy a motorházban felmelegített meleg (ha épp fűtést kértünk a sofőrtől, egyénileg nem lehetett állítani). Ennek mondjuk épp örültem, mert hosszútávon nem szeretem a légkondicionált zárt helyeket.

Először azt hittük felhő, de hamar kiderült, hogy "csak" egy gyár füstje. Amúgy a kép tanúskodik az elülső szélvédő "tisztaságáról" is.

No, de ami a fő: elindultunk. Ment a rendszeres "Ott vagyunk már?", magyar határ átlépésekor az öröm, hogy már idáig jutottunk... Aztán beesteledett és lassan lehűlt az idő, fűtést kértünk. Miattam pedig meg kellett állni, mert rám jött a hasmenés (valami vírusos cucc lehetett, mert később mások is így jártak). Miután újra elindultunk, lassan mindenki elaludt. Én azonban nem tudok aludni olyan helyen, ami mozog alattam, hacsak nem vagyok hullafáradt. Így aztán elővettem a PSP-t és lenémítva játszottam vele vagy épp a kint egy jó ideig tomboló vihart néztem, mígnem egy örökkévalóságnak tűnő idő után megvirradt...

Palya Bea - Egyszálének

2009-07-13T20:11:00.004+02:00

Senki nem szereti az elhamarkodott kritikusokat. Azokat, akik pillanatnyi hangulatukban egekbe emelnek vagy porba taposnak. Vagy akik nem elég precízek. Vagy akik július 6-án kijelentik nagy merészen, hogy megvan az év albuma számukra és egy hét múlva már felül is írják a véleményüket. Na, én most pont erre kényszerülök. Mert imádom a The Moon and the Nightspirit sámánok korába repítő zenéjét. Imádom. De emögött az album csak másodikak lehetnek minden jóakaratom ellenére.

Palya Bea neve feltehetően nem ismeretlen a magyar népzenét kedvelők számára. Nálunk a gimnáziumban volt minden évben osztályok közti énekvereseny (amit az osztályom szokott megnyerni mindig :) ), ahol népdalt is kellett énekelni mindig. Namost, a volt osztályfőnököm ilyen alkalomra hozta be Palya Bea néhány feldolgozását. Tetszett is, jó is volt, de rajongó nem lettem. Aztán ma délelőtt belefutottam ebbe az albumba, miközben népzenét kerestem a neten. Beszereztem. Ez zenei téren életem egyik legjobb húzása volt!

Ami rögtön egyedi, hogy az albumon nincs hangszeres kíséret. Szinte semmi (néha egy-egy ritmushangszer azért befigyel). Csak ének. A ritmust az énekesnő tapsolással, csettintgetéssel tartja fenn. De az az ének... egyszerre hagyománytisztelő és pimasz, megérintő, megható és nevetésre ösztönző és végtelenül személyes. Az embernek az az érzése támad, hogy az énekesnő ott áll mellette és csak neki énekel.

A lemezen váltakoznak a népdalok és Bea saját szerzeményei, ezzel is garantálva a változatosságát és frissességét az albumnak. Egy szóval összefoglalva: gyönyörű! Épp ezért én ezt az albumot eredetiben meg fogom rendelni, pedig ezt igencsak ritkán teszem meg. De ez a lemez megérdemli. Ezt javaslom mindenkinek, aki kicsit is érdeklődik a magyar népzene iránt.

Hogy mi ebből a tanulság? Soha ne jelentsd ki az év közepén semmiről, hogy ez az év akármije. Mert senki nem szereti az elhamarkodott kritikusokat.

Palya Bea

Számlista:

1. "Hallgatóim" 0:30
2. "Elment a madárka" 4:51
3. "Szép szemű szeretőm" 5:17
4. "Szépen veri az eső a virágot" 3:55
5. "Az ördög meg a vén dög" 1:29
6. "Lábam alá hosszú utat" 4:33
7. "Csillagtalan setét éjjel" 2:50
8. "Anyám, anyám, édesanyám" 2:36
9. "Az elérhetetlen férfi" 1:44
10. "Mindenkinek kurv'anyja" 3:52
11. "Macskatangó" 4:18
12. "Szülésdal" 3:27
13. "Az én piros vérem" 3:50
14. "Rózsa" 4:31
15. "Úgy elmegyek rózsám" 3:00
16. "Szól a kakas már" 3:10
17. "Megmondók" 2:50
18. "Tata nótája" 2:55

Letöltés

Magyarázó szótár

2009-07-10T10:39:00.002+02:00

Ez a bejegyzés minden olyan szót/kifejezést tartalmaz, amely jelentése nem feltétlen közismert. Folyamatosan frissítem, így ha egy újabb bejegyzésben esetleg ismeretlen szót találsz, nézz be ide, valószínűleg megtalálod az értelmezését. Ha mégsem, akkor írj egy kommentet vagy e-mailt, hogy melyik szót hagytam ki innen és hamarosan bekerül.

RPG: Role Playing Game, azaz szerepjáték. Az első szerepjátékok hagyományos táblás, asztali társasjátékok voltak. Bár ilyenek mindmáig léteznek, a számítógépes szerepjátékok sokkal népszerűbbek. Ezeknek általában közös vonásaik, hogy a játékos az őt megtestesítő karaktert maga hozhatja létre, vagy legalábbis választhat több lehetséges karakterből a játék elején. (Van olyan szerepjáték, ahol fix karakterrel kell haladni, de nem gyakori túlzottan.) Fontos még az, hogy a játékos a a játékban való haladás során folyamatosan erősödik, képzettségei fejlődnek. A történet és a karakterek részletes kidolgozása a velük való azonosulás miatt elvileg szintén fontos lenne, de manapság az akció-RPG-k korát éljük, amikben ez nem kap igazán hangsúlyt.

Might & Magic: Szerepjáték-sorozat, amely a 90-es évek elején-közepén élte fénykorát. Modern reinkarnációja a Dark Messiah of Might & Magic, de ez - a közös világot leszámítva - köszönőviszonyban sincs az elődökkel.

FPS: Kétféle jelentése is lehet. 1. First Person Shooter, azaz elsőszemélyű lövöldözés. Az olyan akciójátékokat nevezzük így, amelyeknél a játszott karakter szemével látjuk az eseményeket. Mivel ma már rengeteg játékban lehet nézőpontot váltani, ezért magát az elsőszemélyű nézőpontot is szokás ezzel a mozaikszóval hívni. 2. Frame Per Secundum, azaz magyarul másodpercenkénti képfrissítési ráta. Például 50 FPS azt jelenti, hogy a képernyő kijelezte kép másodpercenként ötvenszer frissül. Ha nagyon alacsony ez az érték, akkor frissítés szemmel követhetővé válik, vagyis játék közben a megjelenítés akadozik. Erre mondjuk, hogy a játék "fagyogat" vagy "szaggat".

Dark Wave (vagy darkwave): Itt egy link az angolul tudóknak. Tömören magyarul: Ez egy 70-es években kialakult zenei irányzat, amelynek főbb jellemzője befordulós dalszövegek és a zene által keltett sötét, elkeseredett hangulat. Azonban nem jellemző a gonosz vagy vad hangulat rá, sokkal a inkább a beforduló, csendes szomorúság érzése.

Ambient: Link.

Rockopera/metálopera: Egy-egy történetet egy egész albumon (vagy akár több albumon) továbbgördítő zenei kategória. Rockoperának hívható még olyan musical is (legyen az film vagy színmű), amelyben a zenei betéteket rockszámok adják. Például István, a király.

Poszt-apokaliptikus: Világvége utáni. Olyan filmekre/könyvekre/miegymásra mondjuk, amely olyan fiktív világban játszódik, amely valamilyen világméretű katasztrófa/háború életre közel alkalmatlanná vált.

Suicidal black metal: A black metal-ról itt találsz némi infót magyarul, bár az utolsó bekezdést én fenntartásokkal kezelném, lévén semmi konkrétumot nem tartalmaz. A suicidal magyar jelentése pedig öngyilkos. Ennek megfelelően a black metal amúgy is brutális hangulatát az önutálatról és öngyilkosságról szóló szöveg egészíti ki.

Mainstream média: Mainstream főáramlást jelent magyarul, ha szó szerint fordítjuk. A mainstream média kategóriába tartozik minden olyan média - legyen az újság, tv-csatorna, miegymás - amely hatalmas tömegekhez jut el és befolyásolja így a közgondolkodást is.

Flashjáték: Általában a böngészőben - tehát külön kliens, telepítő, stb. letöltése nélkül - játszható játékok gyűjtőneve. (Egyébként technikai fogalom, de ahhoz meg nem értek.)

Casual játékos: Az olyan játékosok megnevezése, akik alkalomszerűen játszanak. Van öt perce és belép egy flashjátékba, vagy rendszeresen játszik, de keveset. (Mondjuk heti egy-két órát.)

Folk: Népzene. Nagyobb népszerűséget általában más műfajokkal keverve érnek benne (folk-rock, folk-metal).

Pagan: Pogány. Zenei kategóriaként az olyan együttesekre szokták ráaggatni ezt a jelzőt, melyeknek dalszövegei az ősi idők vallásával foglalkozik. (sámánizmus, skandináv mondavilág istenei, stb.)

PSP: PlayStation Portable. Egy hordozható videojáték-konzol.

tekkenezni: Utalás a Tekken nevű videojáték-sorozatra, amely a 90-es évek egyik leghíresebb verekedős játékait adta a világnak.

The Moon And The Nightspirit - Ősforrás

2009-07-06T13:27:00.003+02:00

Bár még az év felénél tartunk csak, de nekem szinte biztos, hogy ez lesz az Év Albuma. A The Moon And The Nightspirit harmadik albuma ez, amely idén év elején jött ki. A bónusz számot leszámítva - a második albumukhoz hasonlóan - magyar nyelvű az egész, nem tértek vissza debütáló album jórészt angol szövegeihez.

A zene maga olyan, mint egy időutazás a ősmagyar korba, a sámánok világába. (Így aggatható az együttes zenéjére a pagan folk besorolás.) A zene lendületes, magával sodró és felébreszti az ember fantáziáját. Én szinte láttam magam előtt a tűz körül táncoló sámánt esetenként.

Az együttes egyébként 2003-ban alakult Békéscsabán és a portugál székhelyű Equilibrium Music a kiadójuk a kezdetektől fogva, így több nemzetközi fesztiválra is kijutottak már, illetve az első albumuk számainak többsége angol volt. Mindezek következtében külföldön ismertebbek lettek, mint nálunk, noha a zenéjük a kezdetektől fogva az ősi idők sámánzenéjéből indul ki. (És egyre nagyobb szerepet kapott ez a lemezeiken.)

Az együttes két tagból áll: Tóth Ágnes (ének, hegedű, billentyűsök, furulyák) és Szabó Mihály (gitár, szövegek, ének), a fellépéseken kísérőzenészeket használ a páros, de a stúdiólemezek teljes egészében a kettejük munkáját dicséri.

Az alkonyvarázs című szám - a képen a The Moon And The Nightspiritet alkotó zenészpáros látható.

Számlista:

1. "Álomidő" 3:36
2. "Ég Felé" 6:02
3. "Ősforrás" 5:06
4. "Fénybe Térő" 5:13
5. "Benső Patak" 5:06
6. "Tűzben születő" 5:03
7. "Alkonyvarázs" 5:45
8. "Hétvilág" 4:42
9. "Földanya Sóhaja" 4:21
10. "Csillag-Ős" 5:22

Letöltés

A bűn színe - Freedomland

2009-07-04T20:47:00.002+02:00

(kisebb spoilerek lehetnek)

Egy nő vérző, összevagdalt kézzel, sokkos állapotban botorkál be a kórházba. Emlékei hiányosak, autóját ellopták, benne a kisfiával...

Nem messze tőle egy néger nyomozó épp hazatér a néger-negyedbe, amikor megszólal a csipogója: egy fehér nő gyermekét elrabolták...

A negyedet hamarosan vesztegzár alá vonják, pokollá téve ezzel a helyi lakosok életét...

A film ezzel a felütéssel indul, ami számomra nem volt túl bizalomkeltő őszintén szólva. Gondoltam megint kapok egy szokványos amerikai akciófilmet jó sok durrogtatással, utolsó pillanatos megoldással, tűzharccal az emberrablók és a szuperhős nyomozó közt. Ehhez képest igen kellemes csalódás ért.

A nyomozó emberből van, saját személyiséggel, egyéniséggel, érzésekkel: végre nem egy újabb "kemény vagyok, mint a háromnapos lószar" magányos farkas szuperhős. Az üveg vág (!), gyakorlatilag nincsenek akciójelenetek, se elcsépelt "minden robban mögöttem" jelenetek. Helyette vannak jól kidolgozott, hihető karakterek, lelki sokk, kétes erkölcsi döntések, etnikai összezördülések és még sorolhatnám. Röviden: kapunk egy jól felépített thrillert lassan kibomló történettel és (számomra) abszolút váratlan és csavaros zárással, amely azon túl, hogy meglepő el is gondolkodtat.

Azért van itt is néhány túldramatizált jelenet: például, amikor Freedomland területét vizsgálja át a kutatócsapat. Tudnék még mondani, de nem akarom ellőni a film jeleneteit, szóval maradjunk annyiban, hogy befigyel némi Hollywood-hatás itt-ott. Ennek ellenére egy abszolút korrekt, jól felépített, mondanivalóval bíró és elgondolkodtató alkotásról van szó, aminek a megtekintését mindenképp ajánlom. Közel sem volt olyan sokkoló, mint a The War Zone, kifejezetten jó film volt, de Tim Roth mesterművét nem tudja felülmúlni.

Szereposztás:

Samuel L. Jackson (Lorenzo Council)
Julianne Moore (Brenda Martin)
Edie Falco (Karen Collucci)
Ron Eldard (Danny Martin)
William Forsythe (Boyle)
Aunjanue Ellis (Felicia)
Anthony Mackie (Billy Williams)
LaTanya Richardson (Marie)
Clarke Peters (Reverend Longway)
Peter Friedman (Lt. Gold)
Domenick Lomberdozzi (Leo Sullivan)
Aasif Mandvi (Dr. Anil Chatterjee)
Philip Bosco (Pap)
Fly Williams III (Rafik)
Portia (Doreen / Rafik nővére)

Hivatalos előzetes

Hadszíntér - The War Zone

2009-06-29T09:19:00.005+02:00

(kisebb spoilerek előfordulhatnak, bár igyekszem kerülni a történet lelövését)

A cím alapján az ember feltehetőleg egy harctérre, háborúra, ropogó gépfegyverekre, lánctalpak csörrenésére asszociál. Ezúttal tévesen.

A film egy négyfős családot mutat be, akik nemrég költöztek el Londonból, a nyüzsgő világvárosból, egy Isten háta mögötti, Devonshire-i házba. A hatalmas, nyitott tér azonban furcsamód inkább kelti a bezártság és elszigeteltség érzését itt, mint a szabadságét. A család első ránézésre teljesen átlagos, mindennapi, de jobban megfigyelve már a film elején érezhető egyfajta elfojtott feszültség. A 15 éves Tom a barátait hiányolja, az apa ingerlékeny, az anya pedig éppen szülni készül, stb.

Aztán egy nap a vásárlásból hazaérkező Tom meglát valamit a ház egyik ablakán benézve, ami teljesen ledöbbenti és megváltoztatja az életét. A feszültséget fokozza, hogy a kamera csak Tom reakcióját mutatja, az azt kiváltó eseményt nem. Ez a késleltetés és a belőle fakadó bizonytalanság a fokozza a feszültséget, a komor időjárás és a méltóságteljesen komoly környezet már csak hab a tortán.

Ami a színészi teljesítményt illeti, az egész egyszerűen zseniális. Nincsenek túljátszások, vagy éppen "fapofával" lereagált helyzetek. Nincsenek túldramatizált vagy valóságtól elrugaszkodó jelenetek. Minden teljesen valósághű és életszagú. És pont ez az, ami a filmtörténet egyik legsokkolóbb filmjévé teszi ezt az alkotást. Aki úgy gondolja, hogy csak véres gyilkosságokat tartalmazó film lehet brutális vagy felkavaró, az határozottan meg fog lepődni.

A film egyébként meglehetősen naturálisan mutatja be az eseményeket, nem rejti el az érzékenyebb részleteket, szóval bizonyos erősségű gyomor azért kell egyik-másik jelenet megtekintéséhez. Bár hangsúlyoznám ismét: nem véres brutalitásra kell gondolni, sokkal inkább pszichológiai jellegűre.

A film Alexander Stuart hasonló című regényéből készült (a forgatókönyvet is ő írta) Tim Roth rendezésében. A könyvhöz ezidáig nem volt szerencsém, de ezen a lehető leghamarabb szeretnék változtatni, miután a belőle készült film eddigi életem egyik legemlékezetesebb filmélményével gazdagított.

Szereposztás:

Ray Winstone (Apa)
Lara Belmont (Jessie)
Freddie Cunlife (Tom)
Tilda Swinton (Anya)
Colin Farrel (Nick)
Aisling O'Sullivan (Carol)
Kate Ashfield (Lucy)
Megan Thorp (Alice baba)
Kim Wall (Bárpultos)
Annabelle Apsion (Nővér)

A DVD/VHS kiadás hivatalos előzetese

Letöltés /Download
Megtekintés (angol szinkron, felirat nélkül) / Watch it (English language, no subs)

Letöltés (magyar szinkronnal, felirat nélkül)
Megtekintés (magyar szinkronnal, felirat nélkül)

GemCraft - Chapter Zero: Gem of Eternity

2009-06-28T16:23:00.004+02:00

Flashjátékok. A casual játékosok Mekkája. Általában öt perc alatt megunhatók/kijátszhatók és felejtősek. De nem ez.

Besorolás tekintetében a tower defense kategória igen népes táborát gyarapítja. Minden ilyen játék ugyanazokat az elemeket tartalmazza jellemzően. Mindig van egy központi valamid (erőd/ház/mágustorony/hamburgeres bódé), amit - különböző őrlények/eszközök idézésével/építésével - meg kell védened a gonosz ellenséges hordáktól, akik jól látható, fix útvonalon érkeznek. Ezek az elemek megtalálhatók a GemCraft-ban is.

A világtérkép. Ha egy harctér fölé visszük a kurzort, részletes információkat láthatunk az adott pályáról.

Hogy akkor mi benne a különleges? Egyrészt itt nem egy-két pálya van, hanem több tucat, mindegyik jól felépítve és a többségük más-más taktikát követel. Ezen túlmenően itt a védekezést különböző hatású ékkövekkel és azok kombinációival oldhatjuk meg. Mindegyiknek van támadóértéke, de a speciális tulajdonságok különböznek: van itt mérgező, elektromos sokkot osztó, lassító, páncéltörő és egyéb specialitású ékkő. Ezek kombinálása kiváló lehetőséget ad a taktikázásra, ami bizony elengedhetetlen a győzelemhez a későbbi pályákon. A játék ugyanis nem könnyű.

Megtanulható képességek. Szintenként 5 pont nem sok, de képesség-pontok bármikor újra eloszthatók, így alkalmazkodni tudunk egy-egy pályához. A jobb felső sarokban levő korlátozás elkerülése végett az Armor Games honlapján érdemes játszani a játékot. (Ezt linkeltem be.)

Szintén ügyes húzás a szintfejlődés beépítése: a szörnyek gyilkolásáért kapott tapasztalatot felhasználhatjuk a manánk növelésére (egyben szolgál életpontként - elfogy => kampec - és univerzális fizetőeszközként - csapdák/tornyok építése, ékkövek idézése, stb.), egyes ékkőtípusok erősítésére, páncélzat kialakítására (a mágustornyot elérő szörnyek kevesebbet sebeznek), miegymásra. Plusz ahogy szintet fejlődik a játékos, úgy nyílnak meg a különböző játékmódok. Ebből tudomásom szerint 12 van, 9 amelyik minden pályán elérhető és három speciális:

Normal: Jönnek a szörnyek, gyakd le őket! Semmi extra. Ezt a módot kell először megcsinálni egy-egy pályánál, a többi játékmódot csak ezután lehet elérni. (nincs feltétele)

Sudden Death: Ha egy szörny is eléri a játékos tornyát, az azonnali bukást eredményez. (8. szint)

Endurance: Húzd ki minél tovább. A hullámok folyamatosan jönnek (egyre erősebbek), amíg csak ki nem irtanak. Elvileg 510 hullámot ír ki az ilyen pályák végén, szóval elvileg az az összes, de egész egyszerűen lehetetlen odáig kihúzni, nekem eddig még az ötvenedikig sem jött össze. (16. szint)

Heroic: 20%-kal több és 40%-kal erősebb szörny jön. Óriás szörnyek nem jönnek, de cserébe plusz két hullámot kell kibírni. (24. szint)

Swarm: Csak swarm típusú hullámok jönnek (értsd: gyenge szörnyek jönnek, de iszonyatosan nagy mennyiségben). 60%-kal több szörny jön a Normal módnál. (32. szint)

Time siege: Normal mód, csak ezúttal időre. Ha az idő lejártáig nem fejezed be a pályát, buktad. Emiatt szinte minden hullámot korábban kell behívni, így a hullámok egymásra torlódnak, ami az utolsó hullámoknál már elég masszív tömeget eredményez. (40. szint)

Bleeding Edge: 60%-kal több szörny 80%-kal több életponttal minden hullámban. Óriás szörnyek nem jönnek, de a Normal módhoz képest négy hullámmal többet kell túlélni. (48. szint)

Carapace: Csak páncélos szörnyek jönnek, brutálisan megnövelt páncélzattal és a Normal módhoz képest duplázott mennyiségben, de csökkentett sebességgel. 6-tal több hullám jön. Tapasztalatom szerint piszok nehéz játékmód. (56. szint)

Arcane: Normál módhoz képest 80%-kal több szörny duplázott életponttal. Óriás szörnyek itt sincsenek, de 8 hullámmal többet kell túlélni. És ha ez sikerül is, a végén elindul feléd egy Arcane Guardian, ami ugyan csigalassú, de iszonyatos mennyiségű életponttal és páncélzattal rendelkezik, és ha eléri a tornyodat, akkor csak több ezer pontért lehet pálya kiindulópontjára visszaűzni, ha nincs ennyid, buktad. A legnehezebb játékmód. (64. szint)

A három spéci mód:

Arcane Guardian level: Külön pályákat jelent, amiken nincs más játékmód. Először le kell győzni a szörnyeket, de mielőtt az utolsót is levered, le kell rombolni az Arcane lock nevű épületeket. Ha ezt nem teszed meg, a szörnyek elpusztulása után ezek aktiválódnak és azonnal megölnek. Ha megteszed, akkor érkezik egy Arcane Guardian (több tízezres életponttal és gyakorlatilag sérthetetlenséget adó páncélzattal) és egy rakás segítőszellem. Ez utóbbiak kiirtásával az Arcane Guardian páncélzata lecsökken, így legyőzhetővé válik. Egy-egy ilyen pálya egy-egy területről a kijárat, felfogható boss-fightnak is.

Gem of Eternity level: A játék utolsó pályája, saját játékmóddal, ami hasonlít az Endurance módhoz, annyiban, hogy a szörnyek végtelen számú hullában érkeznek. A lényeg, hogy 7 darab hetes szintű ékkövet kell a pálya közepén levő Gem of Eternity-re dobni, hogy megszerezhesd. Ha ez sikerül, az azonnali győzelmet jelen és ez megnyitja a Beyond Corruption játékmódot minden normál pályán.

Beyond Corruption: Minden pálya kezdetén kapsz 6 darab ötös szintű ékkövet, azokon túl, ami alapból járna. Ez ugye elég nagy előnynek tűnik, de szükség is van rá. Ez a játékmód ugyanis rendkívül nehéz. Normál módhoz képest duplázódik a szörnyek száma, ráadásul életpontjaik száma az eredeti értéknél 150%-kal nő. Óriás szörnyek nincsenek itt sem. Viszont legalább 10 hullámmal többet kell túlélni. Azért írom, hogy legalább, mert ilyen módban elért győzelem után 2-vel nő a ráadásnak érkező hullámok száma.

Tudnék még mit írni, de minek? Ennyiből mindenki el tudja már dönteni kell-e ez neki vagy nem. Én javaslom a kipróbálását, mert hangulatos és jó játék, bár elég időrabló. (Menteni lehet, szóval nem kell - nem is lehet - egy szuszra végigjátszani.)

Link a játékhoz. / To play this game, click here!

A legelső pálya végigjátszása.

The Highwaymen - Highwayman

2009-06-22T10:28:00.003+02:00

A '80-as évek vége és a '90-es évek eleje a nagy változások kora volt. Összeomlott a Szovjetunió, véget ért a hidegháború, felrobbant a csernobili atomerőmű, áttörések történtek az űrkutatásban. De a zene terén is komoly változások voltak: ekkoriban alakultak vagy kezdték meg térnyerésüket olyan műfajok, amik ma uralják a a mainstream médiát (techno, trance, hip-hop, pop) . Amerikában pedig zuhanni kezdett a zeneipart addig szinte uraló country népszerűsége. Ezért összeállt az USA-ban egy olyan country együttes, amely négy, külön-külön is legendás country zenész-énekest foglalt magába, konkrétan: Waylon Jennings, Willie Nelson, Johnny Cash és Kris Kristofferson. 1985-ben alakult meg és 1995-ig volt együtt az együttes több stúdió- és koncertalbumot produkálva. Az együttesnek természetesen elképesztő sikere lett (tenném hozzá: maximálisan megérdemelten) a kialakuló trendek ellenére is.

Ahogy a wikipédiás életrajzokból is kiderül, az egykori négy tag közül ketten (Johnny Cash és Waylon Jennings) sajnos már nincsenek köztünk, így a The Highwaymen-nek végleg vége, soha nem egyesülhetnek újra. Ennek ellenére érdemes megismerkedni az albumaikkal, aki esetleg nem tette meg eddig, mivel a countryzene legjobbjairól van szó.

Ez az album 1985-ben jött ki és a formáció nyitóalbuma volt. "Pass around the bottle boy, let's talk about old times!" Ez a mondat a Welfare Line dal szövegéből van és kitűnően jellemzi az egész album hangulatát, témáját. Visszatekintés ez az album, néha a szerzők saját múltja felé, de leginkább egyfajta keserédes vadnyugat-búcsúztató. Kicsit szomorkás, kicsit játékos, kicsit vidám, de mindig energikus, a dallam pedig pillanatok alatt az ember fülébe mászik, jó hallgatni újra és újra.

Legendás zenészek fülbemászó és ellazító dallamai, keserédes szövegekkel. Ezt kínálja ez az album és ez elég is (nekem mindenképpen) ahhoz, hogy újra és újra meghallgassam. Aki csak egy kicsit is vonzódik a countryzene felé, az mindenképpen tegyen vele egy próbát. Nem fog csalódni.

Számlista:

1. "Highwayman" 3:00
2. "The Last Cowboy Song" 3:08
3. "Jim, I Wore a Tie Today" 3:20
4. "Big River" 2:45
5. "Committed to Parkview" 3:18
6. "Desperados Waiting for a Train" 4:34
7. "Deportee (Plane Wreck at Los Gatos)" 3:45
8. "Welfare Line" 2:34
9. "Against the Wind" 3:46
10. "The Twentieth Century Is Almost Over" 3:33

Letöltés

A Highwayman című szám eredeti videoklipje.

I'm In A Coffin - One Final Action

2009-06-20T22:48:00.002+02:00

Az I'm In A Coffin egy fiatal amerikai együttes; 2008-ban alakultak, műfajilag a suicidal black metal-hoz sorolhatóak.. Kihoztak két demólemezt: Buried Alive és Lightless / Hopeless. A One Final Action az első teljes hosszúságú lemezük.

Ez a lemez igencsak depresszív és súlyos hallgatnivaló, bár ezt már eleve a műfaj is garantálja. A dalszövegek a legmélyebb depresszióról, az önutálatról és az öngyilkosságról szólnak. Ez önmagában semmi újdonságot nem jelent, hiszen nem egy black metal együttes dolgozik hasonló témákkal. Ami azonban teljesen egyedivé teszi ezt, az az énekes: a súlyosan depresszív szöveget a sírás/hörgés/sikoltozás tudatmarcangoló keverékével adja elő, amivel szinte tapinthatóvá válik az a végletekig elkeseredett és depresszív hangulat, amit a szöveg áraszt. Anno a Queen Who wants to live forever? című száma valódi öngyilkossági hullámot váltott ki megjelenésekor. Meggyőződésem, hogy ha ez az album valaha lejátszásra kerülne valamelyik mainstream médiában, akkor minden idők legdurvább öngyilkosság-hullámát váltaná ki. Ennél fogva instabil lelki állapotú vagy depresszív emberek kerüljék el messze. Aki azonban a black metal rajongó, vagy csak szereti a sötét hangulatú zenét, azokat csak biztatni tudom: ennél depresszívebb zenét szerintem nem találnak sehol.

Dalszövegek megtalálhatók itt. / For lyrics click here!

Számlista:

1. "I'm a Weapon Against Myself" 07:30
2. "Wrist Deep in Depression" 04:04
3. "A Taste of the Abyss" 05:20
4. "Vein Deep in the Solution" 06:29
5. "Finally Happy" 03:18
6. "Corpses in Living Masks" 05:45
7. "Seas of Dead Infinity" 04:02
8. "Chapter V" 04:50
9. "Life is My Coffin (One Final Action)" 10:03

Letöltés

Funkciók, újdonságok, tervek

2009-06-19T14:19:00.001+02:00

A blognyitás óta benyomorgattam ide néhány új funkciót, úgyhogy írnék is egy összegzést.

Ami már van...

Google kereső:

A blogomon, a linkelt oldalakon és a weben egyaránt kereshető vele bármi, anélkül, hogy el kellene hagyni a blogot. Nem részletezném, nem létezik, hogy valaki nem tud keresőt használni. :)

Linkek:

Az általam gyakran látogatott, hasznos oldalak linkjei. Feltehetőleg ez még bővülni fog. Minden oldal nem kerül be ide, egyrészt mert egy részének semmi köze nincs a blogom témáihoz, másrészt, mert van, amit mindenki ismer. (Teszem azt YouTube.)

Látogató-számláló:

Ezzel volt a legtöbb macera igazság szerint eddig. A jelenlegi (most már minden bizonnyal végleges) verzió a harmadik. Az első nem úgy működött, ahogy azt vártam, a másodikról az egy hónapos próbaidő lejártával derült ki számomra, hogy nem ingyenes és a továbbiakban fizetnem kéne. Ez ingyenes is, jó is. A színével nem vagyok elégedett, szóval a mai nap folyamán azt még állítgatom. Ezért, lehet, hogy a mai látogatók száma még elveszik, de holnaptól már nem módosítok rajta, onnantól elvileg működni fog.

English Translation:

However most of the viewers of my blog are Hungarian (or at least are using the net from Hungary), there are some visitors from other countries as well according to the counters. I offer to translate any of my articles in my blog, if they request it. If you would like a translation, then all you have to do is sending me an e-mail to warfoki@hotmail.com or leave a comment about the article you want me to translate. I will publish the requested translation on my blog as soon as I am done with it. If you would like to get an e-mail alert when it's done, then give me an e-mail address and I will inform you. I of course cannot guarantee you a grammatically perfect translation, but I will try to minimalise the number of mistakes.

... és ami még csak lesz.

Videosáv:

Időnként felrakok egy-egy fényképeimből készült videót a YouTube-ra. Lényegében zenei háttérrel megspékelt diavetítésről van szó, ritkább esetben tényleges videóról. Ez utóbbiak minősége általában némi kívánnivalót hagy maga után, mivel kamerám nincs, csak fényképezőm. Ráadásul az is csak egy hobbigép, semmi professzionális. Lényeg, hogy ezekből a videókból a három legfrissebb thumbnailje kerülne ki egy oszlopban ide, amire rákattintva megtekinthető lenne videó. Próbáltam korábban ezt kirakni, mert van erre a blogspotnak egy egyszerűen kezelhető funkciója, de volt vele némi probléma. Ha ezt megoldottam valahogy, akkor rögtön kikerül ide.

Szerkesztés [2009. 06. 22.]: Ez már van. Eredetileg a jobb oldali menübe szerettem volna rakni, de a videók megnyitásakor volt némi probléma. Konkrétan az, hogy ha a videósáv mellett - a tőle levő balra cikkben - volt egy videó beágyazva, akkor a videosáv bármelyik eleme, a megnyitás után, a cikkbe ágyazott videó mögött jelent meg, ami így (részben, vagy egészben) kitakarta azt. Nem jöttem rá a megoldásra, így a blog aljára tettem a videosávot, ahol nincsenek beágyazott videók, mintegy megkerülve ezzel a problémát.

Szótár:

Szinte minden szubkultúrának megvannak a maga kifejezései. Ezek a legtöbbször angolból áthozott mozaikszavak, kifejezések. Például egy videójáték-rajongónak valószínűleg ismertek az FPS, RPG, MMO és egyéb kifejezések. Egy témával csak most ismerkedőnek viszont már nem biztos. Ezért a közeljövőben egy ilyen szómagyarázó bejegyzést fogok létrehozni, amibe mindig beleszerkesztem a legutóbbi cikkben használt "szakkifejezések" jelentéseit. Címkéit is ennek megfelelően frissítem.

Szerkesztés [2009. 07. 10.]: Már van. Újra és újra frissíteni fogom, amint van valami, ami szerintem magyarázatra szorulhat. Ha kimaradt valami, akkor küldhetsz e-mail-t vagy kommentálhatsz nyugodtan és kiegészítem, de a Google valószínűleg hamarabb válaszol, mint én.

Reklám:

Nem kell megijedni, egyelőre szó sincs reklámok beillesztéséről. A jelenlegi látogatottság mellett nem érné meg egész egyszerűen, arról nem is beszélve, hogy a látogatók többsége feltehetőleg AdBlock-kal felvértezett Firefoxot használ. Azonban, ha bekövetkezne az a valószínűtlen esemény, hogy a blogom népszerű lesz és napi többtucat ember nézi meg átlagban (a jelenlegi napi egy-kettővel szemben), akkor valószínűleg élni fogok a Google AdSense adta lehetőséggel. Ez annyit tesz, hogy oldalanként maximum három helyre rakhatok ki hirdetési felületet, amire ha az olvasó ráklikkel, az nekem jó, mert némi minimális összeg cseppen belőle, amit majd - jó esetben - valamikor hónapok múlva megkapok. Más reklámot nem teszek be, szóval nem kell az ilyen idegbeteg sebességgel villogó "Ön a 999 999. látogató! Kattintson ide!" jellegű baromságoktól tartani, az AdSense - elvileg - nem tesz be ilyet. Ha mégis, akkor törlöm a rákba az egészet. De mondom, ez egyelőre amúgy sem lehetőség, mert értelmetlen volna.

Felmérés:

Egyelőre ez sem esedékes még, de a nyár vége felé, miután megtömtem cikkekkel a blogot, már előfordulhat. Megkérdezem például, hogy továbbiakban milyen témáról írjak. Esetleg, hogy egy adott szerző/rendező/író további munkái érdeklik-e az olvasókat. Egyelőre azonban van téma bőven, csak időm nincs. Ez változni fog, ha végre túl leszek az érettségi utolsó felvonásán, a magyaron.

Útibeszámoló:

A Blognyitóban ígértem útibeszámolókat is. Egynek a témája már megvan: május elején sikerült egy buszos csoport túra keretében kijutnom Londonba és környékére pár napig, illetve útba ejtettük Belgium két városát is. Erről az élménybeszámoló félkész állapotban van, illetve mialatt ezt a bejegyzést írom is folyamatban van a több gigabájtnyi képanyag feltöltése. Ez eszement sokáig tart, lévén 1 Mb/sec-es netkapcsolatom van, amivel másodpercenként mindössze 13 kilobájtot tudok feltölteni. (aki nem értené az átváltást: 1024 kilobájt = 1 megabájt, 1024 megabájt = 1 gigabájt) A vicc az lesz, ha esetleg kemény 0 darab letöltéssel fog kihalni a rapidshares link. Aki esetleg rendszeresebben jár erre, az nyugtasson meg, hogy nem! :)

Szerkesztés [2009. 07. 18.]: Az eredeti terveimmel ellentétben nem egyben kerül ki az egész, hanem napokra lebontva. Ennek fő oka az, hogy túl hosszú lenne egyben. Képeket illusztrációként nem raktam a bejegyzésekbe egyelőre, mert úgyis letölthető az összes. Ettől függetlenül beszúrogatok egy-kettőt illusztrációnak, de nem sokat, mert egy kisebb örökkévalóság míg a 3-5 megabájtos képek felmennek a blogspotra.

Szerkesztés [2009. 08. 23.]: A letöltési linkek egy része behalt, így használhatatlanná téve a többit is. Még egyszer nem szenvedek meg a feltöltéssel, így mégis az illusztrációként használt képek cikkekbe ágyazása lesz a megoldás.

Új bejegyzések:

Ez egyértelmű. Annyit jegyeznék itt meg, hogy nyáron igyekszem naponta, kétnaponta jelentkezni valamilyen új bejegyzéssel, legyen az film, játék vagy zene. Mostanában inkább a kéthetente egyszeri gyakoriság dívott, de mentségemre legyen mondva, hogy az utóbbi két hónapom elég mozgalmasra sikeredett.

Saját írásaim közzététele:

Szabadidőmben időnként szoktam novellákat írogatni. Nyáron az sincs kizárva, hogy mint társszerző közreműködök egy novelláskötet írásában/kiadásában. Erről egyelőre nem mondok többet, mert vagy összejön, vagy nem, feleslegesen önreklámot meg nem csinálok. Ha ez esetleg sikerülne, akkor ez lenne az első alkalom, hogy nyomtatott formában megjelentetek valamit. Ha sikerül, akkor itt is reklámozom egyet a dolgot, az teljesen biztos. :) Aki esetleg az eddigi írásaimra kíváncsi, az kattintson rá a Dark Corners linkre, ott fenn vannak.

Omega - Babylon

2009-06-15T23:50:00.001+02:00

Az Omega hazánk egyik leglegendásabb és egyértelműen legöregebb együttese. 1962-ben alakultak, akkor még más felállással ugyan. Ma, 2009-ben így az együttes 47 éves és még mindig aktív! Ezzel legjobb tudomásom szerint ők és a Rolling Stones (egy évben alakultak) a világ legöregebb, még aktív együttesei. Kóbor többször is kijelentette, hogy amíg Mick Jagger-ék nem hagyják abba, addig ők sem. Nos részemről természetellenesen hosszú életet kívánok mindkét együttes tagjainak egyaránt!

Az Omega 1962-ben.

A Babylon 1987-ben jött ki, azaz két évvel idősebb nálam. Ez azonban semmit nem von le az értékéből. Az Omega legjobb tudomásom szerint egyszer sem csinál olyan albumot, aminek egybefüggő történet képezte az alapját (mint például ugye az Ayreon esetében), azonban a legtöbb albumuk mégis egy-egy koncepció, számokat összefogó közös téma köré épül. Jelen album esetében itt a hitet tudnám említeni, mint közös pont. Aki ebből kapásból bigott vallásosságra vagy keresztény rock-ra asszociálna, ne tegye: bár tartalmaz keresztény ikonokat nyomokban, de messze nem az itt a lényeg.

Az Omega ma.

A számok egyébként külön-külön is remekbe szabottak, de szerintem egyértelműen kiemelkedik a Hajnali óceán, ami egész egyszerűen mestermű. Az együtteshez egyébként később minden bizonnyal vissza fogok még térni, mivel a hazai rockzene megkerülhetetlen ikonjai ők, akiken nemzedékek nőttek föl.

Az együttes felállása 1971-től, ami máig változatlan:

Benkő László – billentyű, ének
Kóbor János – ének
Debreczeni Ferenc – dob
Mihály Tamás – basszusgitár, ének
Molnár György – gitár

Számlista:
(A számok címére kattintva a link lejátsza azt, ezért letöltési linket ezúttal nem adok. Az összes szám elérhető a hivatalos honlapon, a dalszövegek fülnél.)

"Babylon" 04:07
"Hajnali óceán" 07:04
"Harangok" 04:26
"Gonosz város" 04:19
"Holdvirág" 06:03
"Júdás" 04:12
"Segíts nekem!" 04:59
"Utolsó ítélet" 06:12

Hajnali óceán; a YouTube-on megnézve ott van a szöveg a leírásban.
Dear non-Hungarian visitors, I have posted a translation of the lyrics. Look for it in the comments page.

A Sziget (The Island)

2009-06-15T21:53:00.003+02:00

(kisebb spoilerek előfordulhatnak)

Michael Bay rendező 2005-ös alkotása ez a film. Én soha nem hallottam felőle, amíg pár hete meg nem néztem az egyik kereskedelmi csatornán (RTL vagy TV2, fogalmam sincs már melyik).

A film kezdőhelyzete kissé poszt-apokaliptikus világképet fest, miszerint atomháború után járunk és a mentsvárként szolgáló komplexumon kívül minden szennyezett és hajj-de-nagyon-halálos az emberi szervezetre. Az egyetlen tiszta zóna a címszereplő sziget, ahová bárki eljuthat, ha az időről-időre megtartandó sorsoláson kihúzzák. A film felütése nem éppen a legeredetibb, de elmegy. Az első felében egy kellemes sci-fi filmet kapunk némi thrilleres beütéssel, de igazán nem fog meghatni. Aztán a jön a nagy (és egyetlen) csavar, ami után korábbi hangulatát teljesen elveszti a film és egy üldözéses akciófilmmé degradálódik, amiből viszont már tele a padlás. Mégpedig sokkal jobb darabokkal.

Ez még nem is lenne akkora katasztrófa, csakhogy a történet az egyetlen csavar után annyira kiszámítható, hogy egy közepesen tapasztalt filmnéző szinte simán megjósolja a végét. Erre jön még, hogy a főszereplővel a legkevésbé sem tudok együtt érezni, köszönhetően az eltúlzott érzelgősségnek, ami hektoliter számra önti a nyálat a tisztelt publikum arcába. Ami számomra az utolsó csepp a pohárban, az a klisék és amatőr jellegű forgatási bakik brutális mértéke. Sivatagban menekül például a két főszereplő, de mégis makulátlanul tiszták és tökéletesen kisminkeltek maradnak, az üveg nem vág és a főgonosz csak brutálisan elnyújtott és túljátszott harc után hajlandó elpatkolni, miközben természetesen körülötte robban minden. Pff. Milliószor elsütött akciófilmes klisék ezek, miért nem lehet már észrevenni?!

Összességében nem kifejezetten rossz film, egy megnézést megérhet. A baj az, hogy a témából messze többet ki lehetett volna hozni: igényes sci-fitől horrorig szinte bármit. Ehelyett kapunk egy átlagosnál jobb felütésű filmet, ami azonban a második felében igénytelen tucatakcióvá degenerálja magát. Kár érte.

Hivatalos előzetes

Ayreon - The Human Equation

2009-06-03T15:09:00.004+02:00

Az Ayreon munkásságát igazából nehéz bárhova is sorolni. Minden egyes Ayreon lemezről elmondhatjuk, hogy egy-egy - általában fantasy vagy sci-fi - történetet mesél el. Mi ebben a különleges? - merülhet fel a kérdés. Hiszen rengeteg olyan együttes van, amely hasonló technikával él. Két dolog: egyrészt az Ayreon az elsők között volt az 1995-ös Final Experiment című albumával, amit tekinthetünk akár az első metál-operának és a rock-opera feltámasztójának is. Másrészt az Ayreon mindössze egy állandó taggal rendelkezik, ő pedig Arjen Anthony Lucassen holland zenész. Az albumokon általában ő maga is énekel, a zenét pedig nagy részben ő alkotja. Teszi mindezt anélkül, hogy tudna kottát olvasni vagy írni! Ugyanis soha nem tanult zenélni, mindent önképző módon sajátított el.

Korábban tagja volt a Bodline és a Vengeance együtteseknek, de mivel nem tudta kiteljesíteni a zenei elképzeléseit bennük, így saját útjára lépett a kilencvenes évek közepén. Az Ayreon albumok történetiért is ő felel egyébiránt. A történetek rendszerint többszereplősek és minden szereplőt más-más énekes "testesít meg". Ezáltal az Ayreon vendégénekesi listája igencsak hosszú és felettébb impozáns. (a lista megtekinthető itt) Sajnos ez azzal is jár, hogy az Ayreon soha nem megy turnézni és élő előadásokra, lévén gyakorlatilag lehetetlen ennyi embert (mind saját együttessel) összehozni hozzá. Arjen így ritkán koncertezik, de azért előfordul, lévén három másik projektje is van: Ambeon, Star One és Stream of Passion.

Arjen A. Lucassen

Letöltés

Számlista:

"Day One: Vigil" 01:33
"Day Two: Isolation" 08:42
"Day Three: Pain" 04:59
"Day Four: Mystery" 05:37
"Day Five: Voices" 07:10
"Day Six: Childhood" 05:05
"Day Seven: Hope" 02:47
"Day Eight: School" 04:23
"Day Nine: Playground" 02:16
"Day Ten: Memories" 03:57
"Day Eleven: Love" 04:18
"Day Twelve: Trauma" 09:54
"Day Thirteen: Sign" 04:47
"Day Fourteen: Pride" 04:43
"Day Fifteen: Betrayal" 05:24
"Day Sixteen: Loser" 04:47
"Day Seventeen: Accident?" 05:42
"Day Eighteen: Realization" 04:31
"Day Nineteen: Disclosure" 04:43
"Day Twenty: Confrontation" 07:03

Szereplők:
(Énekes – Szerep)

James LaBrie – Én
Mikael Akerfeldt – Félelem
Eric Clayton – Ok
Heather Findlay – Szerelem
Irene Jansen – Szenvedély
Magnus Ekwall – Büszkeség
Devon Graves – Gyötrelem
Marcela Bovio – Feleség
Arjen Lucassen – Legjobb Barát
Mike Baker – Apa
Devin Townsend – Düh

Hivatalos lemezbemutató videó.

A Trauma című szám, ha a YouTube-on nézed meg, akkor a leírásban benne van a teljes dalszöveg.

Nox Arcana - Shadow of the Raven

2009-05-24T08:50:00.004+02:00

A Nox Arcana egy 2003-ban alakult, kéttagú osztrák együttes. Elektronikus zenét játszanak, de akinek erről rögtön a "tüc-tüc" jut eszébe, az nagyon el van tévedve. Darkwave, dark ambient stílusokba sorolnám be őket, ha muszáj volna.

Az együttesnek ez a 8. albuma, amely tisztelgés Edgar Allen Poe munkássága előtt. A Nox Arcana ezzel tulajdonképpen "csak" folytatja a szokását, hogy irodalmi műveket "dolgoz fel": Bram Stoker Drakulája (Transylvania album) és H. P. Lovecraft munkássága (Necronomicon album) után a horrorirodalom újabb mestere került sorra Poe személyében. Ez esetben azonban valamivel szorosabb kapocs kerül a zene és az irodalom közé: az album majd minden számának címe egyezik egy-egy Poe novelláéval. És bár az album Poe munkásságának ismerete nélkül is kifejezetten jó és hangulatos, azonban az igazi élményt akkor nyújtja, ha az ember ismeri az adott novellát/verset. Így például az adott mű olvasásához is kitűnő háttérzenét adhat egy-egy szám.

A Nox Arcanát alkotó zenészpáros.

Számlista:

”Darkest Hour" 1:41
"Melancholia" 3:01
"Descent Into Madness" 3:25
"The House of Usher" 2:04
"Madeline’s Lament" 2:14
"Haunted Memories" 4:17
"Annabel Lee" 3:09
"Legacy of Sorrow" 2:34
"The Black Cat" 0:55
"The Cask of Amontillado" 3:15
"Mysteries of the Night" 4:03
"Midnight Dreary" 1:09
"The Raven" 3:20
"Morbid Reminiscence" 3:13
"Lenore" 3:24
"A Dream Within A Dream" 2:59
"The Tell-Tale Heart" 1:20
"Murders in the Rue Morgue" 2:47
"The Pit and the Pendulum" 3:16
"Masque of the Red Death" 4:43
"Nevermore" 3:28

Dark Messiah of Might & Magic

2009-05-22T19:16:00.006+02:00

Might & Magic. A pc-s veteránoknak egy patinás és igencsak jól csengő sorozatnév ez a szerepjátékok (szakrövidítéssel RPG-k az angol 'Role Playing Game' kifejezésből) terén. Én nem játszottam az elődökkel (pár hete megszereztem őket a Vateráról, szóval csak idő kérdése), de cikkekből/netes videókból megismertem őket, amennyire így meg lehet. Így teljes biztonsággal merem állítani, hogy a játék világát, környezetét leszámítva, nem sok köze van az elődökhöz. Ez ugyanis körülbelül 90%-ban akciójáték; az RPG-s vonás lényegében kimerül a főszereplő fejlesztésében, de erről majd később.

Aki ezt elfogadja, az viszont kiválóan fog szórakozni, ez szinte garantált, köszönhetően az egyszerű, ám mégis dinamikus és rendkívül élvezetes harcrendszernek. Egy gombbal ütsz, egy másikkal védekezel (konfigurálható; én a két egérgombra raktam), ha pedig nyomva tartod a támadást, akkor erős ütést vihetsz be. Ha pedig rövid idő alatt sokat harcolsz, akkor betelik az 'adrenalin-mutató' és egy különösen erős támadást vihetsz be egy erős ütéssel, mely legtöbbször azonnal öl. Emellett lehet rúgni, ami ugyan nagyon kicsit sebez, de eltaszítja az ellenfelet, akivel így különböző "balesetek" történhetnek: tűzbe esve meggyullad, fölnyársalódik pár kiálló tüskére, ellöki a mögötte levőt, szakadékba zuhan, stb. Emellett eltörhetsz állványokat, áldást zúdítva ezzel a gyanútlan ellenfeled nyakába néhány láda vagy hordó formájában, olajos flaskákat boríthatsz földre vagy az ellenre és gyújthatod meg bármilyen tűz alapú támadással. Röviden: teljesen kihasználhatod a környezeted az ellenfeleid elpusztítására, és pont ez tesz minden egyes összecsapást újdonsággá és kihívássá és menti meg a játékot az unalomba fulladástól és teszi mindvégig élvezetessé. Ehhez garancia a még mindig kifejezetten szép grafika - ami a rohamosan fejlődő technika mellett kifejezetten jó teljesítmény egy hároméves játéktól - és a mára már szinte legendás Source Engine, amely a játék fizikájáért felel, méghozzá kiváló eredménnyel.

A játékos által elszabadított hordók két másodpercen belül belökik az elülső orkot a tűzbe, aki így ropogósra sül...

A játék emellett Magyarországon 18+ besorolással kapható. Ebben lehet némi része a párbeszédek jellegének is, de a legfőbb ok valószínűleg épp a harcrendszer: el lehet felejteni, az ütésre 'porzó' (Medal of Honor: Allied Assault óta divatba jött) ellenfeleket: itt harc közben bizony vér folyik, sőt megfelelő támadás esetén akár megcsonkíthatjuk vagy akár ketté is vághatjuk az ellenfelet, ami azért nem túl gyakori az akciójátékokban sem.

Az orkok nem kifejezetten a legjobb barátaink...

Mint a bevezetésben említettem, a szerepjáték része a programnak kimerül a fejlődésben. Ez azonban nem a hagyományos "leölöd a szörnyet > tapasztalatot kapsz > szintet lépsz" alapon megy. Az ellenfelek elpusztításáért önmagában nem kapsz pontot, így ahol lehet, nyugodtan ki is kerülheted őket - ez 'hardcore' nehézségen már életmentő lehet. Pont a megoldott feladatokért jár, de itt nincs szintlépés, így a kapott pontot azonnal el is költheted valamilyen tulajdonságra, képességre, vagy varázslatra. Ezzel a módszerrel erősen behatárolt a pontok száma, így már a legelején érdemes eldönteni, hogy tűzlabdát hajigálnánk; sunnyogva, csendben ölnénk vagy terminátorként berombolva osztanánk a halált szívesebben. "Mindenből egy kicsit" alapon nem érdemes fejlődni, lévén, hogy a végjátékban csúcsra járatott képességek nélkül még a legkönnyebb nehézségi fokon is izzadni fogunk, mint jegesmedve a szaunában.

Ez rögtön három végigjátszást is feltételez, de emellé még mindenképpen megemlítendő a többféle végkimenetel, amiket most nem fejtek ki; nem akarom lelőni a "poént".

A többszöri végigjátszás alatt is élvezetes marad a szinte minden eseményt kommentáló narráció. Egyrészt a játék elejétől a játékost megszálló szellem cinikus, gonoszkodó és ironikus megjegyzései, ami humort visz a játékba, másrészt ennek ellensúlyaként a hús-vér varázsló Leanna megjegyzései, amelyek kötelességtudatra és segítségnyújtásra buzdítanak - és persze a gonosz elleni harcra.

Leanna

A többjátékos módról sokat nem tudok mondani, lévén nem próbáltam ki. Ami biztos, hogy legfeljebb 32 játékos csépelheti egymást online; ami a környezeti elemek kihasználhatóságának figyelembe vételével élvezetesnek hangzik.

Komolyabb ellenfélre bevetjük a nehéztüzérséget!

Amit én felrovok a programnak, az a rövidsége (manapság sajnos divat rövid játékidővel dolgozni, pedig mit nem adnék egy igényes. Baldur's Gate hosszával - és minőségével - bíró szerepjátékért), bár ez a többszöri újrajátszhatóság miatt még megbocsátható. A nagyobb gond a lineáris játékmenet: opcionális célból összesen négy van az egész játékban, és ebből csak kettő, ami befolyásolja a végeredményt. Bár végül is, hogy mint zárul a történet, azt úgyis az utolsó pillanatban dönti el a játékos. Illetve - bár ez már kukacoskodás - még élvezetesebb lenne az egész, ha az ellenfél is kihasználná a környezeti elemeket a harc során, erre viszont alig van példa.

Összességében egy rendkívül jó játékról van szó, amelyet csak egy paraszthajszálnyi választott el attól, hogy klasszikussá váljon - bár nekem valószínűleg így is az marad. Ráadásul ma már rendkívül kellemes áron beszerezhető, így aki még nem ismerte eddig, de felkeltettem az érdeklődését, próbálja ki. Megéri.

Clive Barker - Korbács

2009-05-21T19:55:00.000+02:00

Clive Barkerről meglehetősen szélsőséges véleményeket hallottam/olvastam már. Van aki isteníti, van aki ki nem állhatja, van aki kiforratlan zseninek tartja. Magam részéről az író felett nem ítélkezem egyelőre, lévén csak a fenti regényt olvastam tőle eddig. Egy könyv alapján pedig ugye nem illik egy teljes életművet megítélni.

A fenti címlap a Szukits-féle kiadást ábrázolja. A kötet minősége elsőosztályú, bár ezt a Szukitstól mondjuk el is várom. A cím fordításával nagyon nem vagyok kibékülve (az eredeti Weaverworld, ami tükörfordításban Szőttesvilágot jelent), az angol változat - a regény ismeretében - sokkal kifejezőbb volt.

A regény felütése szerintem zseniális ("Nincsenek kezdetek. (...)"): egyből a történetbe vág, anélkül, hogy hosszas fárasztó bevezetővel untatná az olvasót. Ennek ellenére sincs felemás érzése az embernek - legalábbis nekem -, hogy "ez most akkor mi és egyébként is hogy kerültünk ide?"

A kezdeti nekilendülés után van némi visszaesés a cselekményben, de ez csak addig tart, amíg a képbe nem kerül a Fúga, ami körül az egész mű zajlik. Ez tulajdonképpen egy szőnyeg, amibe egy egész világ van beleszőve. A történet innentől folyamatos tempót diktál, és folyamatos feszültséget tart fenn, egészen a katartikus végkifejletig.
A szereplőkről ahelyett, hogy részletes leírást kapnánk, csak felületes jellemzés van, igazából cselekedeteik alapján lehet őket megismerni, ami részemről ismét pluszpont: ki nem állhatom a részletes, szájbarágós karakterábrázolást. Túlzottan befolyásolja az ember képzeletét.

A cselekmény több szálon fut a regény harmadától, de egyszerre mindig csak egy szálra koncentrál Barker. Ezzel ugyan veszít a dinamikusságából a regény, de cserébe könnyen átlátható, érthető lett, ami végül is megéri.

A Barker által kiötlött világ és annak hangulata, eredetisége egész egyszerűen zseniális: eredeti alapötlet, amire kitűnően tud építeni. Persze bele lehetne kötni, hogy nem fejti ki elég részletesen, hogy túl sok minden homályban marad, de én nem teszem. Mégpedig azért, mert ami viszont kifejtésre kerül (a Fúgába szövés, Immacolata személye, stb.), az remekül eltalált hangulattal bír, így a mű még az utolsó oldalakon is tud újat mutatni, megunni pedig egyszer sem tudtam.

Ami felróható a regénynek az a párbeszédek időnkénti sutasága. Sokszor nem élethűek, "csinálmány" jellegűek. A másik, ami időnként zavart, az a késleltetés. Gondolom mindenki ismeri, azt az érzést, amikor a kedvenc sorozatát egy izgalmas jelenet közepén félbevágják egy To be continued... felirattal. Na, ilyen itt is előfordul: a történet fordulópontján, amikor az ember alig várja, hogy megtudja, ebből most "mi sül ki", jön egy fejezetváltás és egy másik történetszállal folytatódik a regény. Persze ez a technika elengedhetetlen a feszültségkeltéshez, de Barker néha már szerintem túlzásba viszi, amikor esetenként több tíz oldalra felfüggeszt egy-egy cselekményszálat.

Összességében a regény nekem nagyon tetszett, olyannyira, hogy ki merem jelenteni: életem egyik legélvezetesebb olvasmánya volt. A horror és fantasy rajongóknak csak ajánlani tudom: Barker világa - borsos ára ellenére - megér egy próbát.

Blognyitó

2009-05-21T18:02:00.000+02:00

Játszottam már egy ideje a blogindítás gondolatával, de ténylegesen nekilátni mindezidáig lusta voltam. Most azonban csak nyélbe ütöttem a dolgot.

Amit rólam tudni érdemes: antialkoholista, bulikerülő fiatalember vagyok. Ennek írásakor épp az írásbeli és a szóbeli érettségieim között vagyok félúton. Terveim szerint történész vagy főállású író leszek (utóbbit nem magyarul, ha összejön valaha is), majd elválik melyik. Esetleg mindkettő.

Sport és a tömegnyomorgós helyekre járás nem érdekel igazán, így a szabadidőm nagy részét olvasással, prózaírással, netezéssel és számítógépes játékok nyüstölésével töltöm. Zenét nem csak szabadidőmben, de tanulás alatt is hallgatok, elsősorban rock és metál kategórián belül, de bármi egyéb is szóba jöhet. Hétvégénként pedig rendszeresen megyek a környező erdőbe sétálni, túrázni.

Érdeklődési körömből adódóan meglehetősen sok regénnyel, játékkal, filmmel volt már dolgom, így ezekről próbálok majd valamilyen képet adni, remélhetőleg inkább több, mint kevesebb sikerrel. Ha pedig időnként sikerül elutaznom valahova, akkor általában - érdekességtől függően - irdatlan mennyiségű képet tudok készíteni, ezek jó részét (személyes jellegűek kivételével) is megosztom itt. Ha van bármi ötlet, téma, amiről úgy gondolod írhatnék, akkor küldj egy e-mailt a warfoki@hotmail.com -ra (NE, a gmail-esre, azt ritkán nézem), vagy kommentelj ide. Természetesen nem garantálom, hogy helyet kap az ötlet, de egyátalán nincs kizárva.